Az orgazmuszavar (anorgasmia) olyan szexuális diszfunkció, amikor a nemi izgalom állapotában az orgazmus hiányzik, késik, ritkán jelentkezik, vagy csökkent intenzitású. A probléma jelentős distresszt okozhat, és negatív hatással van az érintett személy szexuális- és párkapcsolataira. Hátterében testi és pszichés tényezők egyaránt állhatnak.
Az orgazmuszavar jellemzője, hogy az érintett személy nehezen vagy egyáltalán nem éri el az orgazmust, annak ellenére, hogy a szexuális együttlétet élvezetesnek tartja. A késleltetett, gyenge vagy ritka orgazmus szintén orgazmuszavarnak minősül. A probléma gyakran mentális egészségügyi következményekkel is jár – distresszt, szorongást okozhat –, és jelentős hatással lehet a párkapcsolati dinamikára.
Az orgazmus a nemi izgalom csúcspontjaként alakul ki, jellemzője az egész testet érintő, felszabadító gyönyörérzet, kontrollálhatatlan mozgásokkal kísérve. Tartóssága és intenzitása egyénenként eltérhet. Egyeseknél hosszabb, másoknál rövidebb idő szükséges az eléréséhez.
A hüvelyi behatolás során a csikló közvetetten ingerelve van, de ez sok nőnél önmagában nem elég az orgazmushoz. Sokan akkor tudnak eljutni a csúcsra, ha a csiklót közvetlenül is izgatják – kézzel vagy szájjal.
Anorgasmia esetén a szexuális vágy gyakran megmarad, azonban az orgazmus hiánya stresszt, frusztrációt válthat ki. A zavar hátterének feltárásában és kezelésében kezelőorvosa, illetve szexuálterapeuta tud segíteni.
Az anorgasmia típusai és tünetei
Az orgazmuszavar bárkit érinthet, azonban gyakrabban alakul ki nőknél, különösen a menopauzát követően.
A nők esetén négy típusa különíthető el:
- elsődleges anorgasmia: az érintett soha nem élt át orgazmust;
- másodlagos (szerzett) anorgasmia: korábban már megtapasztalta az orgazmust, de később – pl. menopauza után – ez zavart szenved vagy megszűnik;
- szituációfüggő anorgasmia: orgazmus kizárólag bizonyos helyzetekben érhető el, például csak maszturbáció során;
- általános anorgasmia: az orgazmus minden szexuális szituációban hiányzik, a nemi izgalom ellenére is.
Az életkor előrehaladtával növekszik az orgazmuszavarok kialakulásának valószínűsége, de bármely életkorban lévő személyt érinthet. Kutatások szerint a nők mintegy 15%-a soha nem él át orgazmust.
Az orgazmuszavar legfőbb tünete a szexuális izgalom állapotában hiányzó orgazmus. További tünet lehet, ha az orgazmus késleltetett vagy csökkent intenzitású. Az orgazmuszavarral küzdő nőknél gyakran más szexuális problémák is előfordulnak, például fájdalmas együttlét (dyspareunia), vagy a medencefenék izmainak működési zavara. Emellett gyakoribb náluk a szorongás és a depresszió is.
Az anorgasmia lehetséges kiváltó okai
Az orgazmuszavart többféle tényező kiválthatja: testi, pszichés, érzelmi és egészségügyi okok egyaránt szerepet játszhatnak. Gyakran ezek kombinációja áll a háttérben, ami megnehezítheti a pontos diagnózis felállítását.
Testi és egészségügyi okok:
- életkor (különösen a menopauzában);
- betegségek (pl. szklerózis multiplex, cukorbetegség, lichen sclerosus);
- bizonyos gyógyszerek, főként a szelektív szerotonin-visszavétel-gátlók (SSRI-k);
- a nemi szerveket vagy azokhoz közel eső szerveket érintő sebészeti beavatkozások (pl. méheltávolítás);
- daganatos betegségekhez vagy onkológiai kezelésekhez kapcsolódó szövődmények;
- medencét érintő trauma vagy medencefenék diszfunkció;
- túlzott vagy függőséget okozó maszturbáció;
- hormonális zavarok;
- a hüvely veleszületett rendellenességei;
- túlzott alkoholfogyasztás (lassíthatja az idegrendszer működését, ami megnehezítheti az orgazmus elérését);
- dohányzás (rontja a vérkeringést, így kevesebb vér jut a nemi szervekhez).
Pszichológiai és érzelmi tényezők:
- depresszió, stressz vagy szorongás;
- korábban átélt szexuális abúzus, zaklatás;
- vallási/kulturális háttérből fakadó gátlások;
- szégyenérzet;
- önkifejezési nehézségek a szexuális aktus során;
- bizalomhiány;
- párkapcsolati, bizalmi vagy intimitásbeli problémák a partnerrel.
Gyakran anorgasmiát okozó gyógyszerek az alábbiak:
- szelektív szerotonin-visszavétel-gátlók (SSRI);
- triciklikus antidepresszánsok (TCA);
- antipszichotikumok;
- mániás epizódok kezelésére használt gyógyszerek.
Az anorgasmia diagnosztizálása
A diagnózist kezelőorvosa állítja fel részletes anamnézisfelvétel (beleértve a szexuális életre vonatkozó kérdéseket) és fizikális vizsgálat alapján. További vizsgálatok lehetnek szükségesek (kismedencei ultrahang-vizsgálat, nőgyógyászati vizsgálat, laborvizsgálat) a szervi eltérések kizárására.
Az anorgasmia kezelése
Az orgazmuszavar kezelése a kiváltó októl függően különféle lehet.
A terápiás lehetőségek közé tartoznak:
- az anorgasmia hátterében alapbetegség kezelése;
- gyógyszerváltás (amennyiben mellékhatás áll a háttérben);
- önismeret fejlesztése;
- maszturbációs technikák elsajátítása;
- pszichoterápia (mentális betegségekre, párkapcsolati problémákra, önismeret fejlesztésére kiterjedően);
- szexuálpszichológusi konzultáció;
- hormonterápia;
- a szexuális élet változatossá tétele (szexuális segédeszközök, új technikák vagy pozitúrák bevezetése).
A gyógyulás ideje egyénenként változó, és függ a kiváltó októl. Pszichoterápia vagy párterápia esetén akár több hónap is eltelhet, mire javulás tapasztalható. Gyógyszerek esetén szükséges lehet megvárni kiürülésüket a szervezetből, ami több hétig is eltarthat.
Megfelelő kezeléssel az érintettek többsége újra képes orgazmust átélni.
Ajánlott tartalom:
