A kötődéselmélet szerint a születést követően az elsődleges gondozóval (általában az anyával) kialakított kapcsolat meghatározó szerepet játszik a gyermek érzelmi fejlődésében. A gondozó fizikai és érzelmi válaszkészsége határozza meg, hogy a gyermek később miként viszonyul másokhoz felnőttként.
A kötődés minősége alapvetően befolyásolja a gyermek későbbi társas kapcsolatait, így a felnőttkori párkapcsolatokra és bizalomra is hatással van. A kötődési minták nem véglegesek: megfelelő támogatással, tudatossággal és új érzelmi tapasztalatokkal biztonságosabb kapcsolati működés is kialakítható.
Kötődési típusok
Az újszülöttek rendkívül kiszolgáltatottak, szükségük van másokra, hogy gondoskodjanak róluk. Több évtized kutatásai azt mutatják, hogy a legkorábbi érzelmi kötelékek közvetlen hatással lehetnek a jövőbeli párkapcsolatok minőségére.
Azok a csecsemők, akik gondozójukra következetesen számíthatnak, felnőttkorukban általában stabilabb kapcsolatokat alakítanak ki. Ezzel szemben azok, akik kevésbé figyelmes gondozást kaptak, nagyobb eséllyel küzdenek majd nehézségekkel az egészséges kapcsolatok kialakításában. Ezt nevezzük kötődéselméletnek, amely régóta kutatott, de napjainkban ismét sok figyelmet kapó pszichológiai elmélet.
Az ideális, vagyis biztonságos kötődés akkor alakul ki, ha a gondozó következetesen, megbízhatóan és érzékenyen reagál a gyermek fizikai és érzelmi szükségleteire. Ilyenkor a gyermek megtapasztalja, hogy igényei kielégülnek, és biztonságban érzi magát, ami lehetővé teszi számára az önállóság, a kíváncsiság és a bizalom fejlődését.
Ha a gondozó viselkedése nem elég következetes vagy nem megfelelően érzékeny, a kötődés sérülhet, és bizonytalan kötődési mintázatok alakulhatnak ki. Ezek közé tartozik a szorongó, az elkerülő és a dezorganizált (bizalmatlan-elkerülő) kötődési stílus.
Fontos, hogy ezek a stílusok egy skálán helyezkednek el, nem pedig merev kategóriák. Előfordulhat, hogy valaki nem teljesen illeszkedik egyetlen típushoz sem, vagy hogy az egyik típus jegyeit mutatja, de enyhébb vagy erősebb formában. A kötődési mintázat tehát árnyalt, és egyénenként változó.
Bár ezek a minták kihatnak a felnőttkori kapcsolatokra is, fontos hangsúlyozni, hogy a kötődési típusunk nem végleges: önismerettel, terápiával és biztonságos kapcsolatok megtapasztalásával megváltoztatható.
Biztonságos kötődés
A biztonságos kötődés az az állapot, amelyre mindannyian törekszünk. Azok a csecsemők, akik biztonságos kötődést alakítanak ki elsődleges gondozójukkal, nagyobb valószínűséggel válnak olyan felnőttekké, akik magabiztosan keresik az egészséges kapcsolatokat, és megbízható, szeretetteljes partnerek lesznek ők maguk is.
A biztonságos kötődés akkor jön létre, ha a gondozó következetesen kielégíti a baba fizikai és érzelmi szükségleteit. Az ilyen gyermekek előnyben részesítik az elsődleges gondozójukat más személyekkel szemben, és megnyugszanak a jelenlétében.
A biztonságosan kötődő felnőttek könnyebben alakítanak ki tartós és egészséges kapcsolatokat. Jellemző rájuk, hogy megbíznak a partnerükben, nyitottak és érzelmileg elérhetők a számára.
A kutatások szerint a felnőttek körülbelül 58%-a tartozik a biztonságosan kötődők közé.
A biztonságos kötődés nem garancia arra, hogy a kapcsolatok mindig zökkenőmentesek lesznek. Ha két biztonságosan kötődő ember kerül kapcsolatba, valóban jobb alapokról indulnak, de minden kapcsolat munkát igényel, függetlenül attól, ki milyen kötődési stílussal rendelkezik.
Elkerülő kötődés
Az elkerülő kötődésű felnőtt gyakran „magányos farkasként” viselkedik, vagy túlságosan önállónak, érzelmileg függetlennek mutatja magát. Az ilyen emberek ritkán mélyednek bele érzelmi beszélgetésekbe, nem szívesen beszélnek sem a saját érzéseikről, sem másokéról. Ez a kötődési stílus gyakran olyan korai kapcsolatból ered, amikor a gondozó és a gyermek között hiányzott az érzelmi támogatás vagy a valódi kapcsolódás.
A gyermek alapvető igénye, hogy érzelmi közelséget és biztonságot kapjanak gondozójuktól. Ha azonban a szülő következetesen elutasítja vagy figyelmen kívül hagyja ezeket az érzelmi szükségleteket, a gyermek megtanulja elnyomni és nem kifejezni érzéseit. Bár a gondozó gondoskodhat a fizikai szükségletekről (pl. etetés, fürdetés), az érzelmi odafordulás és megnyugtatás hiánya miatt a gyermek azt tanulja meg, hogy nem számíthat másokra.
Az ilyen szülők gyakran nem bátorítják az érzelmek kifejezését, sőt előfordul, hogy elutasítják vagy megszégyenítik a gyermeket, amikor érzelmeket mutat. Gyakran irreális elvárásaik vannak a gyermek önállóságával kapcsolatban is.
Az így felnövő gyermekek felnőttként távolságtartóvá, érzelmileg zárkózottá válhatnak. Nehezen fejezik ki érzéseiket, és gyakran a függetlenség látszatát őrzik még akkor is, ha mélyen vágynak a kapcsolódásra. Sokszor nem is tudják, hogyan nyújtsanak érzelmi támaszt másnak, mivel ezt gyermekként sem tapasztalták meg. Kívülről nyugodtnak és kontrolláltnak tűnhetnek, de valójában nehéz számukra az intimitás és a közelség megélése.
A kutatások szerint a felnőttek körülbelül 23%-a mutat elkerülő kötődési mintázatot.
Szorongó (ambivalens) kötődés
A szorongó vagy ambivalens kötődés általában akkor alakul ki, ha a szülő kiszámíthatatlanul, következetlenül reagál a gyermek igényeire: néha gondoskodó és figyelmes, máskor viszont elérhetetlen vagy elutasító. Az ilyen ingadozás bizonytalanságot kelt a gyermekben, aki nem tudja, mikor számíthat a gondozó jelenlétére.
Az ilyen csecsemők nem tudják kiszámítani, hogy mikor kapnak megnyugtatást, ezért állandóan készenlétben vannak. Megtanulják, hogy néha megkapják a figyelmet, néha nem, ezért nehezen nyugszanak meg, még akkor is, ha a szülő épp próbálja megvigasztalni őket.
A szorongó kötődésű gyermek gyakran fokozottan próbálja magára vonni a szülő figyelmét – sírással, ragaszkodással, túlzott közelséggel. Ez a viselkedés a kapcsolat elvesztésétől való félelmet tükrözi.
Felnőttként az ilyen személyek gyakran túlságosan ragaszkodók, nehezen viselik a partner érzelmi távolságát vagy önállóságát. Az ilyen embereket folyamatos aggodalom tölti el, hogy szeretteik elhagyják vagy elutasítják őket, ezért állandó megerősítést keresnek a kapcsolatban. Sokszor túlgondolják a partner viselkedését, és apró jelekből is azt olvassák ki, hogy „valami baj van”. A szorongó kötődésű személyek túlzott érzelmi igényességükkel gyakran épp azt érik el, amitől félnek – eltaszítják maguktól a partnerüket. Ez pedig még erősebb bizonytalanságot válthat ki a későbbi kapcsolataikban.
A kutatások szerint a felnőttek körülbelül 19%-a tartozik a szorongó kötődésűek közé.
Bizalmatlan-elkerülő (dezorganizált) kötődés
A dezorganizált kötődés a legritkább és legszélsőségesebb kötődési forma. Az ilyen emberek a kapcsolataikban gyakran irracionálisan, kiszámíthatatlanul vagy túlzottan intenzíven viselkednek. Viselkedésükben egyszerre van jelen a közelség iránti vágy, de a félelem is attól, hogy ez a közelség fájdalmat vagy veszteséget okoz.
A dezorganizált vagy bizalmatlan-elkerülő kötődés esetében a gyermek egyszerre vágyik a szülő közelségére, és fél is tőle. Ez a kettősség abból fakad, hogy a gondozó a gyermek félelmeire és szorongásaira nem megnyugtatóan, hanem elutasítóan vagy akár ijesztően reagál – például megszégyeníti, kigúnyolja, vagy egyszerűen magára hagyja. Ilyen esetekben a gyermek számára a gondozó egyszerre a biztonság forrása és a félelem oka, ami zavart viselkedéshez vezet.
A dezorganizált kötődésű felnőttek körében gyakoriak a mentális egészséggel kapcsolatos nehézségek vagy személyiségzavarok, amelyek megnehezítik az egészséges kapcsolatok kialakítását. Sokszor erősen vágynak a közelségre és intimitásra, ugyanakkor eltolják maguktól azokat, akik közelednek hozzájuk. Kapcsolataikban ez az ellentmondás – a vágy és a félelem keveréke – állandó feszültséget eredményezhet.
A dezorganizált kötődésű személyek számára különösen hasznos lehet a dialektikus viselkedésterápia (DBT). Ez olyan pszichoterápiás módszer, amely kifejezetten azoknak segít, akik nagyon intenzív érzelmeket élnek meg, és nehezen szabályozzák azokat.
Mikor forduljon szakemberhez?
A kötődési mintázatok meghatározók abban, hogyan alakítunk ki és tartunk fenn kapcsolatokat, hogyan kezeljük az érzelmi közelséget, a bizalmat és a konfliktusokat. Érdemes szakemberhez fordulni, ha a kötődési stílusunk tartósan megnehezíti a mindennapi életünket vagy a kapcsolataink működését.
Pszichológus segítsége javasolt, ha:
- nehezen alakít ki vagy tart fenn közeli kapcsolatokat;
- gyakran érzi, hogy „túl sok” vagy épp „nem elég” a másik számára;
- erős félelme van az elhagyástól, de egyúttal fél a közelségtől is;
- gyakran ismétlődnek hasonló konfliktusok a kapcsolataiban;
- nehezen fejezi ki vagy kezeli az érzelmeit;
- szeretné jobban megérteni önmagát, és változtatni a kapcsolati mintáin.
A megfelelő szakember segíthet feltérképezni a kötődési mintázatokat, felismerni a gyökerüket, és biztonságosabb kapcsolódási módokat kialakítani. A terápia során új tapasztalatokat szerezhet a bizalomról, az érzelmek kifejezéséről és az intimitásról.
Ajánlott tartalom:
