egeszsegvonal logonnk logo szurkearnyalatos

1812 gomb

eeszt gomb

eeszt gomb

Bárkivel, bármikor megeshet, hogy baleset éri vagy valamilyen nem várt betegség üti fel a fejét. Ha nem akkora a baj, hogy mentőt kelljen hívni, hasznos, ha van otthon egy elsősegélycsomag, amivel el lehet látni a sérültet.

 

Mivel a veszélyre és a betegségre előre felkészülni nem lehet, ezért a gondosan összeállított elsősegélydobozt azokon a helyeken érdemes tárolni, ahol a legtöbb ember élete legnagyobb részét tölti: otthon és az autóban. Ezen kívül a munkahelyen is szükség van elsősegélydobozra – erről a munkáltatónak kötelessége gondoskodni.

 

Azon kívül, hogy a kisebb sérülések ellátását el lehet belőle végezni, súlyosabb baleset esetén a kéznél levő elsősegélycsomag akár életet is menthet, hiszen az ellátást, például a vérzéscsillapítást, meg lehet vele kezdeni az egészségügyi szakemberek kiérkezéséig.

 

Az otthoni és munkahelyi elsősegélycsomag tartalma

A célnak megfelelő, előre összeállított elsősegélycsomagokat gyógyszertárakban vagy egyéb üzletekben lehet vásárolni, de összeállíthatja bárki saját magának is.

 

Utóbbi esetben az elsősegélycsomagnak az alábbiakat érdemes tartalmaznia:

 

  • kötszerek vagy steril kötszerek, gézlapok – a sérült, például kificamodott végtagokat segít támasztani, vagy a nagyobb vágásokra nyomókötést lehet belőlük készíteni, (ezekben az esetekben a helyszíni ellátást követően kérjen orvosi segítséget is!);
  • ragasztószalag – a kötések rögzítésére, vagy rögtönzött sín rögzítésére;
  • ragtapaszok – különböző méretben, lehetőleg vízálló típusú;
  • hőmérő – a szájba helyezhető digitális hőmérő nagyon pontos eredményt ad, az érintkezésmentes hőmérők pedig egyszerű hőmérsékletmérést tesznek lehetővé;
  • fertőtlenítőszerek (alkoholos és alkoholmentes), desztillált víz – vágások, horzsolások, sérülések, kinyomott pattanások, elvakart csípések tisztítására, mielőtt bekötné őket, vagy a különböző eszközök fertőtlenítésére;
  • szemmosó oldat – a szembe került szennyeződések vagy vegyszerek kimosására;
  • csipesz – szilánkok kivételére (csak sterilen, vagy előtte alkohollal fertőtlenített eszközzel – súlyosan szennyezet sebbel azonban mielőbb keresse fel a területileg illetékes baleseti sebészetet vagy traumatológiát!).

 

Az elsősegélycsomag a fentieken túl bármi egyéb gyógyászati eszközzel kiegészíthető, amire szükség lehet – extrém sport űzése vagy különleges, ritka betegség esetén például felmerülhetnek speciális igények. Jól jöhet a kullancseltávolító csipesz is.

 

Emellett érdemes lehet a házi patika részeként különböző gyógyszereket is az elsősegélycsomagban tartani: bőrkiütések és különböző csípések (pl. rovarcsípés) enyhítésére szolgáló készítmények, fájdalomcsillapító gyógyszerek, allergia kezelésére szolgáló készítmények és asztmagyógyszerek.

 

Elsősegélycsomag az autóban

Az otthoni elsősegélycsomagot mindenki az igényeinek megfelelően állíthatja össze – sőt, bárki dönthet úgy is, hogy nincs szüksége otthon elsősegélycsomagra. Az autóval azonban más a helyzet: minden járműnek kötelező tartalmaznia elsősegélycsomagot, ráadásul annak tartalma is rendeletben pontosan szabályozott.

 

Az elsősegélydobozt az újonnan vásárolt gépjárművel együtt adják, azonban használt jármű vásárlásakor érdemes meggyőződni arról, hogy az előző tulajdonos megőrizte-e, illetve újratöltötte-e a doboz tartalmát.

 

Személygépkocsira és a legtöbb járműre az alábbi lista érvényes (de az adott járműre vonatkozó aktuális rendelkezést célszerű bizonyos időközönként ellenőrizni!):

 

steril gyorskötöző pólya (10 cm x 5 m) 4 db
steril gyorskötöző pólya (5 cm x 5 m) 2 db
steril mull-lap (6 x 6 cm/100 lap) 2 db
egyenként csomagolt vágott mullpólya (10 cm x 5 m) 4 db
steril mull-lap (50 cm x 80 cm)  3 db
kéztisztító/fertőtlenítő lap 4 db
fóliakesztyű 1 pár
háromszögletű kendő 2 db
biztosítótű (40 mm-es) 4 db
ragtapasz (1,25 cm x 5 m) 1 tekercs
olló (rozsdamentes acélból, 110-150 mm-es) 1 db
jód (p. jodatum) tartalmú sebfertőtlenítő oldat (30 ml) 1 db
vágható sebtapasz (6 x 10 cm) 2 db
 higiénikus arcmaszk (lélegeztetéshez)

1 db

 gumis rögzítésű sebészeti szájmaszk 1 db

 

 

Az elsősegélynyújtó felszerelés egyes tartalmi elemei a gyártó által meghatározott időpontig alkalmazhatóak, a szavatossági idő lejártát követően cserélni kell őket!

 

Tévhit, hogy az elsősegélydoboz teljes tartalmát szükséges ilyenkor lecserélni – elég csak azokat az eszközöket cserélni, amelyek szavatossága lejárt.

 

Az elsősegélycsomag tárolása

Az elsősegélycsomagot száraz, könnyen hozzáférhető helyen kell tartani. Tanácsos, hogy hollétét, használatának legfontosabb szabályait a család minden tagja ismerje, hogy vészhelyzet esetén ne az elsősegélydoboz keresésével teljen az értékes idő.

 

Az autóban tartandó elsősegélycsomag tárolásáról a rendelet az alábbi szerint rendelkezik:

 

Az elsősegélynyújtó felszerelést portól és víztől védett csomagolásban a járművezető számára jól hozzáférhető helyen kell a járműben tartani.

 

Az elsősegélycsomag használata

Baleset esetén a sérült vagy bajba jutott ellátását minél előbb meg kell kezdeni! Ehhez az elsősegélynyújtás alapismereteinek elsajátítása minden állampolgár számára fontos.

 

Minden állampolgár köteles a tőle elvárható módon segítséget nyújtani a sérültnek, ha az az életét vagy testi épségét veszélyeztető helyzetbe került!

 

Az elsősegélynyújtáshoz szükséges az elsősegélycsomag tartalmát jól ismerni és előre megtanulni az egyes eszközök használatának módját. Mindenképpen hasznos megtanulni az otthoni sebkezelés menetét, a különböző kötszerek (pl. intelligens kötszerek) működését és használatát – ezek az ismeretek nem csak életet veszélyeztető helyzetben jöhetnek jól, hanem otthon vagy szabadidős tevékenység során szerzett sérülések kezelése esetén is.

 

A jogosítvány megszerzésének feltétele az elsősegélynyújtás alapjainak ismerete és az elsősegély-vizsga letétele – azonban erősen ajánlott azoknak is megtanulni az elsősegélynyújtást, akik nem vezetnek. Ez a gyakorlati tudás egyszer még életet menthet!

 

KULCSSZAVAK
elsősegélydoboz  |   elsősegély  |   mentődoboz  |   házi patika  |   sebtapasz  |   sebtisztítás  |   kötszer  |   sérülés  |   sebkezelés  |   vérzéscsillapítás
1812 nagy gomb

KOLLÉGÁINK SEGÍTENEK

Hívja az EGÉSZSÉGVONALAT!

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNERÜNK

bm

 

sz2020 also infoblokk

Mentés
Sütik testreszabása
A többi weblaphoz hasonlóan mi is sütiket használunk a weblap teljesítményének fokozására, amennyiben ezeket visszautasítja az oldal működése bizonytalanná válhat!
Mindent elfogad
Mindent visszautasít
További információk
Analytics
Az adatok elemzésére használt eszközök egy webhely hatékonyságának mérésére és működésének megértésére.
Google Analytics
Elfogad
Visszautasít