A transzfúzió (vagy vérátömlesztés) egy gyűjtőfogalom, amely vörösvérsejt-, fehérvérsejt-, trombocita- (vérlemezke-) és plazmakészítmények adását jelenti.
A transzfúzió egy szövettranszplantáció, ezért rendkívül részletes körültekintést igényel, hiszen minden esetben arra kell törekedni, hogy a beteg számára a legkisebb kockázat mellett történjen meg a kezelés. A transzfúzió során a vérkészítménynek sterilnek, kórokozómentesnek, biológiailag aktívnak (funkcióját ellátni képesnek) és a recipiens (aki a vérkészítményt kapja) számára megfelelőnek kell lennie.
A vérkészítmények fajtái
A transzfúzió különböző vérkészítményekkel történhet. A következő alapkészítményeket különböztetjük meg:
- vörösvérsejt-koncentrátum;
- trombocita- (vérlemezke-) koncentrátum;
- fehérvérsejt;
- plazma.
A készítmény előállításának módja lehet teljes vérből vagy aferézissel előállított.
A vérkészítmény típusa lehet:
- határrétegmentes, reszuszpendált (additív oldatban);
- helyreállított/közegcserélt (mosott);
- fehérvérsejt-mentesített;
- poolozott;
- osztott;
- besugarazott;
- patogénredukált.
Vörösvérsejt-koncentrátum
Vörösvérsejt-koncentrátumra akkor van szükség, ha a beteg hemoglobinszintje egy meghatározott szint alá csökken (krónikus esetben: ha a hemoglobin 70 G/l alatti), valamint ha a beteg a teljes vértérfogatának 30%-át elveszti. Ilyenkor a sejtek oxigénellátottsága az egészséget és az életet veszélyeztetően csökken, ezért válik szükségessé a vörösvérsejt-transzfúzió.
Trombocitakoncentrátum
Trombocita- (vérlemezke-) koncentrátum adása súlyos vérzés, illetve vérzésveszély esetén indokolt, figyelembe véve a beteg általános állapotát és trombocitaszámát. Adódhat olyan állapot (pl. kemoterápia, sugárkezelés, műtét esetén), amelyben felmerül a megelőzés céljából adott trombocitapótlás is.
Friss fagyasztott plazma (FFP)
Friss fagyasztott plazmára olyan speciális esetben lehet szükség, amikor a beteg vérzik, és nincs elég véralvadási faktor a keringési rendszerében.
Fehérvérsejt-koncentrátum
Fehérvérsejt- (granulocyta-) koncentrátumot csak ritka esetben alkalmaznak, például csontvelő-elégtelenségnél, vagy olyan súlyos fertőzések esetében, amelyek során az antibiotikumos kezelés elégtelen.
Miután a vérkészítmények olyan biológiai anyagok, amelyek magukban hordozzák a fokozott kockázatot számos szövődmény kialakulására, így ezek csökkentése érdekében a vérkészítmények előállításakor további kezeléseket alkalmaznak. Közülük a leggyakoribb a fehérvérsejt-mentesítés (szűrés), amikor a nem kívánt, szennyező sejteket távolítják el.
Fehérvérsejt-mentesített (szűrt) vérkészítmények:
- vörösvérsejt-koncentrátum;
- trombocitakoncentrátum;
- plazma.
A fehérvérsejtek okozta transzfúziós kockázatok további csökkentése érdekében az alapkészítményeket ún. ionizáló sugárzással kezelik. Ilyenkor keletkezik a besugarazott:
- vörösvérsejt-koncentrátum;
- trombocitakoncentrátum;
- fehérvérsejt-koncentrátum;
- plazma.
Amennyiben a sejtes készítmények maradék plazmafehérje-tartalma okozhat kockázatot, akkor ún. közegcsere (mosás) módszert alkalmaznak, így készül
- közegcserélt (mosott) vörösvérsejt-koncentrátum;
- közegcserélt trombocitakoncentrátum.
Az említett eljárásokat akár kombinálni is lehet a beteg (recipiens) állapota érdekében, a kezelőorvos kérésére.
A transzfúzió okai
A transzfúzió lehet sürgős vagy tervezett (elektív). Ennek függvényében az ok (indikáció) is eltérő lehet.
Sürgős ok:
- baleset során nagy mennyiségű vérvesztés;
- műtét során fellépő nagymértékű vérzés;
- disszeminált intravaszkuláris koagulopátia (DIC).
Tervezett ok:
- hematológiai betegeknél a betegségükből adódó vérképeltérések korrigálására;
- krónikusan vérző betegek ellátására;
- csontvelő-károsodás esetén;
- citosztatikus kezelés mellett;
- véralvadási faktor hiánya esetén.
A transzfúzió előkészítése
A vérkészítményeket önkéntes, direkt vagy támogató irányított véradásból lehet fedezni, azonban fontos, hogy a kórházi ellátásnak nem feltétele a beteg nevére szóló véradás!
Önkéntes véradás esetén a donor nem nevezi meg a beteget, akit a véradásával segíteni szeretne. A direkt és a támogató irányított véradás esetén azonban igen, a kettő közti különbség az, hogy direkt irányított véradás esetén a beteg megnevezi a donort, akitől a beteggel csoportazonos vért részesíti előnyben transzfúzió során, míg a támogató irányított véradás esetén az adományozott vérével becserélés útján tudja segíteni a kiválasztott beteget. Így orvosszakmai szempontok alapján kevesebb a transzfúziós kockázat, mivel a direkt irányított véradásból, közvetlen rokonoktól származó vérkészítményeket besugarazással kell kezelni, ami 14 napra csökkenti a felhasználhatósági időt. Becserélés estén viszont a beteg már korábban felhasználható, megfelelő módon előkészített vérkészítményhez juthat.
A véradás során levett 450 ml vérből egy egység vörösvérsejt-koncentrátum, egy egység trombocita- (vérlemezke-) koncentrátum és egy egység friss fagyasztott plazma nyerhető ki. A fehérvérsejt-koncentrátum aferézissel gyűjthető, ezt a műveletet azonban csak betegigény esetén, kiválasztott véradótól végzik.
Transzfúzió előtt minden vérkészítményt megvizsgálnak. A kompatibilitás vizsgálata során elsősorban az AB0- és Rh-kompatiblitást ellenőrzik (lásd még: Vércsoportok). A transzfúzió az esetek döntő többségében csak AB0- és Rh-kompatibilitás esetén lehetséges. Kivételes esetben (pl. kompatibilis készítmény hiányakor) lehet csak ettől eltérni.
A kompatibilitás vizsgálata az alábbi vizsgálatokat hordozza magában:
- AB0- és Rh-meghatározás;
- ellenanyag-vizsgálat, amennyiben pozitív, ellenanyag-azonosítást is végeznek;
- direkt antiglobulinteszt;
- vörösvértest-koncentrátum esetén keresztpróba.
Transzfúzió előtt az orvos:
- meggyőződik a beteg személyazonosságáról;
- tájékoztatja a beteget a transzfúzió menetéről, az esetleges szövődményekről;
- válaszol a betegben felmerülő kérdésekre.
Ezt követően a beteg (recipiens) aláírásával igazolja a transzfúzióba való beleegyezést. A transzfúzió előtt közvetlenül az orvos ismét mintát vesz a betegtől, és a beadásra váró készítménnyel együtt tesztet végez, hogy kompatibilisek-e.
A transzfúzió menete
A transzfúzió kórházi körülmények között, intravénásan, felügyelet mellett történik. A transzfúzió során bizonyos időközönként megmérik a beteg pulzusát, vérnyomását és testhőmérsékletét, monitorozva ezzel az esetlegesen felmerülő nemkívánatos reakciókat.
A transzfúzió után
A transzfúziót követően két óráig szükséges megfigyelés céljából kórházban maradni, a várakozási idő leteltével a transzfundált beteg akár otthonába is távozhat.
A transzfúziót követő két hétben, ha a beteg bármi rendelleneset tapasztal (pl. sötét vizelet, gyengeségérzet, sápadtság, sárgaság), azonnal keresse fel kezelőorvosát, ugyanis ezek a tünetek a transzfúziót követő késői reakciót is jelezhetik.
A transzfúzió lehetséges szövődményei
Mint minden beavatkozásnak, így a transzfúziónak is lehetnek nemkívánatos szövődményei. A kiváltó ok szerint lehet immunológiai és nem immunológiai eredetű, időbeni lefolyás szerint pedig lehet azonnali (1-2 órán belüli) és késői reakció (napok, hetek, hónapok alatt jelentkező).
Azonnali immunológiai szövődmény lehet:
- azonnali vérsejtromboló (hemolitikus) reakció (pl. vércsoporttévesztés miatt);
- túlérzékenységi reakció;
- anafilaxiás reakció;
- transzfúzióhoz társuló akut tüdőkárosodás.
Késői immunológiai szövődmény lehet:
- késői vérsejtromboló (hemolitikus) reakció;
- alloimmunizáció;
- transzfúziót követő bevérzések stb.
Nem immunológiai szövődmény:
- nem immunológiai hemolízis;
- vérmérgezés;
- vastúlterhelés;
- felnőttkori légzési distressz szindróma;
- keringési túlterhelés;
- véralvadási zavarok;
- fertőző betegségek átvitele stb.
A transzfúzió egy komplex, életet mentő vagy életminőséget javító különleges szövetátültetés, amely némi kockázatot rejt magában, azonban megfelelő szakmai odafigyelés mellett szövődménymentes.
Ha további kérdése van a témával kapcsolatban, keresse fel az Országos Vérellátó Szolgálat oldalát, ahol részletes tájékoztató anyagokat talál a transzfúzióról.
Kapcsolódó tartalom:
