Veseciszta

A veseciszták apró, folyadékkal telt vagy tömör hólyagocskák, amelyek a vesék felszínén vagy a veseállományban alakulnak ki. Az esetek többségében tünetmentesek, és nem is diagnosztizálják. Amennyiben többszörös ciszták alakulnak ki, vagy a ciszta elfertőződik, vagy ha a szomszédos szervekre nyomást gyakorol, szükséges az orvosi ellátása.

A veseciszták jellemzően apró, vékony falú, kerek hólyagocskák, melyeket vízszerű bennék tölt ki. Méretük változatos lehet: általában 5 cm-nél kisebbek, idővel azonban növekedést mutathatnak. Előfordulhatnak önállóan, vagy komplex módon, csoportosulva is. Többnyire nem befolyásolják a vesefunkciót, és egyáltalán nem okoznak problémát. Ritkán a nagyon nagyra nőtt ciszták hasi fájdalmat okozhatnak.

A veseciszták két típusát különböztetik meg:

Egyszerű veseciszták. Majdnem mindig jóindulatúak és ártalmatlanok. Jellemzően tünetmentesek, amíg méretükkel nem okoznak nyomási tüneteket. Vékony falú, kerekded alakú és folyadékkal telt képződmények.

Komplex veseciszták. Rosszindulatúak lehetnek vagy rosszindulatúvá válhatnak. Vastagabb falú, szilárd képződmények lehetnek, alakjuk szabálytalan. Előfordulásuk ritkább, mint az egyszerű cisztáké.

A veseciszta legfőbb tünetei

Az egyszerű veseciszták általában tünetmentesek, emiatt diagnosztizálatlanok maradnak. Akkor okoznak problémát, ha megrepednek (rupturálnak) és vérezni kezdenek, elfertőződnek, vagy olyan nagy méretűre nőnek, hogy a környező szerveket és szöveteket komprimálják.

Az alábbi tünetek vesecisztára utalhatnak:

deréktáji, háti vagy gyomortáji fájdalom;
láz;
gyakori vizelési inger;
véres vagy sötét vizelet.

A ciszták – elhelyezkedésüktől függően – a vesefunkciót is érinthetik, ritka esetben magasvérnyomás-betegség kialakulását is okozhatják.

A veseciszta kiváltó okai

A vesecisztákat a nephronok (nefronok, a veseszövet alkotóegységei) csatornarendszerének elzáródása és a folyadékfelszaporodás miatt kialakult duzzanata okozza. Ennek oka nem ismert pontosan, de az egyszerű veseciszták kialakulásának hátterében az örökletes tényezőket kizárták. Sérülés vagy a tubulus (csatorna) rendszer mikroszkopikus elzáródása vezethet valószínűleg a veseciszták kialakulásához.

Nem pontosan ismertek a veseciszták kockázati tényezői, de az 50 év felettieknél gyakrabban fordulnak elő, valamint bizonyos betegségekben szintén gyakoribb a kialakulásuk:

policisztás vesebetegség;
krónikus veseelégtelenség;
von Hippel–Lindau-szindróma;
sclerosis tuberosa (göbös agykeményedés).

Ezen állapotok fennállása esetén a veseciszták kialakulásának esélye magasabb, ezért indokolt lehet a rendszeres orvosi ellenőrzés.

A veseciszta lehetséges szövődményei

Az egyszerű veseciszták általában nem járnak szövődménnyel; a komplex cisztáknak azonban szükséges az utánkövetése.

Az alábbi szövődmények alakulhatnak ki:

fertőzés;
vizeletelfolyási zavar;
a ciszta megrepedése;
a ciszta bevérzése.

Az utánkövetés célja a lehetséges szövődmények korai felismerése és időben történő kezelése, ezáltal a veseműködés megőrzése és a súlyosabb állapotok megelőzése.

A veseciszta diagnosztizálása

Anamnézisfelvételt és részletes fizikális vizsgálatot követően laborvizsgálat (vesefunkciós vizsgálat), képalkotó vizsgálatok (ultrahang, CT, MR), vesefunkciós vizsgálat szükségesek a diagnózis pontos felállításához.

A veseciszta kezelése

A tünetmentes eseteket gyakran nem is diagnosztizálják, kezelésük nem szükséges. Amennyiben a ciszták nyomási tüneteket okoznak a környező szerveken, vagy károsítják a vesefunkciót, szükséges az eltávolításuk.

A ciszta kezelési lehetőségei az alábbiak:

aspiráció és scleroterápia: bőrön keresztül megszúrják a cisztát, és a benne lévő folyadékot lebocsátják (néha speciális oldatot injektálnak a cisztába, amely megakadályozza, hogy ismételten felszaporodjon benne a folyadék);
laparoszkópos sebészi eltávolítás.

Ha felmerül a rosszindulatú eltérés lehetősége, abban az esetben is el kell távolítani a cisztát.