Presbyopia (Öregszeműség)

Az öregszeműség (latinul presbyopia) a szem alkalmazkodóképességének az életkorral járó csökkenése. A szemlencse 40 év felett fokozatosan elveszti rugalmasságát, ennek következtében csökken a közeli fókuszálóképessége. Az öregszeműség hazánkban több mint 4 millió embert érint.

Az öregszeműség az öregedés természetes velejárója, a 40 év felettiek szinte általános látásproblémája, nőknél és férfiaknál egyaránt. Lényege, hogy a szem egyre kevésbé képes fókuszálni, ami miatt a közeli tárgyak olvasása nehezebbé válik, miközben a távoli tárgyak továbbra is tisztán láthatók.

Jellemzően 40-45 éves kor felett figyelhető meg – eleinte inkább a délutáni-esti órákban, majd bármely napszakban –, hogy olvasáskor nehezebb a fókuszálás a betűkre, távolabb kell tartani a könyvet, újságot, különösen rossz fényviszonyok mellett. Az állapot kellemetlenséget okozhat a napi munka, a szokásos tevékenységek végzése közben, a szem összpontosításának feszültsége pedig fejfájást is okozhat.

A tünetek az idő előrehaladtával fokozódnak: a szemlencse egyénenként változó ütemben, de általánosságban 5-10 évente romlik egy dioptriát, majd körülbelül 60 éves korban az addig rugalmas szemlencse alkalmazkodóképessége teljesen megszűnhet, és keménnyé válik – ez az öregszeműség állapota.

A közeli látás fokozatos gyengülése az autóvezetést általában nem érinti.

Mikor forduljon orvoshoz?

Ha nehézségei támadnak a közelre nézéskor, például olvasásnál, minden esetben forduljon szemész szakorvoshoz, és kérjen látásvizsgálatot.

A tünetek 45–65 év között általában súlyosbodnak, ezért 40-45 éven felül évente legalább egyszer ellenőriztesse a szemét.

Az öregszeműség diagnózisa

Az öregszeműség diagnózisának felállítása aránylag könnyű: a szemész szakorvos ellenőrzi a közeli látásélességét, és meghatározza a közeli éleslátáshoz szükséges dioptriát.

Az öregszeműség kialakulása

A szemlencse optimális esetben ellipszoid alakú, kristálytiszta, ér- és idegmentes szövet, amelynek a víztartalma magas, szerkezete rugalmas. A szemgolyón belül a szivárványhártya hátsó felszíne és az üvegtest között helyezkedik el. A lencse a szaruhártya után a szem második legfontosabb törőközege. Össztörőereje 20 dioptria, amelyet fiatalkorban közelre nézéskor 33 dioptriára is tud növelni az akkomodáció révén.

Az akkomodáció (alkalmazkodás) a szemlencse törőerejének növelése annak érdekében, hogy a közelebbi tárgyakat is élesen lássuk. Távolba nézéskor a lencse ellapul, alakja az ellipszishez közelít. Közelre nézéskor az addig kifeszített helyzetben lévő lencse domborúsága fokozódik, alakja a gömbhöz közelít, így növelve törőerejét.

Az öregszeműség akkor következik be, amikor a szemlencse rugalmassága, domborodási képessége csökken, a közeli és távoli tárgyak nézésekor nem tudja megváltoztatni az alakját, ami homályos látáshoz vezet. A presbyopia hátterében tehát az életkor előrehaladtával fokozatosan csökkenő alkalmazkodóképesség áll.

A látószervek – mint ahogyan az összes többi szerv – öregedése természetes folyamat, a szemlencse merevsége az idő múltával fokozódik, ezért az öregszeműség nem is tekinthető betegségnek.

Az öregszeműség kezelése

Az öregszeműség gyógyítása nem lehetséges, de különféle módszerekkel kezelhető az állapot. 

A kezdeti panaszokat rövid ideig csökkentheti a megfelelő megvilágítás kialakítása.

Az alkalmazkodóképesség csökkenése jól korrigálható olvasószemüveg vagy kontaktlencse viselésével, ami megkönnyíti az olvasást, telefonozást, a monitor előtti munkavégzést is. Az életkor változásával folyamatos korrekcióra van szükség: a pluszos dioptriájú lencséket egyre erősebbre kell cserélni, de általában nincs szükség 3-3,5 dioptriánál erősebb szemüvegre.

Kezdetben elég lehet egy egyszerű olvasószemüveg, de egyes esetekben, például ha az öregszeműséget megelőzően a szemnek más fénytörési hibája is volt, szükség lehet bifokális, multifokális vagy speciális lencsékre.

A szemüveg viselése nem lassítja az állapot romlását, és nem gyengíti a szemet.

A betegség javítása műtéti úton is lehetséges, két megoldással:

  • speciális lézeres korrekció kifejezetten az öregszeműség kezelésére,
  • a szemlencse műlencsére cserélése.

Az öregszeműség az öregedés folyamatának része (általában 65 éves korig súlyosbodik), ezért a megelőzése nem lehetséges.

 

egeszsegvonal logonngyk logo

Készült az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” kiemelt projekt keretében.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Az oldalt működteti: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Együttműködő partner: Belügyminisztérium

Minden jog fenntartva © 2025

SSL ClassC

sz2020 also infoblokk