A biológiai terápia élő szervezetekből származó anyagokkal (pl. sejtek, fehérjék) történő gyógykezelést jelent. Az ún. biológiai betegségmódosító készítmények (biological DMARDs, bDMARDs) például minden korábbinál hatékonyabb, nagymolekulájú, fehérjetermészetű készítmények, amelyeket reumatológiai kórképek kezelésére használnak. Ezenkívül a daganatos betegségek terápiájában is széles körűen elterjedt a biológiai gyógyszerek alkalmazása (Célzott onkológiai terápia). Szélesebb értelemben a védőoltások és a különböző hormonok pótlása is biológiai terápia.
A biológiai szereket élő szervezetekkel állítják elő vagy azokból vonják ki laboratóriumi körülmények között (géntechnológiai módszerekkel). Alkalmazásuk kevesebb mellékhatással jár egyéb daganatos terápiákhoz képest (pl. kemoterápia).
Történeti áttekintés
Az első „biológiai terápia” E. Jenner angol orvos nevéhez fűződik, aki 1796-ban a tehénhimlő váladékából megalkotta a járványos méreteket öltő, magas halálozással járó fekete himlő (variola vera) elleni védőoltást. A vakcina széleskörű alkalmazásának köszönhetően 1979-et a Föld első himlőmentes évének nyilváníthatták. A védőoltás (vakcina) kifejezés a latin tehén (vacca) szóból ered, és L. Pasteur francia mikrobiológus, a veszettség elleni védőoltás feltalálója (1885) használta először a nagy előd, Jenner iránti tiszteletből (ld. még Védőoltások típusai).
A biológiai terápiák másik korai képviselője az inzulin volt, amelynek állati hasnyálmirigyből való kivonása, azonosítása, majd tömeggyártása sok millió cukorbeteg életét mentette meg. Az 1920-as évekig halálos kórnak számító inzulinfüggő (1-es típusú) cukorbetegség (diabétesz) a kanadai F. G. Banting és C. Best munkásságának köszönhetően vált kezelhetővé. Állatkísérleteiket követően 1922-ben kezeltek először a helyi vágóhidakról szerzett állatok hasnyálmirigyéből kivont inzulinnal egy igen rossz állapotú 14 éves cukorbeteg fiút, aki az injekciók hatására teljesen felépült. Mivel szabadalmukat szabadon elérhetővé tették, az inzulingyártás hamar megindulhatott, és az inzulinkezelés széles körben elterjedhetett. A felfedezést 1923-ban orvosi Nobel-díjjal méltányolták, F. G. Banting születésnapját, november 14-ét pedig a diabétesz világnapjává nyilvánították. Az inzulint ma már rekombináns DNS-technológia segítségével gyártják mikroorganizmusokban.
A biotechnológia kifejezést a magyar Ereky Károly agrárközgazdász használta a világon elsőként 1919-ben, a “Biotechnologie der Fleisch-, Fett- und Milcherzeugung im landwirtschaftlichen Grossbetriebe” címmel német nyelven kiadott könyvében. Ereky az emberiséget sújtó éhínség végleges felszámolása szolgálatába állította munkásságát, amelyet több mint száz közleménye, tucatnyi könyve és szabadalma fémjelez. Ezután sok évnek kellett eltelnie azoknak a molekuláris biotechnológiai módszereknek a kifejlesztéséig, amelyekkel ma az emberiség számára nélkülözhetetlen, innovatív gyógyszerek állíthatók elő.
A biológiai terápiák alkalmazási területei
A biológiai gyógyszereket az orvostudomány számos területén sikerrel alkalmazzák. A biológiai terápiák megjelenése áttörést jelentett az immunrendszer kóros működéséből eredő ízületi gyulladások kezelésében, valamint forradalmasította a rosszindulatú daganatos és vérképzőszervi betegségek kezelését is. Alkalmazásuk meghatározóvá vált a reumatológián (rheumatoid arthritis, arthritis psoriatica, Bechterew-kór, csontritkulás) és az onkológián (rosszindulatú daganatok, illetve azok kemoterápiája miatt kialakult alacsony granulocitaszám) kívül a gasztroenterológiában (colitis ulcerosa, Crohn-betegség), a bőrgyógyászatban (pikkelysömör, atópiás dermatitis, urticaria és a pemphigus elnevezésű, autoimmun eredetű hólyagképződés), a tüdőgyógyászatban (asztma), az ideggyógyászatban (szklerózis multiplex), az immunológiában (szisztémás lupus erythematosus, Sjögren-szindróma), a szemészetben (diabéteszes retinopátia), a hematológiában (hemofília, idült veseelégtelenség következtében kialakuló vérszegénység), az endokrinológiában (cukorbetegség, alacsony növés stb.), valamint egyes fertőző betegségek (fertőzés okozta májgyulladás) kezelésében.
A biológiai terápiák típusai
A biológiai terápiák az alábbi két fő csoportba sorolhatók:
- biológiai eredeti (originális) készítmények;
- biológiai hasonló (biohasonló, biosimilaire) készítmények.
A biológiai eredeti gyógyszer kifejlesztője által kidolgozott előállítási módot nem lehetséges tökéletesen lemásolni, mivel a genetikai kód csak a fehérjemolekula felépítését határozza meg, míg arról nem hordoz információt, hogy például hol kapcsolódnak a fehérjéhez a cukor molekulák. Ezért a „lemásolt” biohasonló készítmények az eredetihez hasonló hatású molekulák, amelyek térbeli szerkezete nem egyezik meg bizonyítható módon az eredetiével, ezért azok egymással nem helyettesíthetők. A biohasonlót más sejtekből, más eljárásokkal is előállíthatják.
A biológiai gyógyszereket ma az ipar nagy mennyiségben képes különböző biotechnológiai módszerekkel előállítani. Számos élő szervezetből előállított, vagy abból származó gyógyszer létezik: ilyenek a védőoltások, az inzulin, a vörös- és fehérvérsejtek termelődését serkentő faktorok, illetve a vérzékenységben (hemofíliában) szenvedő betegek számára életmentő VIII. és IX. véralvadási faktorok.
A biológiai terápiák alábbi főbb típusait különböztetjük meg:
- vakcinák: pl. mRNS-, DNS-vakcinák;
- hormonok: inzulin, növekedési hormonok;
- citokinek: eritropoetinek (ld. még Vörösvértestek), interferonok (ld. még Hepatitis C-vírus okozta májgyulladás, Hepatitis B-vírus okozta májgyulladás), interleukinek (ld. még Immunrendszer);
- monoklonális antitestek és fúziós proteinek: rekombináns géntechnológiával előállított bizonyos onkológiai és immunológiai célpontok (pl. citokinek és növekedési faktorok, illetve ezek receptorai) ellen bevethető szerek;
- sejtterápia: pl. CAR-T sejtek.
Kivizsgálás biológiai terápia alkalmazása előtt és közben
A biológiai terápiát alapos kivizsgálás előzi meg, amelyet szigorú szakmai protokoll határoz meg. Ennek alapján válogatják ki azokat a betegeket, akik ilyen típusú kezelésben részesülhetnek.
Bizonyos biológiai gyógyszerekkel történő terápia megkezdése előtt és azt követően meghatározott időközönként az alábbi vizsgálatokra kerül sor a betegek biztonsága érdekében:
- mellkasröntgen (tüdőgyógyász szakorvosi vizsgálat): mivel bizonyos szerek legyengítik a beteg immunrendszerét, a betegek hajlamossá válhatnak fertőzésekre (például tuberkulózis);
- vérvizsgálatok (vérkép, máj- és vesefunkció, vérzsírok, gyulladás paramétereinek ellenőrzése): a készítmény hatásának nyomon követése és az esetleges mellékhatások jelzésére;
- vizeletvizsgálatok: a vese működésének nyomon követésére;
- immunológiai és kardiológiai vizsgálok: féléves gyakorisággal szükségesek.
A biológiai terápiák alkalmazásának módja
A fentebb részletezett biológiai terápiákra szervezetünk egyéni sajátosságai miatt eltérő válaszok születhetnek, ezért egy adott terápia hatásosságát nem lehet előre megjósolni. Mivel a biológiai szerek széles palettája áll a gyógyítás szolgálatában, illetve további új gyógyszerek válnak folyamatosan elérhetővé, a szakmai irányelveknek megfelelően, egymást követően többféle kezelési módozat is bevethető annak érdekében, hogy a betegség aktivitásának csökkentése személyre szabott módon biztosítható legyen. Ennek megfelelően reumatológiai betegségekben például a hagyományos, szintetikus betegségmódosító készítmények alkalmazása általában a kezelés első fázisában történik. A kezelés második fázisában, rossz kórjóslat hiányában valamely másik szintetikus betegségmódosító készítmény adása következik. A biológiai terápiák vagy célzott szintetikus betegségmódosító készítmények alkalmazása általában csak ezután, rossz kórjóslat esetén lehetséges. A biológiai terápiák az összes hazai szakterületen szakorvosi centrumhálózathoz kötötten érhetők el, ahol a betegek százszázalékos finanszírozással, társadalombiztosítási támogatással jutnak hozzá e költséges készítmények széles köréhez.
A biológiai terápiákat hatásmechanizmusuktól függően eltérő rendszerességgel szükséges alkalmazni. A beadás történhet szájon át (per os), bőr alá bejuttatva (subcutan), illetve intravénás, azaz érpályán keresztüli bevitellel. Az infúziós kezelés járóbeteg-szakellátás keretében történik. A különféle infúziók beadása eltérő időt vesz igénybe. Az infúzió beadását követően, erre a célra kialakított helyiségben betegmegfigyelés szükséges, amelynek során félórás időközönként kötelezően, nem várt történés esetén annál gyakrabban ellenőrzik és mérik a beteg életfunkcióit (vérnyomás, pulzus, szívműködés, testhőmérséklet és légzés).
A biológiai terápiák mellékhatásai
A biológiai terápiák egyre szélesebb körben történő alkalmazása lehetővé tette mellékhatásaik mind jobban történő megismerését. Egyes szerek alkalmazása során megnövekedhet a fertőzések kialakulásának veszélye. A fertőzések többsége enyhe vagy középsúlyos lefolyású, főként a bőrt és a felső légutakat érintik, de ritkán súlyos fertőzés (szepszis, tuberkulózis) is kialakulhat. A biológiai terápiák bőrgyógyászati jellegű mellékhatásai a bőrfertőzéseken kívül döntően túlérzékenységi reakciók, illetve ritkábban gyógyszer okozta pikkelysömör is kialakulhat.
A biológiai terápiák mellékhatásai az alábbiak lehetnek:
- csökken a szervezet védekezőképessége a fertőzésekkel szemben;
- étvágytalanság;
- ritka, súlyos mellékhatások:
-
- vérképzőrendszeri eltérés: vérzés;
- idegrendszeri eltérések: végtaggyengeség, látászavar, szemfájdalom;
- bőr alá beadott biológiai terápia nem várt mellékhatásai:
-
- helyi bőrreakciók: bőrpír, bőrkiütések, duzzanat, bőrviszketés;
- testszerte jelentkező csalánkiütés, szemhéjduzzanat, viszketés, nyelési nehézség, légzési nehézség;
- szorongás, szívdobogásérzet;
- infúziós biológiai terápia nem várt mellékhatásai:
Jogszabályi háttér
- 31/2010. (V. 13.) EüM rendelet a finanszírozási eljárásrendekről
- 35/2018. (X. 12.) EMMI rendelet egyes gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásáról szóló miniszteri rendeletek módosításáról
