Orgazmuszavar nőknél

Az orgazmuszavar (anorgasmia) olyan szexuális diszfunkció, amikor a nemi izgalom állapotában az orgazmus hiányzik, késik, ritkán jelentkezik, vagy csökkent intenzitású. A probléma jelentős distresszt okozhat, és negatív hatással van az érintett személy szexuális- és párkapcsolataira. Hátterében testi és pszichés tényezők egyaránt állhatnak.

Az orgazmuszavar jellemzője, hogy az érintett személy nehezen vagy egyáltalán nem éri el az orgazmust, annak ellenére, hogy a szexuális együttlétet élvezetesnek tartja. A késleltetett, gyenge vagy ritka orgazmus szintén orgazmuszavarnak minősül. A probléma gyakran mentális egészségügyi következményekkel is jár – distresszt, szorongást okozhat –, és jelentős hatással lehet a párkapcsolati dinamikára.

Az orgazmus a nemi izgalom csúcspontjaként alakul ki, jellemzője az egész testet érintő, felszabadító gyönyörérzet, kontrollálhatatlan mozgásokkal kísérve. Tartóssága és intenzitása egyénenként eltérhet. Egyeseknél hosszabb, másoknál rövidebb idő szükséges az eléréséhez.

A hüvelyi behatolás során a csikló közvetetten ingerelve van, de ez sok nőnél önmagában nem elég az orgazmushoz. Sokan akkor tudnak eljutni a csúcsra, ha a csiklót közvetlenül is izgatják – kézzel vagy szájjal.

Anorgasmia esetén a szexuális vágy gyakran megmarad, azonban az orgazmus hiánya stresszt, frusztrációt válthat ki. A zavar hátterének feltárásában és kezelésében kezelőorvosa, illetve szexuálterapeuta tud segíteni.

Az anorgasmia típusai és tünetei

Az orgazmuszavar bárkit érinthet, azonban gyakrabban alakul ki nőknél, különösen a menopauzát követően.

A nők esetén négy típusa különíthető el:

  • elsődleges anorgasmia: az érintett soha nem élt át orgazmust;
  • másodlagos (szerzett) anorgasmia: korábban már megtapasztalta az orgazmust, de később – pl. menopauza után – ez zavart szenved vagy megszűnik;
  • szituációfüggő anorgasmia: orgazmus kizárólag bizonyos helyzetekben érhető el, például csak maszturbáció során;
  • általános anorgasmia: az orgazmus minden szexuális szituációban hiányzik, a nemi izgalom ellenére is.

Az életkor előrehaladtával növekszik az orgazmuszavarok kialakulásának valószínűsége, de bármely életkorban lévő személyt érinthet. Kutatások szerint a nők mintegy 15%-a soha nem él át orgazmust. 

Az orgazmuszavar legfőbb tünete a szexuális izgalom állapotában hiányzó orgazmus. További tünet lehet, ha az orgazmus késleltetett vagy csökkent intenzitású. Az orgazmuszavarral küzdő nőknél gyakran más szexuális problémák is előfordulnak, például fájdalmas együttlét (dyspareunia), vagy a medencefenék izmainak működési zavara. Emellett gyakoribb náluk a szorongás és a depresszió is.

Az anorgasmia lehetséges kiváltó okai

Az orgazmuszavart többféle tényező kiválthatja: testi, pszichés, érzelmi és egészségügyi okok egyaránt szerepet játszhatnak. Gyakran ezek kombinációja áll a háttérben, ami megnehezítheti a pontos diagnózis felállítását.

Testi és egészségügyi okok:

  • életkor (különösen a menopauzában);
  • betegségek (pl. szklerózis multiplex, cukorbetegség, lichen sclerosus);
  • bizonyos gyógyszerek, főként a szelektív szerotonin-visszavétel-gátlók (SSRI-k);
  • a nemi szerveket vagy azokhoz közel eső szerveket érintő sebészeti beavatkozások (pl. méheltávolítás);
  • daganatos betegségekhez vagy onkológiai kezelésekhez kapcsolódó szövődmények;
  • medencét érintő trauma vagy medencefenék diszfunkció;
  • túlzott vagy függőséget okozó maszturbáció;
  • hormonális zavarok;
  • a hüvely veleszületett rendellenességei;
  • túlzott alkoholfogyasztás (lassíthatja az idegrendszer működését, ami megnehezítheti az orgazmus elérését);
  • dohányzás (rontja a vérkeringést, így kevesebb vér jut a nemi szervekhez).

Pszichológiai és érzelmi tényezők:

  • depresszió, stressz vagy szorongás;
  • korábban átélt szexuális abúzus, zaklatás;
  • vallási/kulturális háttérből fakadó gátlások;
  • szégyenérzet;
  • önkifejezési nehézségek a szexuális aktus során;
  • bizalomhiány;
  • párkapcsolati, bizalmi vagy intimitásbeli problémák a partnerrel.

Gyakran anorgasmiát okozó gyógyszerek az alábbiak:

  • szelektív szerotonin-visszavétel-gátlók (SSRI);
  • triciklikus antidepresszánsok (TCA);
  • antipszichotikumok;
  • mániás epizódok kezelésére használt gyógyszerek.

Az anorgasmia diagnosztizálása

A diagnózist kezelőorvosa állítja fel részletes anamnézisfelvétel (beleértve a szexuális életre vonatkozó kérdéseket) és fizikális vizsgálat alapján. További vizsgálatok lehetnek szükségesek (kismedencei ultrahang-vizsgálat, nőgyógyászati vizsgálat, laborvizsgálat) a szervi eltérések kizárására.

Az anorgasmia kezelése

Az orgazmuszavar kezelése a kiváltó októl függően különféle lehet.

A terápiás lehetőségek közé tartoznak:

  • az anorgasmia hátterében alapbetegség kezelése;
  • gyógyszerváltás (amennyiben mellékhatás áll a háttérben);
  • önismeret fejlesztése;
  • maszturbációs technikák elsajátítása;
  • pszichoterápia (mentális betegségekre, párkapcsolati problémákra, önismeret fejlesztésére kiterjedően);
  • szexuálpszichológusi konzultáció;
  • hormonterápia;
  • a szexuális élet változatossá tétele (szexuális segédeszközök, új technikák vagy pozitúrák bevezetése).

A gyógyulás ideje egyénenként változó, és függ a kiváltó októl. Pszichoterápia vagy párterápia esetén akár több hónap is eltelhet, mire javulás tapasztalható. Gyógyszerek esetén szükséges lehet megvárni kiürülésüket a szervezetből, ami több hétig is eltarthat.

Megfelelő kezeléssel az érintettek többsége újra képes orgazmust átélni.

Ajánlott tartalom:

Szexuális egészség

Szexuális zavarok férfiaknál

Szexuális zavarok nőknél

Vaginizmus

Libidó (női)

Libidó (férfi)

Késői magömlés

Korai magömlés

Erekciózavar (impotencia)

 

egeszsegvonal logonngyk logo

Készült az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” kiemelt projekt keretében.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Az oldalt működteti: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Együttműködő partner: Belügyminisztérium

Minden jog fenntartva © 2025

SSL ClassC

sz2020 also infoblokk