A hányáscsillapító szerek (antiemetikumok) olyan gyógyszercsoportot alkotnak, amelyek a hányinger és a hányás kialakulásának megakadályozásában, illetve enyhítésében játszanak fontos szerepet. Ezek a készítmények többféle mechanizmus mentén fejtik ki hatásukat, például a hányásközpont ingerületének csökkentése vagy a gyomor-bélrendszeri mozgások szabályozása által.
A hányáscsillapító szerek különböző kórképekben alkalmazhatók: például utazási betegség, kemoterápia okozta hányinger, posztoperatív hányás vagy gyomor-bélrendszeri (gasztrointesztinális) betegségek esetén. A megfelelő hatóanyag kiválasztása a hányinger és a hányás okától, a beteg állapotától és az esetleges társbetegségeitől függ, így a gyógyszeres kezelést minden esetben egyéni szempontok alapján kell beállítani.
Az első generációs antihisztaminok, amelyeket főként allergiás reakciók (pl. bőrviszketés, orrfolyás) kezelésére alkalmaznak, gátolják a hisztamin H1-receptorokat a periférián (ahol az allergia tünetei kialakulnak) és a központi idegrendszerben is. E receptorok gátlása pedig hozzájárul a hányinger és a hányás enyhítéséhez is, mivel a hisztamin fontos szerepet játszik az agyban található hányásközpont működésében.
Az antihisztaminokról bővebben itt olvashat.
A hányáscsillapító szerek osztályozása és hatásmechanizmusa
A hányáscsillapítók leggyakrabban a hisztamin-receptorok blokkolásával csökkentik az allergiás tüneteket és a hányingert, azonban találunk más hatásmechanizmusú szereket is.
A hányáscsillapító szereket az alábbi gyógyszerhatástani csoportokba sorolhatjuk.
Első generációs antihisztaminok – H1-receptor-blokkolók
Ide tartozik pl. a prometazin, a dimenhidrinát, a difenhidramin. Blokkolják a hisztamin H1-receptorokat az agy hányásközpontjában. Hatékonyak a vestibuláris rendszerből eredő hányinger (pl. tengeri- és légibetegség) kezelésében, elsősorban profilaktikusan (megelőző módon) alkalmazva. A már bekövetkezett hányás esetén is csökkentik a hányingert, azonban ekkor már gyengébb a hatásuk.
Dopamin-antagonisták
Ide tartozik pl. a metoklopramid vagy a domperidon. Gátolják a dopamin-receptorokat az agy hányásközpontjában. Segíthetnek, ha az émelygést és hányást a gyomor-bél traktus rendellenességei vagy bizonyos gyógyszerek mellékhatásai okozzák. Bizonyos dopamin-antagonista gyógyszerek antipszichotikus hatással is rendelkeznek.
5-HT3-receptor-antagonisták
Ebbe a csoportba tartozik pl. az ondanszetron és a graniszetron. Blokkolják a szerotonin 5-HT3-receptorokat a hányásközpontban és a gyomor-bél traktusban. Különösen hatékonyak kemoterápia-indukált hányás esetén, a daganatellenes szerek ugyanis szerotonint szabadítanak fel a bélnyálkahártya sejtjeiből, aminek következtében hányás jelentkezik. A hányás megelőzésére a kemoterápia előtt 30-60 perccel, intravénás injekció formájában alkalmazzák.
NK1-receptor-antagonisták
Ilyen gyógyszer pl. az aprepitant, a fosaprepitant. Blokkolják a neurokinin-1-receptorokat, amelyek szerepet játszanak a hányás reflexében. A kemoterápia-indukált akut hányás megelőzésére és az általa kialakuló ún. „késői hányás” kezelésére is alkalmasak.
Hogyan kell szedni a hányáscsillapító szereket?
Az alkalmazásról és mellékhatásokról kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Az alábbiakat érdemes szakemberrel tisztázni, mielőtt elkezdi alkalmazni a készítményt – ezek egyes hatóanyagtól függően változhatnak, így amennyiben új hatóanyagot írnak fel Önnek, frissítse a tudnivalókat szakemberrel, illetve olvassa el a betegtájékoztatóban foglaltakat.
- Hogyan kell alkalmazni?
- Meddig kell alkalmazni?
- Mikor kell alkalmazni?
- Milyen dózisban kell alkalmazni?
A hányáscsillapítók alkalmazása a konkrét gyógyszer típusától és a hányinger kiváltó okától függ. Bizonyos szerek, mint a dopamin-antagonisták, étkezés előtt vagy után ajánlottak; míg a 5-HT3-receptor-antagonisták általában a kemoterápiás kezelések előtt vagy közben alkalmazandók.
A hányáscsillapító szerek mellékhatásai
Mint minden gyógyszernek, a hányáscsillapítóknak is vannak mellékhatásai. Az alkalmazható hatóanyagoknak rengeteg típusa van, teljesen eltérő mellékhatásprofillal, így az egyes hatóanyagokhoz tartozó pontos mellékhatásokról és azok gyakoriságáról kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét!
A hányáscsillapító szerek leggyakoribb mellékhatásai az alábbiak:
- H1-receptor-antagonisták: álmosság, szájszárazság, szédülés;
- dopamin-antagonisták: álmosság, szédülés, extrapiramidális tünetek, mint a remegés, izomfeszülés;
- 5-HT3-receptor-antagonisták: fejfájás, székrekedés, hasmenés, ritkán szívritmuszavar;
- NK1-receptor-antagonisták: fáradtság, szédülés, hasmenés, gyomor-bélrendszeri zavarok.
A hányáscsillapító szerek és az egyéb gyógyszerek, étrendkiegészítők kölcsönhatásai
Amennyiben más gyógyszert is szed, a hányáscsillapító szerek alkalmazása előtt konzultáljon kezelőorvosával, gyógyszerészével!
A hányáscsillapítók bizonyos gyógyszerekkel kölcsönhatásba léphetnek. Ez eredményezheti a két gyógyszer hatásának gyengülését, elmaradását, vagy a mellékhatások nagyobb kockázatát.
A hányáscsillapító szerek gyógyszerkölcsönhatásai az alábbiak lehetnek:
- dopamin-antagonisták: kölcsönhatásba léphetnek egyéb antipszichotikumokkal és antidepresszánsokkal, fokozva a mellékhatásokat;
- 5-HT3-receptor-antagonisták: kölcsönhatásba léphetnek egyes gyógyszerekkel, amelyek befolyásolják a szerotonin-szintet, például az SSRI típusú antidepresszánsokkal;
- NK1-receptor-antagonisták: interakcióba léphetnek a véralvadásra ható szerekkel és egyéb, májenzimeket befolyásoló gyógyszerekkel.
Ajánlott tartalom:
