Takonykór

A takonykór (melioidosis) a Burkholderia mallei baktérium által okozott fertőző megbetegedés, melyet ugyan az ember is elkaphat, de elsősorban a patás állatok (főként lovak) megbetegedését okozza. A lovak mellett a szamarak, öszvérek is elkaphatják, és egyéb emlősök – például kecskék, kutyák és macskák – is érintettek lehetnek.

 

Emberi megbetegedés gyakrabban jelentkezik azok körében, akik fertőzött állatokkal vagy fertőzött állatok szöveteivel kerülnek kapcsolatba a munkájuk során (pl. állatorvosok, lótenyésztéssel és -tartással foglalkozók, laboratóriumi dolgozók, vágóhídi dolgozók).

 

A takonykór főbb tünetei

A tünetek a fertőzés típusától függően különbözőek lehetnek, ennek megfelelően a takonykór négy fajtáját különítik el.

 

A takonykór leggyakoribb tünetei az alábbiak:

 

  • láz, hidegrázás, izzadás,
  • izomfájdalom,
  • mellkasi fájdalom,
  • izommerevség,
  • fejfájás,
  • orrfolyás,
  • fényérzékenység (gyakran erős könnyezéssel kísérve).

 

Lokalizált forma: ha valamilyen vágás vagy sérülés található a bőrön, akkor lokalizált (helyi) megjelenésű fertőzés alakulhat ki, mely az adott területen a bőr kifekélyesedésével jár. A tünetek a fertőzést követően 1-5 nappal jelennek meg (a baktérium szervezetbe jutásának megfelelő helyen), és a fertőzés a nyirokcsomók megnagyobbodásával is járhat. A nyálkahártyák (szem, orr, légúti nyálkahártya) fertőződése fokozott nyák- és váladékképződést okozhat (orrfolyás, fokozott könnyelválasztás és légúti váladékképződés). A fertőzést követően 1-4 héttel a lokalizált fertőzés szétterjedhet a szervezetben.

 

Tüdőérintettséggel járó forma: a takonykór gyakran tüdőérintettség formájában jelentkezik. A betegség ezen formájában tüdőgyulladás, tüdőtályog, mellkasi folyadékgyülem jelentkezhet. A mellkasröntgen-vizsgálat a tüdőlebenyek gyulladását mutatja.

 

Véráramfertőzés: kezelés nélkül a takonykór okozta véráramfertőzések 7-10 nap alatt halálhoz vezethetnek.

 

Krónikus gyulladás: a takonykór krónikus formájában a szervezetben számos helyen – izmok, bőr, karok, lábak, tüdő, lép és máj – tályogok jelenhetnek meg.

 

A takonykór terjedése

A fertőzés emberre a fertőzött állat szöveteivel vagy testváladékával történő kontaktus útján terjed. A baktérium a bőrön található vágásokon, horzsolásokon keresztül, illetve a nyálkahártyákon át (szemek, orrnyálkahártya) kerülhet a szervezetbe, valamint fertőzött aeroszol vagy fertőzött állat által kontaminált por belégzésével. Az emberről emberre való terjedés nem jellemző.

 

Afrikában, Ázsiában, Közel-Keleten, Közép- és Dél-Amerikában gyakoribb a takonykór előfordulása, mint Európában, Ausztráliában vagy Észak-Amerikában.

 

A takonykór diagnózisa és kezelése

A diagnózis a klinikai tünetek és laboratóriumi vizsgálatok alapján történik.

 

Mivel az emberek körében ritka megbetegedésről van szó, az antibiotikum-kezeléssel kapcsolatos tapasztalatok korlátozottak. Ugyanakkor rendelkezésre áll számos antibiotikus hatóanyag, amelyre a kórokozó érzékeny.

 

A takonykór megelőzése

A Burkholderia mallei baktérium ellen jelenleg nincs védőoltás. A fertőzés szempontjából érintett (endémiás) területeken a megelőzés kulcsa a fertőzött állatok azonosítása és elkülönítése, eltávolítása az állatpopulációból.

 

Az egészségügyben dolgozók körében az általános higiéniás és a cseppfertőzéssel terjedő kórokozókkal szembeni higiéniás rendszabályokkal csökkenthető a megbetegedés kockázata.

 

egeszsegvonal logonngyk logo

Készült az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” kiemelt projekt keretében.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Az oldalt működteti: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Együttműködő partner: Belügyminisztérium

Minden jog fenntartva © 2025

SSL ClassC

sz2020 also infoblokk