Cryptosporidium-fertőzés

A Cryptosporidium-fertőzést – más néven a cryptosporidiosist – egy apró egysejtű parazita, a Cryptosporidium okozza. A fertőzés egészséges immunrendszerű embereknél hasmenéssel jár, legyengült immunrendszer esetében viszont – kezelés nélkül – akár életveszélyes állapot is kialakulhat. 

Fokozottan veszélyeztetettek a veleszületett és a szerzett immunhiányos állapottal rendelkező betegek, például akik olyan gyógyszereket szednek, amelyek csökkentik a szervezet védekezőképességét, vagy akiknek az immunrendszere szervátültetés, rákos megbetegedés, illetve HIV-fertőzés/ AIDS miatt legyengült.

A fertőzést az „utazók hasmenésének” is szokták nevezni, mivel a parazita gyakran fertőzött víz (patak, tó, forrás) fogyasztásával terjed.

A Cryptosporidium-fertőzés főbb tünetei

A fertőzéstől számítva 2-10 napon belül, általában 1 hét múlva jelentkeznek a tünetek.

A következő tünetek jellemzők a betegségre:

Előfordulhat, hogy a fertőzés tünetmentesen zajlik, többnyire azonban 2 hétig, néha akár 5-6 hétig is jelen lehetnek a tünetek, melyek el is múlhatnak, és később újra megjelenhetnek. A legyengült immunrendszerű betegek, például a HIV-fertőzöttek, fogékonyabbak a fertőzésre, esetükben a betegség sokkal súlyosabb tünetekkel járhat, illetve kialakulhat a fertőzés krónikus, nehezen kezelhető formája is.

Mikor forduljon orvoshoz?

Keresse fel orvosát, ha a vizes hasmenése nem szűnik meg pár napon belül, illetve ha a tünetek megjelenése előtt külföldön járt.

A Cryptosporidium-fertőzés kiváltó okai

A fertőzésért egy egysejtű parazita, a Cryptosporidium felelős. A parazita rendkívül ellenálló a legtöbb fertőtlenítőszerrel, például a klórral szemben is, csak a forralás pusztítja el. A parazita az állatokban (szarvasmarha, bárány, vadállatok, kutya, macska, madarak stb.) és az emberekben élősködik. Szájon át kerül a szervezetbe, majd megtelepszik a vékonybél falában, ahol elkezd szaporodni. A parazita ellenálló formája, a ciszta a széklettel ürül nagy mennyiségben, amely így rendkívül fertőző.

A fertőzés okai az alábbiak lehetnek:

  • fertőzött víz fogyasztása (patak, forrás),
  • fürdőzés fertőzött vizekben (medence, tó, folyó, jakuzzi),
  • fertőzött, nem megfelelően hőkezelt étel fogyasztása.

A betegség nem terjed vérrel vagy testi érintkezés által. 

Különösen veszélyeztetettek:

  • kisgyermekek, valamint szüleik,
  • bölcsődei, óvodai dolgozók,
  • túrázók,
  • fejlődő országba utazók.

A Cryptosporidium-fertőzés lehetséges szövődményei

A fertőzés szövődményei a következők lehetnek:

HIV-fertőzött/AIDS-es betegekben, szervátültetett páciensekben súlyos, az életet veszélyeztető szövődmények léphetnek fel.

A Cryptosporidium-fertőzés diagnosztizálása

Orvosa megvizsgálja, kikérdezi a tüneteit, illetve hogy ihatott-e fertőzött vízből, kapcsolatba kerülhetett-e fertőzött állatokkal, személyekkel. Székletmintát is kell adnia, amelyből mikroszkópos vizsgálattal kimutatható a parazita.

A Cryptosporidium-fertőzés kezelése

A legtöbb ember kezelés nélkül is két héten belül meggyógyul. Legyengült immunrendszer esetén a kezelés célja a tünetek enyhítése és az immunválasz fokozása.

A hasmenés tünetei parazitaellenes gyógyszerekkel csökkenthetők. A bélrendszer motilitását (mozgékonyságát) gátló gyógyszerekkel növelhető a bél folyadékfelszívó képessége, így a széklet nem lesz híg.

Ajánlott sok folyadék fogyasztása. Súlyos kiszáradás esetén folyadékpótlásra lehet szükség: a folyadékot és az elektrolitokat szájon keresztül vagy infúzióval pótolják.

A Cryptosporidium-fertőzés megelőzése

A fertőzés megelőzhető az általános higiénés tanácsok betartásával: 

  • Mindig mosson alaposan kezet szappannal, miután állatokhoz nyúlt, pelenkát cserélt, használta a mellékhelyiséget.
  • Mosson kezet, mielőtt főzne, az ételhez nyúlna, enne.
  • Ne igyon szűretlenül bizonytalan eredetű, nem hőkezelt vizet, például folyókból, patakokból, magánkutakból (előtte mindenképpen forralja fel).
  • Mindig győződjön meg a csapvíz fogyaszthatóságáról.
  • Ne igyon pasztörizálatlan tejet.
  • Fogyasztás előtt mindig mossa meg a zöldségeket, gyümölcsöket.
  • Ha hasmenése van, legalább két hétig ne menjen úszni.

 

Kapcsolódó tartalom:

Utazás és egészség

 

egeszsegvonal logonngyk logo

Készült az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” kiemelt projekt keretében.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Az oldalt működteti: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Együttműködő partner: Belügyminisztérium

Minden jog fenntartva © 2025

SSL ClassC

sz2020 also infoblokk