Non-Hodgkin limfóma

A non-Hodgkin limfóma a nyirokrendszert (limfatikus rendszert) érintő megbetegedés. A Non-Hodgkin limfóma bármely életkorban előfordulhat, azonban az idő előrehaladtával, de főleg 75 év felett gyakori. A férfiak gyakrabban érintettek a nőknél.

 

A nyirokrendszer az immunrendszer része, mely segít a szervezetnek megküzdeni a fertőzésekkel. Részét képezik a nyirokcsomók, a nyirokerek és a bennük lévő nyirok (lásd még: Nyirokrendszer). A nyirokban találhatóak fehérvérsejtek – ezen belül limfociták –, melyek a fertőzések ellen felveszik a harcot. Limfóma esetén a limfociták növekedése és sokasodása kontrolálatlanná válik, a normál fehérvérsejtek visszaszorulnak, ezáltal az immunrendszer normál működése akadályozottá válik. Legtöbbször a nyirokcsomókban alakulhat ki daganat, azonban a szervek (lép, máj, csontvelő, bőr, gyomor, tüdő, idegrendszer, gerincvelő) is érintetté válhatnak.

 

A non-Hodgkin limfómákat két nagy csoportba sorolhatjuk az érintett fehérvérsejtektől függően:

 

  • B-sejtes limfómák
  • T-sejtes limfómák

 

A kétféle limfóma típuson belül is további altípusok vannak (köztük a diffúz nagy B sejtes és a follikuláris limfóma a leggyakoribb), melyek eltérőek az érintett szervek, a tünetek, a kezelés és a prognózis tekintetében.

 

 

A non-Hodgkin limfóma főbb tünetei

A non-Hodgkin limfóma legjellegzetesebb tünete (ún. A tünet) a fájdalmatlan nyirokcsomó megnagyobbodás főként a nyaki, hónalj és lágyéki régióban.

 

Ezen kívül jellemző a láz, éjszakai izzadás és a súlycsökkenés is (ún. B tünetek), utóbbi esetben általában a testsúly több mint 10%-ának elvesztése történik meg 6 hónap alatt.

 

A fenti tüneteken túl előfordulhat:

 

  • hasi fájdalom, puffadás;
  • általánossá váló viszketés;
  • fáradékonyság;
  • légszomj.

 

Az immunrendszer érintettsége miatt gyakoribbá válhatnak a fertőzések, és vérzékenység is előfordulhat. Egyes választható oltások segítségével bizonyos fertőzések megelőzhetők (lásd még: Védőoltások).

 

Mikor forduljon orvoshoz?

Amennyiben a  fenti tünetek több mint 2 hétig fennállnak, keresse fel háziorvosát, aki gondoskodni fog a szükséges vizsgálatok elvégzéséről, megszervezéséről!

 

A tünetek hátterében számos tényező állhat, ezért fontos a mielőbbi diagnózis, valamint szükség esetén az időben elkezdett terápia.

 

A non-Hodgkin limfóma kiváltó okai

Non-Hodgkin limfóma esetén a limfocitákban bekövetkezett DNS-mutáció következtében a fehérvérsejtek abnormálisan érnek és kontrolálatlanul felszaporodnak. A pontos oka tisztázatlan. Akadnak azonban olyan rizikófaktorok, melyek megnövelik az esélyét a non-Hodgkin-limfóma kialakulásának.

 

A betegség kialakulásának kockázatát növelik:

 

 

A non-Hodgkin limfóma diagnosztizálása

A non-Hodgkin limfóma diagnosztizálása során az orvos a tünetek és a kórelőzmény (anamnézis) megbeszélését követően a fizikális vizsgálat során megvizsgálja a nyirokcsomókat. Ezt követően vizeletvizsgálatra és vérvizsgálatra kerül sor. A vérvizsgálat a vérkép értékekről (pl. fehérvérsejt szám), valamint a máj és vesefunkcióról nyújt tájékoztatást.

 

Képalkotó vizsgálatokra is szükség lehet, például ultrahang, mellkasröntgen, CT, PET vagy MR vizsgálatra attól függően, hogy a beteg milyen tünetekkel érkezik. A vizsgálat arra hivatott, hogy a limfóma terjedését, a szervi érintettséget feltérképezhessék.

 

A biztos diagnózis érdekében biopsziára van szükség az érintett nyirokcsomóból. Bizonyos esetben indokolt lehet a lumbálpunkció is, hogy megbizonyosodjanak a limfóma gerincvelői érintettségéről. Ehhez hasonlóan csontvelő biopsziára is szükség lehet, amennyiben a csontvelői érintettség gyanúja felmerül. A vizsgálatokat követően a limfóma diagnózisakor az orvos meghatározza a limfóma stádiumát, mely a terápia kiválasztását befolyásolja. 

 

A non-Hodgkin limfóma stádiumai:

 

  • I. stádium: 1 nyirokcsomó régió érintett a rekesz egyik oldalán;
  • II. stádium: 2 vagy több nyirokcsomó régió érintett a rekesz egyik oldalán;
  • III. stádium: a rekesz mindkét oldalán érintettek nyirokcsomó régiók;
  • IV. stádium: az egész nyirokrendszerben szétterjedt, valamint szerveket, a csontvelőt is érintheti.

 

A stádiumok tovább oszthatók aszerint, hogy csak A vagy B tünetek is jelen vannak-e a betegben.

 

A non-Hodgkin limfóma és a Hodgkin-limfóma közti különbséget a fehérvérsejtek mikroszkópos vizsgálata mutatja meg. A Hogkin-limfóma esetén jellegzetes, úgynevezett Sternberg-Reed sejtek fellelhetőek, míg ezek a sejtek non-Hodgkin limfóma esetén nincsenek jelen.

 

A limfóma és a leukémia is a fehérvérsejteket érinti, azonban limfóma esetén a nyirokrendszerből indul ki a betegség, a leukémia esetén általában a csontvelőből.

 

A non-Hodgkin limfóma kezelése

A betegség kezelés rendkívül összetett, az egyéni adottságok (beteg életkora, általános állapota) és a limfóma típusától, altípusától is függ. Emellett meghatározó, hogy mely nyirokcsomók és szervek érintettek.

 

A non-Hodgkin limfómákat a kezelés szempontjából két fő csoportba oszthatjuk. A magas malignitású (high-grade limfóma) csoportba tartozó altípusok jellemzője, hogy a daganat gyorsan és agresszíven nő, azonban a terápiára jól reagálnak. Az alacsony malignitású (low-grade limfóma) csoportba tartozó altípusok közös tulajdonsága, hogy a daganat lassan nő és sokszor tünetmentes, azonban a kezelésekre nem, vagy rosszul reagálnak. Low-grade limfómák esetén ezért az úgynevezett watch and wait ("figyelj és várj") elveket alkalmazzák, miszerint rendszeres kontroll vizsgálatokkal monitorozzák a limfóma nagyságát és csak abban az esetben alkalmaznak terápiát, ha a limfóma növekedése felgyorsul.

 

A lehetséges terápiás módok

Kemoterápia: a daganatos sejtek elpusztítására, önmagában vagy kombinációban (radioterápiával, célzott terápiával, szteroiddal) is alkalmazható. A kemoterápiát a beteg kaphatja intravénásan vagy szájon át tabletta formájában, központi idegrendszeri érintettség esetén pedig cerebrospinálisan (liquorba). A kemoterápiát a beteg kórházi körülmények között kapja, azonban az éjszakát nem szükséges a kórházban tölteni. Amennyiben a kezdeti kemoterápia nem fejtette ki hatékonyságát, magas-dózisú kemoterápia válik szükségessé, mely rendkívül csontvelő toxikus, ezért ezt követően csontvelő transzplantációt végeznek.

 

Radioterápia: röntgen-, gamma- vagy protonsugárzás az abnormális sejtek elpusztítására egy adott régióban. Általában korai stádiumú limfómákban alkalmazzák. Önmagában és kemoterápiával kombinálva is hatásos.

 

Célzott terápia: olyan gyógyszerek, melyek a kóros sejteket célzottan támadják. Önmagában és kemoterápiával kombinálva is alkalmazható. Megakadályozza a betegség visszatérését. Intravénás formában kapja a beteg.

 

Szteroid: kortikoszteroidok alkalmazásával a tumor kisebbítése és a kemoterápia hatásosságának növelése a cél (ezen kívül a terápia mellékhatásainak – hányinger, hányás – enyhítésére is alkalmazzák).

 

Őssejt transzplantáció: magas dózisú kemoterápiát követően az immunrendszer legyengül és a csontvelő károsodott, ezt követően egészséges csontvelői őssejttel újraépül a csontvelő.

 

Kiméra antigénreceptorral felruházott T (CAR-T) sejtek a daganatos sejteket támadják meg.

 

Immunterápia: a szervezet számára rejtőzködő daganatos sejtek elpusztításában vesz részt.

 

Fontos! A beteg rendszeresen járjon kontroll vizsgálatokra, így monitorozható a limfóma stádiuma, valamint a kezelés mellékhatásai. Gyógyulás esetén is fontos az utánkövetés, a betegség kiújulásának ellenőrzése.  

 

A kezelés lehetséges szövődményei

A non-Hodgkin limfóma, valamint a kezelése számos szövődményt előidézhet. A kemoterápia mellékhatása lehet a fáradékonyság, a légszomj, a fertőzésre való fokozott hajlamés a vérzékenység, valamint a hányinger, hányás, hasmenés, étvágytalanság, szájnyálkahártya fekélyek, kiütések, hajhullás. A radioterápia mellékhatásai a besugárzott területtől függő, például fejet ért besugárzás következtében hajhullás jelentkezhet. A besugárzott területen a bőr kipirulhat, sebes lehet. Fáradékonyság jelentkezhet, hányinger és hányás, száj szárazság és étvágytalanság.

 

Meddőség: a kemo- és radioterápia a gyorsan növekedő sejteket érinti elsődlegesen, így a petesejteket és hímivarsejteket is. A meddőség lehet átmeneti vagy végleges is. A kezelés megkezdése előtt érdemes a kezelőorvossal erről konzultálni, petesejteket vagy hímivarsejteket a kezelés előtt konzerválni.

 

Másodlagos daganat: a radioterápia megnöveli a további daganatok kialakulásának kockázatát.

 

Szervi károsodás: a kemo- és radioterápia hosszútávú szervi elégtelenséget okozhat, főként a tüdőben és a szívben.

 

A célzott terápia lehetséges mellékhatása lehet a fáradékonyság, a hányinger, rossz közérzet, az éjszakai izzadás, a viszkető kiütések, hasi fájdalom, valamint a hajhullás.

 

A szteroid mellékhatásai közé tartozik a megnövekedett étvágy, súlygyarapodás, a Cushing-szindrómára jellemző alkat, emésztési nehézség, alvászavarok és a gyakori idegesség. Hosszútávon magasvérnyomástcukorbetegséget, kéz, láb és szemhéj duzzanatot okozhat.

 

A terápia befejeztével a mellékhatások többnyire elmúlnak.

 

Kapcsolódó tartalmak:

 

Onkológiai kezelések

Célzott onkológiai terápia

Onkoteam

egeszsegvonal logonngyk logo

Készült az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” kiemelt projekt keretében.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Az oldalt működteti: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Együttműködő partner: Belügyminisztérium

Minden jog fenntartva © 2025

SSL ClassC

sz2020 also infoblokk