A rehabilitáció fogalma

A rehabilitáció olyan egészségügyi eljárások, ellátások összessége, amelyek célja a betegség miatt kialakult funkcióveszteség (mozgáskorlátozottság, beszédzavar, csökkent szívteljesítmény, meddőség stb.) helyreállítása vagy pótlása, illetve kompenzáló új képességek kifejlesztése. Attól függően, hogy milyen sérülés vagy betegség miatt van szükség rehabilitációs ellátásra, különböző rehabilitációs technikákra lehet szükség.

Az orvosi rehabilitációnak többféle irányultsága lehet:

• mozgásszervi rehabilitáció,
• balesetek utáni rehabilitáció,
• műtétek utáni rehabilitáció,
• kardiológiai rehabilitáció,
• onkológiai rehabilitáció,
• légzésrehabilitáció (pulmonológia rehabilitáció),
• szenvedélybetegek rehabilitációja,
• pszichiátriai rehabilitáció.

Mire jó a rehabilitáció?

Rehabilitációra azoknak van szükségük, akik – időlegesen vagy tartósan – elveszítették egy olyan képességüket, amely szükséges a mindennapi élethez. A rehabilitációs ellátás célja, hogy a páciens visszanyerje ezt a képességét a mindennapi életvitelhez és – amennyiben ez lehetséges – a munkához. A rehabilitáció sokrétű folyamat, segítségével a betegség vagy baleset után a betegek a legjobb egészségi, fizikai, mentális és szociális állapotba kerülhetnek, de ehhez az ő közreműködésükre is szükség van.

Mikor ajánlott a rehabilitáció?

Rehabilitáció ajánlott az alábbi esetekben:

• baleseti sérülést követően,
• szívinfarktust követően,
• számos súlyos betegség esetén,
• maradványtünetekkel gyógyuló betegségek esetén,
• ha a páciens nem képes betölteni korábbi társadalmi szerepét, azaz nem tud dolgozni, nem tud a családjáról gondoskodni.

Fontos kiemelni, hogy „idővel”, hiszen a betegség vagy sérülés utáni rehabilitáció hosszú folyamat. Türelmesnek kell lenni. Sok múlik a páciens hozzáállásán és kitartásán.

A rehabilitáció folyamata

Először azt kell meghatározni, mi legyen a rehabilitáció célja.

Ezt követheti a terápia, amelynek a következő fázisai lehetnek:

1. Azonnali rehabilitáció. Ez még a kórházban történik, fekvőbetegosztályon. Ez sok esetben legfeljebb néhány nap, súlyosabb esetben akár hetek, hónapok is lehetnek.

2. Korai rehabilitáció. A kórházból való kikerülést követően szükség lehet otthoni rehabilitációra, ez állapottól függően általában legfeljebb néhány hét.

3. Járóbeteg-rehabilitáció. A beteg már képes elmenni a rehabilitációt végző intézetbe. Ez a fázis általában 6–12 hétig tart, súlyos esetben akár 24 hétig is eltarthat.

4. Fekvőbeteg-rehabilitáció. Hatékony, sokrétű rehabilitációs program, amely hónapokig is eltarthat. Célja a rehabilitációs tervben kitűzött célok elérése. Az osztályon töltött idő alatt a beteg nemcsak orvosi és ápolási ellátást és gyógyszereket kap, hanem a betegségének megfelelő kezeléseket is. Akkor mehet haza, ha a rehabilitációs tervben kitűzött célokat elérte, vagy ha bebizonyosodik, hogy a kitűzött célok nem érhetők el (a betegség adott szakában, a tervezett időkeretben).

5. Fenntartó rehabilitáció. A hosszú ideig fennálló betegségek rehabilitációja kevésbé gyors folyamat. A szív- és érrendszeri, tüdőgyógyászati és onkológiai rehabilitáció, illetve egyes mozgásszervi megbetegedések, bizonyos traumák esetén akár élethosszig szükség lehet rehabilitációs kezelésekre, meghatározott időközönként.

Az orvosi rehabilitáció fő kezelési módszerei

Az orvosi rehabilitáció összehangolt csapatmunka. Ennek során az akadályozott ember – testi és szellemi képességeit fejlesztve – képessé válik a független és aktív életvitelre. Ilyen kezelés lehet például fizioterápia, fizikoterápia, gyógytorna, gyógymasszázs, logopédiai, pszichológiai, gyógyászatisegédeszköz-ellátás, sportterápia, gyógyvíz, ergoterápia, dietoterápia. Jöjjön most ezekről a kezelésekről egy-egy rövid ismertető. 

• Fizioterápia. A természeti energiákat felhasználó gyógymódok összessége. Ilyenek például a fizikoterápia, elektroterápia, fototerápia, gyógytorna, gyógymasszázs.

• Fizikoterápia. Természetes és mesterségesen előállított fizikai energiákat használva kezeli a különféle mozgásszervi, idegrendszeri, illetve keringési panaszokat, fájdalmat. Habár a fizikoterápiás eszközök elérhetők szaküzletekben, ilyen kezelést csak orvos írhat fel, mivel vannak olyan típusú fájdalmak, amelyeknél nem javasolt a fizikoterápia használata.

• Elektroterápia. Olyan, elektromos árammal történő kezelést jelent, amely segítségével célzottan stimulálhatjuk az izmokat. Az elektroterápia fájdalomcsillapító hatású, és erősíti az elgyengült izmokat.

• Fototerápia. Fénnyel, annak meghatározott tartományban található sugaraival való gyógyítás. A fénynek számos kedvező biológiai tulajdonsága van. A fototerápiában általában szelektív összetevőjű fénysugarakat használnak.

• Gyógytorna. Az a módszer, amely a beteg, sérült ember mozgásszervrendszerével foglalkozik, részt vesz mozgáskészségének, izomerejének visszaállításában, rehabilitációjában, erőnlétének megőrzésében.

• Gyógymasszázs. Gyógymasszőr vagy gyógytornász által végzett masszázs. Kiegészítő kezelésként kiváló például gyógytorna előtt az izomzat kilazítására vagy éppen az izomtónus visszanyerésére. A gyógymasszázs javítja a vérkeringést, csillapítja a fájdalmat és izomlazító hatású.

• Logopédia. Beszédnevelés. Az ellátás során a szakemberek a beszéd, a hangképzés és a nyelv zavarait kezelik.

• Sportterápia. Felhasználja a testnevelés, a gyógytestnevelés mozgásanyagát, a sportpszichológia, a sport és a konduktív pedagógia módszereit. Csoportos foglalkozásokon, egyre növekvő terheléssel javítja a fizikai képességeket és a mozgáskultúrát.

• Ergoterápia. Speciális tevékenységeken keresztül, a lehetőségekhez mért, a lehető legmagasabb mértékű független élet elérésére törekszik. Feladata a mindennapi élet tevékenységeinek (Activities of Daily Living [ADL] funkciók) megtanítása, újratanítása.

• Dietoterápia. Az egyénre szabott, adott betegségre specifikus táplálkozásterápiát szakértő dietetikusok végzik. A terápia során a helyes étkezésnek köszönhetően a beteg gyorsabban gyógyulhat. Az a cél, hogy a szaktanácsadás után, a kórházat elhagyva a beteg a táplálkozásról tanultakat be tudja majd építeni a mindennapi életébe, így a megfelelő étrenddel „kezelheti” magát.

Rehabilitációs betegút

1. A rehabilitációhoz szükséges beutaló

Rehabilitációs kezelést kizárólag szakorvos adhat. Ha betegség miatt van szükség rehabilitációra, akkor ez a lehet olyan szakorvos, aki ennek az adott betegségnek a gyógykezelését végzi, vagy a megbetegedéshez kapcsolódó esetleges szövődmények tekintetében illetékes szakorvos, illetve a rehabilitáció szakorvosa.

2. Rehabilitációs szakambulancia

A rehabilitációs szakrendelés kizárólag háziorvosi (gyermek esetén gyermek háziorvosi, iskolaorvosi), illetve szakorvosi beutalóval vehető igénybe. A szakrendelések a rehabilitációs osztályok tevékenységét egészítik ki. Feladatuk a járóbeteg-szakellátást, illetve a kórházi fekvőbeteg-ellátást megelőző, rehabilitáció szemléletű állapot felmérése és az összetett rehabilitációs kezelés megtervezése. A járóbeteg-szakellátás jól egészíti ki a fekvőbeteg-ellátást. A járóbeteg-rendelésen belgyógyászati és mozgásszervi vizsgálatok elvégzésére is van lehetőség.

3. A rehabilitációs kezelés lehetőségei

• Azonnali rehabilitációs kezelés kórházi ellátást követően (járó- vagy fekvőbeteg-ellátás)

Ha a kórházi ellátás során a kezelőorvos úgy véli, hogy rehabilitációs kezelés szükséges, az ellátást végző kórház közvetlenül kezdeményezheti a rehabilitációt. A beutalási szándékot az orvosnak a zárójelentésben kell feltüntetnie. Ebben az esetben a zárójelentés beutalóként is szolgál.

• Betegség/műtét utáni fenntartó rehabilitációs kezelés (járó- vagy fekvőbeteg-ellátás)

Rehabilitációs kezelést kizárólag a rehabilitációt megalapozó betegségek esetén lehet igénybe venni. A gyógykezeléséhez szakorvosi beutaló szükséges. Beutalót kiállíthat a kezelő szakorvos, rehabilitáció szakorvos vagy fizioterápiás szakorvos.

• Gyógyászati ellátások

Ez alatt a gyógyfürdőt és a 18 év alatti csoportos gyógyúszást értjük. Gyógyászati ellátásra kizárólag reumatológus, fizioterápiás szakorvos, rehabilitációs szakorvos, ortopédus, traumatológus (gyógyúszásra gyermeksebész, ortopédus, rehabilitációs szakorvos vagy javaslatukra a házi gyermekorvos) adhat beutalót.

• Szanatóriumi ellátások (fekvőbeteg-ellátás)

Szanatóriumi rehabilitációs ellátásra kizárólag a rehabilitációt megalapozó megbetegedések gyógykezelését végző szakorvos utalhatja be.

Hogyan és mikor vehető igénybe szanatóriumi ellátás?

 A törvényben meghatározottak alapján:

• sérülést követően egy alkalommal egy éven belül;

• idegi vagy szív- és érrendszeri megbetegedések utáni véglegesnek tekinthető állapotok esetén a megbetegedést követő egy éven belül;

• nagyízületi protézisek, illetve egyéb helyreállító műtéteket követően 3 hónapon belül;

• nagyízületi vagy sokízületi idült gyulladásos betegségben szenvedők, súlyos fogyatékosságot* jelentő elváltozások esetén az állapotromlást követő fél éven belül.

* Súlyos fogyatékosságot az egy vagy több nagyízületben, gerincszakaszon vagy – gyulladásos elváltozás esetén – kisízületben a 30%-nál nagyobb funkcióvesztés jelent.

Vonatkozó jogszabályok:

• 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról
• 5/2004. (XI. 19.) EÜM-rendelet az orvosi rehabilitáció céljából társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető gyógyászati ellátásokról
• 2011. évi CXCI. törvény a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
• 34/2020. (VII. 16.) BvOP-utasítás a speciális foglalkozás-egészségügyi ellátás keretében nyújtott mozgásszervi rehabilitáció beutalási rendjéről
• 20/1995. (VI. 17.) NM-rendelet és az ezt módosító 13/1996. (V. 03.) NM-rendelet
• 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről
• 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról
• 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról
• 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól
• 287/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a várólista alapján nyújtható ellátások részletes szabályairól
• 9/1993. (IV. 2.) NM-rendelet az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről
• 16/2002. (XII. 12.) ESZCSM-rendelet az egynapos sebészeti és kúraszerűen végezhető ellátások szakmai feltételeiről
• 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről
• 2006. évi CXXXII. törvény az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
• 45/2006. (XII. 27.) EÜM-rendelet a várólistasorrend kialakításának és az eltérés lehetőségének egészségügyi szakmai feltételeiről
• 2006. évi CXXXII. törvény az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről