Az amputáció testrészek (főként végtagok) minden szövetféleségre, illetve szervre kiterjedő mesterséges – rendszerint műtéti – eltávolítását jelenti.
Tekintettel arra, hogy a végtagok eltávolítása az ember fizikai cselekvőképességét, lehetőségeit minden esetben és véglegesen korlátozza, ezért amputációra csak végső esetben kerül sor. Ilyen végső eset, amikor az érintett személy egészségi állapota másképpen nem állítható helyre, vagy a beavatkozás nélkül nagy az elhalálozás veszélye.
Az amputáció lehetséges indokai
Az amputációk leggyakoribb oka a krónikus betegségek (cukorbetegség, veseelégtelenség, magas vérnyomás, érelmeszesedés stb.) miatt kialakult keringési rendellenesség, amelynek súlyossága már a végtag elhalását idézi elő. Mindezek közül első helyen áll a cukorbetegség következtében kialakult súlyos keringési zavar miatti amputáció.
A hazai statisztikák szerint az amputáló műtétek leggyakoribb okai: érbetegség és diabétesz hozzávetőleg 80 százalék, baleset 17 százalék, daganat, gyulladásos megbetegedés, végtagfejlődési rendellenesség és egyéb okok együtt 3 százalék. Az egyéb okok közé tartozhat még: súlyos fertőzések (üszkösödés, gázgangréna), súlyos, semmiféle korrekcióval nem kezelhető sérülések, végtagroncsolódás.
Az amputáció típusát az határozza meg, hogy a műtét utáni seb megfelelő vérellátása mennyire garantálja a gyógyulást.
Amputációs műtét előtt
Az amputációt sürgősségi (pl. baleset esetén) vagy tervezett műtétként végzik. A tervezett amputációt a műtétet végző orvossal való konzultáció, alapos orvosi vizsgálat és az egészséges végtag terhelhetőségének felmérése előzi meg.
Amputáció esetében különösen fontos a beteg pszichés felkészítése. A végleges károsodás, a nyilvánvalóan láthatóvá váló, súlyos fogyatékosság átélése a beteget sokkal jobban megviseli, mint bármely egyéb műtéti beavatkozás. A csonkolás tényének feldolgozásában jelentős segítséget adhat a család – ha megfelelően támogatja az érintettet –, ezért mind a beteggel, mind a családdal ismertetni kell a rehabilitáció folyamatát, terveit. Választ kell adni minden, a beteget érdeklő, szociális helyzetét érintő kérdésre is (közlekedés, munkaképesség, a „gyógyulás” időtartama, gépjárművezetés stb.).
Fontos tudatosítani, hogy az amputációs műtét hosszú távon nem rontja a helyzetet, hanem általában jobb viszonyokat hoz létre.
Az amputációs műtét
Amputáció végezhető altatásban, vagy – az alsó végtagok esetében – gerinccsatornába adott, epidurális érzéstelenítéssel. Ez utóbbi esetben a beteg éber, de nem érez fájdalmat a műtét során. A végtag eltávolítása után a sebet varrással vagy kapcsokkal zárják össze.
Amputációs műtét után
A műtétet követő néhány napban a seb a legtöbb esetben fájdalmas; a fájdalmat gyógyszerekkel lehet csillapítani. Előfordulhat fájdalomérzet a már nem létező végtagban (fantomfájdalom), ami egyes esetekben hosszan elhúzódhat, így külön kezelést igényel. A fantomfájdalmak azonban legtöbbször nem jelentősek, és egy-két nap elteltével elmúlnak.
Az amputáció esetleges szövődményei
Gyakori eset, hogy az amputációt követően a csonkolt végtag mozgathatósága beszűkül, így izomgyengeség, ízületi instabilitás léphet fel. Ez az érintett végtag célzott mozgatásával, gyakori pozícióváltással megelőzhető. További, műtét utáni teendő a trombózis, illetve az embólia megakadályozása; ennek érdekében a beteg véralvadásgátlót kap. A mielőbb megkezdett gyógytorna is sokat segít.
Előfordulhat, hogy az amputációt csonködéma követi. Ennek kialakulása a csonk rugalmas pólyázásával előzhető meg. Problémát okozhat még az úgynevezett felfekvés (dekubitusz), amely annak következtében jöhet létre, hogy a beteg túl hosszú ideig fekszik pozícióváltás nélkül. A mielőbb megkezdett rehabilitáció, illetve gyógytorna ezt is megakadályozhatja. A műtét további ritka következményei lehetnek a különféle (seb)fertőzések, a szívroham és a tüdőgyulladás is.
Mint minden sebészeti beavatkozás esetén, az amputáció után is fennáll a sebfertőzés veszélye. Ennek kockázatát növeli a cukorbetegség, az idős kor és a dohányzás, amelyek amúgy is az amputáció közvetett okai között szerepelnek. A fertőzés felléphet a felszíni és a mélyebb szövetekben is, és fájdalmat, duzzanatot, vörösséget okoz az érintett területen. A mélyebb szöveteket érintő fertőzés magas lázzal is jár. A kezelés során általában újra fel kell nyitni a sebet.
Az amputációs csonk neuromája a csonk végén az elvágott idegek gyulladása és megvastagodása miatt alakul ki, ami éles fájdalommal jár. Ez a fajta fájdalom a műtét után egy éven belül jelentkezik, és kezelése újabb műtéti beavatkozást igényelhet.
Súlyos esetben bekövetkezhet az amputációs csonk nekrózisa (szövetelhalása). A rossz keringés miatt kialakuló nekrózis hatására a csonk bőre először szürkésre színeződik, majd a szövet elhalása is bekövetkezik. Kezelése során az elhalt szövetet eltávolítják, vagy akár nagyobb fokú amputációra is szükség lehet.
A már említett és ajánlottan minél előbb megindított rehabilitáció célja, hogy a beteg mielőbb visszatérhessen a hétköznapi életbe, és megtanulja, hogy az amputációt követően miként tudja korábbi feladatait, munkáját a megváltozott körülmények között elvégezni.
Művégtag használata
Az amputációt követően egyes esetekben szóba jöhet a különféle művégtagok (protézis) használata, ami csak megfelelő fizikai-egészségi alkalmasság mellett lehetséges. A protézissel való aktív élet csak hosszú tanulás, gyakorlás árán sajátítható el.
