Sokszervi gyulladás

A sokszervi gyulladás egy ritka, de súlyos szövődménye gyermekek esetén az új koronavírus-fertőzésnek. A CDC (Centers for Disease Control and Prevention) adatai alapján az USA-ban 2022. február elejéig majdnem 7000 esetet derítettek fel, melyből 60 végződött halállal.

 

Maga a koronavírus-fertőzés kiskorúak esetén az esetek nagy részében nem jár súlyos tünetekkel, sőt akár teljesen tünetmentes is lehet. Ez alapján azt gondolhatnánk, hogy a fertőzés ártalmatlan a gyermekekre. Ez azért téves hozzáállás, mert bár az akut fertőzés valóban kevésbé veszélyes a gyermekekre, a betegség szövődményei igen súlyosak is lehetnek!

 

Hazánkban 2020. november végén diagnosztizálták a Semmelweis Egyetemen az első gyermeket ezzel a betegséggel. A szövődményt megelőzően a COVID-19 fertőzés gyakorlatilag teljesen tünetmentesen zajlott nála – viszont az ezt követő sokszervi gyulladás miatt kritikus állapotba került, és intenzív kórházi ellátást igényelt. 

 

A sokszervi gyulladáson átesett gyermekek utógondozását országosan a Semmelweis Egyetem erre a célra felállított szakambulanciája végzi, ahol lakhelytől függetlenül várják az érintett gyermekek hozzátartozóinak jelentkezését.

 

A sokszervi gyulladás főbb tünetei

A sokszervi gyulladással diagnosztizált gyermekek átlagos életkora 9 év. Fiúk esetén egy kissé gyakoribb az előfordulása. A betegséget megelőzően az esetek döntő többségében (98%) igazolható a koronavírus-fertőzés.

 

Sokszervi gyulladásra ad gyanút, ha több is jelen van az alábbi tünetek közül:

 

 

A tünetek gyakran megtévesztők lehetnek: bélgyulladás vagy vakbélgyulladás tüneteit utánozhatja. Ezért fontos, hogy a hasi tünetek mellett megjelenő egyéb tünetek esetén gondoljunk sokszervi gyulladás fennállására!

 

Mivel a koronavírus-fertőzés gyakran tünetmentes ebben a korosztályban, ezért a negatív COVID-kórelőzmény alapján nem vethető el a sokszervi gyulladás gyanúja!

 

Mikor forduljon orvoshoz?

A sokszervi gyulladás nagyon súlyos, akár életveszélyes tünetekkel járhat együtt, ezért nagyon fontos az időben megkezdett orvosi ellátás – különös tekintettel arra, hogy a tünetek gyorsan romolhatnak.

 

Ha az alábbi tüneteket észleli, azonnal vegye fel a kapcsolatot gyermekorvosával vagy hívja a 112-t és kérjen mentőt:

 

  • légzési nehézség;
  • nyomásérzés vagy fájdalom a mellkas környékén;
  • zavartság vagy a szokásostól eltérő viselkedés;
  • erőteljes hasi fájdalom;
  • nehézkes ébrenlét, akár öntudatvesztés;
  • sápadt, szürke, kékesszürke bőrszín (különösen az ajkak és körömágy területén).

 

A sokszervi gyulladás lehetséges okai

A sokszervi gyulladás kialakulása esetén csaknem minden esetben igazolható pár héttel korábbi koronavírus-fertőzés. Kialakulásának idejében azonban általában már negatív a beteg PCR-tesztje, tehát koronavírus már nem mutatható ki a szervezetéből.

 

Mi okozhatja a betegség tüneteit, és mi a köze a koronavírus-fertőzöttséghez?

A sokszervi gyulladás kialakulásáért nem maga a koronavírus a felelős, hanem a saját immunrendszer kóros, túl heves reakciója, ami a gyógyulási szakaszban következik be.  A hajlamosító tényezők jelenleg nem ismertek.

 

Lásd még: Túlérzékenységi reakciók

 

A sokszervi gyulladás szövődményei

A sokszervi gyulladás súlyosan érintheti a szívet – szívizomgyulladást, szívizomgyengeséget vagy szívritmuszavart okozhat, mely állapot a betegség elmúlását követően is fennmarad. A betegség folyamán kiváltott vérnyomáscsökkenés pedig a szervek vérellátásának csökkentésével szervi károsodást okozhat (ebben az esetben is a jellemzően szív, illetve a vese érintett).

 

Ezért fontos, hogy amennyiben a gyanú felmerül, hogy a gyermeknél koronavírus-fertőzést követő sokszervi gyulladás áll fenn, azonnal forduljon orvoshoz! Az időben megkezdett kezelés a maradandó szervi károsodások kockázatát jelentősen csökkenti.

 

A sokszervi gyulladás diagnosztizálása

A sokszervi gyulladás diagnosztizálása során az orvosok a gyulladás jeleit keresik a gyermek szervezetében.

 

Az alábbi vizsgálatok jöhetnek szóba a diagnózis felállításához:

 

 

A sokszervi gyulladás kezelése

A sokszervi gyulladás kezelése elsősorban a tünetek súlyosságától függ. A gyógyszeres kezelés során egyrészt a kellemetlen influenzaszerű tünetek enyhítése a cél – hogy a gyermek közérzete javuljon; másrészt fő célja a veszélyes mértékű gyulladás csökkentése a szervezetben. A kezelés az esetek nagy részében kórházban történik, súlyos tünetek esetén akár intenzív osztályos ellátásra is szükség lehet.

 

A kezelés során általában az alábbiakra lehet szükség:

 

 

A sokszervi gyulladás megelőzése

Bár a gyermekek körében gyakran tünetmentesen zajlik a koronavírus-fertőzés, a kialakuló szövődmények igen súlyosak lehetnek. Ilyen szövődmény a sokszervi gyulladás is, mely akár életet veszélyeztető tünetekkel is járhat. A súlyos immunreakció kialakulásának megelőzésében fontos szerepet játszik a koronavírus elleni védekezés – vagyis a védelmi intézkedések betartása és a COVID-19 elleni vakcinák felvétele, amely már elérhető gyermekek számára is.

 

A kiskorúak COVID-19 elleni oltásáról külön cikkben tájékozódhat bővebben.

 

egeszsegvonal logonngyk logo

Készült az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” kiemelt projekt keretében.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Az oldalt működteti: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Együttműködő partner: Belügyminisztérium

Minden jog fenntartva © 2025

SSL ClassC

sz2020 also infoblokk