A diszpraxia az akaratlagos mozgás vagy összetett cselekvés végrehajtásának zavara, amely nem magyarázható a mozgásképesség károsodásával és az izomerő csökkenésével. Oka, hogy az agyból elinduló, mozgásmintázatokért felelős információk nem jutnak el az izmokig. Bármelyik életkorban fény derülhet a betegségre, különösen valamilyen sérülés vagy más betegség nyomán, azonban leggyakrabban korai gyermekkorban fedezik fel, fiúgyermekeknél jóval gyakoribb. Súlyos formáját apraxiának nevezzük.
A diszpraxia főbb tünetei
A diszpraxiás betegeknél általában gyermekkorban mozgásfejlődési zavarok jelennek meg, melyekhez társulhat viselkedési probléma is.
A betegségnek többféle típusát különböztethetjük meg:
- Motoros diszpraxia: problémák a mozgások koordinációjával, ami megnyilvánulhat például lépcsőzés, írás, öltözködés során, gyermekeknél játékbéli, vagy bármilyen fizikai aktivitás során tapasztalható nehézségben (pl. a gyermek nem képes tárgyak nélkül cselekvést imitálni.) Gyakori, hogy egy adott motoros feladat végrehajtása egyszer sikerül a betegnek, másszor nem. Olvashatatlan írás, ügyetlen eszközhasználat jellemzi.
- Ideátoros diszpraxia: egyes feladatokat nem ért meg a beteg, megtervezni sem képes azokat, előfordul, hogy a beszédmegértés is zavart szenved.
- Kinetikus diszpraxia: a mozgászavar egy végtagra korlátozódik, a beteg nem képes a finommozgásokra (pl. zongorázás).
- Konstruktív diszpraxia: a tér érzékelése, a térbeli viszonyok felfogása érintett (pl. nem sikerül a rajzolás, az érintett könnyen eltéved, váratlanul beleütközik emberekbe, tárgyakba, rendszeresen felcseréli az irányokat, nehézséget jelent a térképen való tájékozódás).
- Verbális diszpraxia: a betegnek nehézséget okoz a hangok és a szavak megformálása, valamint a folyékony, érthető beszéd. Idegrendszeri eredetű artikulációs zavar esetében a beszédmozgások nehézkes működése jellemző, amely befolyásolja a pontos artikulációt, a beszédmozgások következetes végrehajtását. Előfordulhat, hogy a gyermeknek a bonyolultabb beszédhangok kiejtése okoz gondot. A diszpraxiás gyermekek beszéde ezen kívül jellemzően egyhangú, dallamtalan, hangsúly nélküli és monoton.
- Orális diszpraxia: a betegnek nehézségei lehetnek az evéssel, ivással, nyeléssel.
Mikor forduljon orvoshoz?
Amennyiben gyermeke fejlődését nem megfelelő üteműnek gondolja, vagy valamilyen mozgáskoordinációs zavart vesz észre rajta, keresse fel házi gyermekorvosát.
A diszpraxia kiváltó okai
Az agy számos területének, a gerincvelőnek és az egész idegrendszernek a normál működése szükséges a komplex mozgások végrehajtásához. Ha bárhol károsodás történik az idegrendszerben, motoros koordinációs zavar alakulhat ki.
Ismert számos rizikófaktor, melyek hozzájárulhatnak a diszpraxia kialakulásához:
- koraszülöttség,
- alacsony születési súly,
- családban előforduló diszpraxia,
- a magzat terhesség alatti károsodása.
A diszpraxia diagnosztizálása
Ha a házi gyermekorvos a tünetek és a vizsgálatok alapján lehetőséet lát arra, hogy a panaszok hátterében diszpraxia vagy apraxia áll, gyermekét a megfelelő szakorvoshoz irányíthatja:
- gyermekneurológus – megvizsgálja a gyermek idegrendszerét;
- klinikai szakpszichológus – a lelki okok elkülönítésére, felméri a gyermek mentális egészségét;
- gyermek mozgásterapeuta – felméri a gyermek aktivitását, mindennapi tevékenységét;
- gyermek fizioterapeuta – felméri a gyermek motoros képességeit;
- beszédterapeuta – felméri a gyermek beszédképességeit.
A diszpraxia kezelése
A diszpraxiás tünetek nem szüntethetők meg, de a tünetek javítására számos terápiás módszer létezik, ami segítheti a mindennapi életvitelt.
Diszpraxia diagnosztizálásakor szükség lesz kezelési terv kialakítására a szükséges specialisták bevonásával, ami kiterjed minden fejlesztendő készségre. Az egészségügyi szakemberek (akik a diagnózis megállapításában is részt vettek), szakterületüknek megfelelően fejlesztik a gyermek mozgáskoordinációját. Mindezen felül előnyös lehet olyan mozgásterápiás formák alkalmazása is, melyek nem kimondottan az apró mozgásformák javítására épülnek, hanem összességében a teljes motoros rendszert fejlesztik.
Kiegészítő terápiaként léteznek módszerek, melyek kifejezetten egy-egy mozgásminta javítására szolgálnak. Ezek a kiegészítő terápiák kiemelten fontosak, hiszen segítenek az apróbb akadályok leküzdésében, amelyek egyébként komoly problémát jelentenek a mindennapi életben és a kezelés előrehaladásában.
