Ajakherpesz

Az ajakherpesz egy vírus okozta fertőzés, amely az ajkakon, illetve azok környékén – esetenként az orr környékén – megjelenő hólyagocskák formájában jelentkezik. Korra, nemre való tekintet nélkül előfordulhat bárkinél, ugyanis a herpeszvírusok szinte minden ember bőrén, illetve nyálkahártyáján megtalálhatók. Csak az egyéni hajlam és a körülmények azok, amelyek meghatározzák, hogy tüneteket okoz-e vagy sem. A vírus, illetve az ajakherpeszes páciensek fertőzőképessége igen nagy, ráadásul határozottan fennáll a betegség kiújulásának lehetősége.

Az ajakherpesz tünetei

Kezdetben csupán viszkető, bizsergető érzés tapasztalható, amelyet később már kifejezetten zavaró, égő, esetleg fájdalmas dudorok képződése követ. A tünetek következő fázisában – 2-3 nap elteltével – apró hólyagok csoportosulnak az érintett területen. A hólyagocskák később felfakadhatnak, helyükön nem túl mély, apró seb jön létre, melyből folyadék szivárog. A szivárgó seb később beszárad, rajta kéreg képződik, majd ennek leesése jelzi az ajakherpesz – sok esetben csak átmeneti – elmúlását.

A szájkörnyéki tünetek mellett előfordulhat még:

Az ajakherpesz általában két hét alatt, különösebb kezelés nélkül meggyógyul.

Mikor forduljon orvoshoz?

Amennyiben az ajakherpesz tünetei a szem környékén is megjelennek, feltétlenül orvoshoz kell fordulni! A vírus szemre történő átterjedése maradandó látáskárosodást okozhat a szaruhártyán képződő hegek miatt. Akkor is tanácsos orvoshoz fordulni, ha az ajakherpesz túl gyakran jelenik meg, láthatóan nagyobb vagy több területen terjedni kezd, baktériumos felülfertőződés jeleként gennyesedik, illetve a tünetek egy hónap elteltével is fennállnak.

Az ajakherpeszt kiváltó okok

Az ajakherpeszt általában a herpes simplex vírus HSV-1 nevű változata okozza. Azért csak általában, mert bár a HSV-2 nevű változat leginkább a nemi szerveken megjelenő (genitális) herpesz kórokozója, ez a változat szintúgy lehet felelős az ajakherpeszért is. A legtöbb emberben jelen van a vírus, ám többnyire inaktív („alvó”) állapotban. Aki megfertőződött herpeszvírussal, annak szervezetében az egy életen át megmarad.

Ajakherpeszről akkor van szó, amikor a vírus különféle tényezők hatására aktivizálódik.

Ilyenek tényezők lehetnek:

  • fáradtság;
  • túlzottan stresszes életvitel;
  • menstruáció;
  • szélsőséges érzelmi állapotok;
  • undorodás valamely ételtől vagy italtól;
  • gyakori alkoholfogyasztás;
  • erős napsugárzás;
  • hosszan tartó szeles vagy hideg időjárásnak való kitettség;
  • megfázás;
  • legyengült immunrendszer;
  • lázas állapot.

A herpesz lehetséges szövődményei

A vírus szélsőséges esetekben a máj, illetve a központi idegrendszer súlyos, gyulladásos megbetegedéseit is okozhatja, ám ezek a szövődmények rendkívül ritkák. Gyakori viszont az, hogy az ajakherpesztől szenvedő személy elvakarja, tépkedi, ezáltal baktériumokkal felülfertőzi a sebet.

Kezelési lehetőségek

A gyógyszertárakban vény nélkül kapható vírusellenes krémek hatásosak lehetnek, különösen ha az első tünetek megjelenésekor „bevetésre kerülnek”. Ha az ajakherpesz már száraz, akkor a berepedések ajakbalzsamokkal megakadályozhatók. Fontos, hogy a készítményeket óvatosan kell felvinni a beteg felületre, bedörzsölni nem szabad. Étkezéskor ügyelni kell arra, hogy a szárazabb (pl. kenyérhéj) illetve savasabb (pl. citrom) ételek ne sértsék vagy irritálják az érintett területet. Az ajakherpeszt vakargatni, nyalogatni, „piszkálni” nem szabad.

Aki ajakherpesztől szenved, feltétlenül kerülje a kontaktust csecsemővel, kisgyermekkel, várandós nővel!

A megelőzés lehetőségei

Az általános higiéniai szabályok betartása – például gyakori kézmosás, illetve az evőeszközök, tányérok, poharak, törölközők, fogkefék egy személyre korlátozódó használata – ahogy minden vírusfertőzés, úgy az ajakherpesz megelőzésében is sokat segíthet. Ezen túlmenően mindenképpen kerülni kell a testi kontaktust más ajakherpeszes személlyel.

 

egeszsegvonal logonngyk logo

Készült az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” kiemelt projekt keretében.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Az oldalt működteti: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Együttműködő partner: Belügyminisztérium

Minden jog fenntartva © 2025

SSL ClassC

sz2020 also infoblokk