Vaszkuláris demencia

Vaszkuláris demencia akkor alakul ki, ha csökken az agy vérellátottsága valamilyen betegség, például stroke folytán, így az idegsejtek nem jutnak elegendő oxigénhez és tápanyaghoz.  

A betegség előfordulása 65 éves kor fölött a legggyakorisága. Az Alzheimer-kór után a vaszkuláris demencia áll leggyakrabban a szellemi leépülés hátterében.  Az Alzheimer-kór és a vaszkuláris demencia sokszor együtt jár.

A vaszkuláris demencia főbb tünetei

A tünetek nagyon változatosak lehetnek, attól függően, hogy melyik agyterület kap kevesebb vért. A tünetek kialakulhatnak hirtelen (stroke után) vagy később (post-stroke demencia).  

A vaszkuláris demencia korai tünetei a depresszióval könnyen összetéveszthetők:

  • meglassult gondolkodás;
  • zavart szenved a megértés, észlelés, érzékelés;
  • a koncentrálóképesség, figyelem csökkenése;
  • a viselkedés vagy a hangulat megváltozása;
  • a rövid távú memória zavara.

A beteg nem tudja a gondolatait rendszerezni, a helyzetet elemezni, és eldönteni, hogy mit tegyen, tanácstalan. A tünetek súlyosbodhatnak fokozatosan, mint az Alzheimer-kór esetében, vagy hirtelen, látványosan, minden egyes újabb stroke vagy átmeneti ischaemiás roham (TIA) után.

Jellemző kései tünetek lehetnek:

  • jelentősen meglassult gondolkodás;
  • zavartság, térbeli tájékozódási zavar;
  • emlékezetkiesés;
  • koncentrációs problémák;
  • a beteg nem találja a megfelelő szavakat;
  • extrém személyiségváltozás (pl. agresszívvá, nyugtalanná válik a beteg);
  • depresszió, hangulatingadozás, apátia;
  • hangulati labilitás, kényszersírás, -nevetés;
  • bizonytalan járás, gyakran elesik a beteg;
  • a mindennapi tevékenységek elvégzése egyre nehezebbé válik;
  • a beszéd nehezen érthetővé válik, nyelészavar;
  • hirtelen fellépő, gyakori vizelési inger vagy inkontinencia.

A beteg idővel önellátásra teljesen képtelenné válhat.

Mikor forduljon orvoshoz?

Ha a demencia tüneteit észleli, különösen, ha 65 év feletti, keresse fel háziorvosát, aki szükség esetén gondoskodni fog a megfelelő szakrendelésre történő beutalásról. Fontos a korai diagnózis, mivel korai stádiumban a betegség romlása megállítható vagy lelassítható.

Amennyiben egy családtagján veszi észre a demencia tüneteit, biztassa, hogy forduljon orvoshoz, vagy kísérje el őt.

A vaszkuláris demencia kiváltó okai

A vaszkuláris demencia olyan betegségek/állapotok következményeként alakul ki, amelyek károsítják az agyi vérkeringésben résztvevő ereket. A károsodott erek nem tudják elegendő oxigénnel és tápanyaggal ellátni az idegsejteket, melyek így elhalnak. Az idegsejtek számának fokozott csökkenése vezet a károsodott kognitív funkciók kialakulásához.

Vaszkuláris demenciára hajlamosít minden olyan tényező, amelyek a szívbetegségek és a stroke kialakulásáért is felelősek. Ezek a faktorok általában károsítják az ereket, vagy fokozzák a vérrögök kialakulásának kockázatát:

Gyakran alakul ki vaszkuláris demencia stroke szövődményeként. A stroke az agyat ellátó artériák elzáródása. A stroke lehet „néma”, amikor nem okoz határozottan észlelhető tüneteket. Azonban minden egyes újabb stroke – néma vagy sem – fokozza a demencia kialakulásának kockázatát. A multi-infarktusos demencia során több átmeneti ischaemiás roham (TIA) károsítja olyan mértékben az agy állományát, hogy demencia alakul ki.

Az agy mélyén található kisereknek is megvastagodhat a faluk a magasvérnyomás miatt, így átmérőjük beszűkül, ami szintén csökkent vérátáramláshoz vezet. Ezt a típust nevezzük szubkortikális vaszkuláris demenciának vagy Binswanger-betegségnek.

A vaszkuláris demencia diagnosztizálása

A betegséget neurológus vagy pszichiáter diagnosztizálja. Megvizsgálja a beteget, kikérdezi a hozzátartozókat is. A kórtörténetében szív- és érrendszeri problémákra, stroke-ra utaló jeleket keres. Meg fogja mérni a beteg vérnyomását. Laborvizsgálatokkal a vércukor- és a koleszterinszint meghatározható.

Ultrahanggal vizsgálható, hogy a nyaki verőér milyen mértékben szűkült be, vagy esetleg elzáródott. CT- vagy MR-vizsgálatokkal a stroke megtörténte bizonyítható.

Fontos tudni, hogy demenciát okozhat a csökkent pajzsmirigyműködés is, amelyet szellemi hanyatlásnak tűnő klinikai tünetek esetén mindig ki kell zárni.

A vaszkuláris demencia kezelése

A kezelés az alapbetegségekre fókuszál, melyek a vaszkuláris demencia kialakulásáért felelősek. A betegség hátterében álló állapotok szinten tartásával a demencia tüneteinek rosszabbodása lelassítható vagy akár teljesen meg is előzhető. Az orvos írhat fel gyógyszert a vérnyomás-, a koleszterin-, a vércukorszint csökkentésére.

A vérrögök kialakulása is megelőzhető gyógyszeres kezeléssel. Műtéti úton a nyaki verőér falán található felrakódások eltávolíthatók. Infúzióban adhatók agyi értágító, keringésjavító gyógyszerek.

Ha a betegség az Alzheimer-kórral keveredik, akkor a beteg az Alzheimer-kór kezelésére használatos gyógyszereket is kaphatja. A kialakult károsodás azonban már nem fordítható vissza.

Mit tehet vaszkuláris demencia esetén?

  • Tornáztassa az agyát (ún. brain jogging)!
  • Maradjon aktív!
  • Olvasson, fejtsen keresztrejtvényt!
  • Járjon társaságba, klubba, tartsa a kapcsolatot a hozzátartozóival!

Fontos! A szociális izoláció (társas elszigetelődés) úgynevezett pszeudodemenciát okozhat! Ilyenkor a szellemi teljesítmény hanyatlása mögött nincs szervi ok, hanem hangulatzavarok, jellemzően larvált depresszió okozza az elbutuálsra jellemző tüneteket.

A vaszkuláris demencia megelőzése

Az alábbiak betartásával a betegség kialakulása megelőzhető vagy az állapotromlás lassítható:

  • Ha dohányzik, szokjon le!
  • Mozogjon rendszeresen!
  • Étkezzen egészségesen!
  • Alkoholt csak mértékkel fogyasszon!
  • Kezeltesse az alapbetegségeit!

 

Ajánlott tartalmak: 

Demencia típusai

Miért kerülje a dohányzást?

Testmozgás hatása az egészségre

Testmozgás időskorban

Egészséges táplálkozás alapjai

 

egeszsegvonal logonngyk logo

Készült az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” kiemelt projekt keretében.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Az oldalt működteti: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Együttműködő partner: Belügyminisztérium

Minden jog fenntartva © 2025

SSL ClassC

sz2020 also infoblokk