A kemoterápia a daganatos betegségek kezelésének egyik módja, melynek során sejtkárosító (citotoxikus) hatású gyógyszereket alkalmaznak a gyorsan osztódó daganatsejtek elpusztítására. A kemoterápiás szerek azonban nemcsak a daganatsejtekre, hanem más gyorsan osztódó egészséges sejtekre is hatással vannak, ezért a kezelés jelentős mellékhatásokkal is járhat. A hatóanyagok alkalmazása történhet egyesével vagy kombinációban, az egyéni tolerancia és a daganat biológiai viselkedése alapján.
Az emlődaganatok kezelésében a kemoterápia célja a daganatsejtek számának csökkentése, a daganat kiújulásának megelőzése és a túlélés meghosszabbítása. A kemoterápia történhet adjuváns (műtét utáni) vagy neoadjuváns (műtét előtti) formában is, lehetővé téve a kezelési eredmény korai felmérését és a műtéti stratégia finomhangolását.
A kemoterápiáról általánosságban itt olvashat.
Az emlődaganatok kezeléséről bővebben itt olvashat.
Mikor alkalmaznak kemoterápiát emlődaganatok esetén?
A kemoterápia nem minden emlődaganatos páciens számára szükséges, de az alábbi esetekben indokolt.
Műtét utáni (adjuváns) kemoterápia
Az adjuváns kemoterápia arra való, hogy elpusztítsa azokat az apró, szemmel nem látható daganatos sejteket, amelyek a műtét után esetleg visszamaradtak vagy a szervezet más területeire jutottak. Ez csökkentheti a betegség kiújulásának esélyét.
Műtét előtti (neoadjuváns) kemoterápia
Neoadjuváns kemoterápiát a daganat méretének csökkentésére alkalmaznak, hogy kevesebb szövet eltávolítására legyen szükség a műtét során. Különösen nagyobb, nyirokcsomó-pozitív emlődaganat esetén indokolt.
Áttétes emlődaganat esetén
Amikor a daganat a környéki nyirokcsomókon túl a tüdőbe, májba vagy más szervekbe is átterjedt (áttétet adott), a kemoterápia lehet az elsődleges kezelés. A kezelés hosszát a hatékonyság és a mellékhatások tolerálhatósága határozza meg.
Emlődaganat esetén alkalmazott kemoterápiás hatóanyagok
A kemoterápiás kezelések során általában több hatóanyagból álló kombinációkat alkalmaznak, amelyeket a leleteken és a kezelési protokollokban rövid kódokkal jelölnek. Így találkozhat olyan elnevezésekkel a leleteken, mint például GEM + TAX (gemcitabin + taxán), L-ADM (liposzomális doxorubicin), FEC (5-fluorouracil + epirubicin + ciklofoszfamid) vagy ADRIA (doxorubicin). Ezek a kódok leegyszerűsítik a kezelési protokollok beazonosítását és finanszírozását; és mindegyik mögött olyan egymást kiegészítő gyógyszerek állnak, amelyek más-más módon támadják meg a daganatsejteket.
A gyógyszerek kombinálására azért van szükség, mert a daganat nem egyforma, homogén sejtekből áll: egyes sejtek érzékenyebbek lehetnek az egyik, mások pedig a másik hatóanyagra. A kombinációs terápia így csökkenti a rezisztencia kialakulásának esélyét, fokozza a daganatsejtek elpusztítását, és lehetővé teszi, hogy az egyes szerek dózisát alacsonyabban tartsák, mérsékelve ezzel a mellékhatásokat.
Emlődaganatok esetén az alábbi hatóanyagok a leggyakoribbak a kemoterápiás kezelés során.
Antraciklinek (doxorubicin, epirubicin): ezek a szerek a DNS-láncok közé ékelődve megakadályozzák a sejtek osztódását; legfontosabb mellékhatásuk a szívizom károsodása lehet, ezért a kezelés során a szív rendszeres vizsgálata szükséges. A doxorubicin emellett vörös vizeletet is eredményezhet, ami azonban a kezelést követő 1-2 napon belül elmúlik.
Taxánok (paklitaxel, docetaxel): a mikrotubulusokat (a DNS kettéosztódásáért felelős fehérjéket) stabilizálva gátolják a sejtosztódást; tipikus mellékhatásuk a végtagi zsibbadás és égő érzés (perifériás neuropátia).
Antimetabolitok (5-fluorouracil, capecitabin): a DNS és az RNS „építőköveit”, a nukleotidokat utánozva gátolják a DNS- és RNS-szintézist; leggyakrabban gyomor-bélrendszeri panaszokat és – capecitabin esetén – kéz-láb szindrómát okoznak.
Alkilálószerek (ciklofoszfamid): a DNS-ben keresztkötéseket hoznak létre, ami sejthalálhoz vezet; fő mellékhatása a húgyhólyag irritációja, vérzés és az ezzel járó cystitis (hólyaggyulladás) kockázata.
Platinaszármazékok (cisplatin, karboplatin): szintén DNS-keresztkötések létrehozásával gátolják a sejtosztódást; legfontosabb mellékhatásuk a csontvelő-szuppresszió, különösen a vérlemezkeszám csökkenése.
A NEAK által listázott protokollok közül az onkológus kezelőorvos választja ki a beteg számára legoptimálisabb kezelési tervet a daganat típusa, a szövettani leírás, a beteg általános állapota, az egyéb társbetegségek (például vese- vagy szívproblémák) és a korábban tapasztalt mellékhatások alapján, hogy a daganatot a lehető legeredményesebben, de a beteg számára még tolerálható módon kezelje.
Az adott kemoterápia várható mellékhatásairól mindig érdeklődjön a kezelőorvosánál!
Hogyan alkalmazzák az emlődaganatok kemoterápiáját?
A kemoterápiát többnyire vénán át adják, injekcióként vagy hosszabb infúzió formájában; ehhez gyakran centrális vénás kanült (PICC line – peripherially inserted central catheter) helyeznek be.
A kezelést ciklusokra osztják (általában 2-3 hetes periódusra), majd pihenőidő következik, hogy a szervezet regenerálódhasson. A teljes adjuváns/neoadjuváns terápia általában 3-6 hónapig tart, míg az áttétes daganatok kezelésének időtartama a hatékonyságtól és a mellékhatásoktól függ.
A kemoterápia lehetséges mellékhatásai
Mint minden gyógyszernek vagy gyógyszeres kezelésnek, a kemoterápiának is vannak mellékhatásai. A pontos mellékhatásokról és azok gyakoriságáról kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Amennyiben nem várt mellékhatást tapasztal a gyógyszer alkalmazása közben, azt lehetősége van bejelenteni, melynek folyamatáról itt olvashat bővebben.
Amennyiben a kezelés során nem várt vagy erősödő mellékhatásokat tapasztal, mielőbb forduljon orvoshoz!
A mellékhatások típusa, súlyossága és időtartama a kemoterápiás protokollban alkalmazott gyógyszerektől és adagolásuktól függően változik. Bizonyos esetekben átmeneti ideig a gyógyszer dózisának csökkentése vagy a kezelés leállítása is szükséges lehet, hogy a mellékhatások csökkenjenek.
Hajhullás, köröm- és szájnyálkahártya-elváltozások
A hajhullást a köznyelvben a kemoterápia elkerülhetetlen mellékhatásaként tartják számon, azonban nem mindegyik hatóanyagra jellemző.
Az antraciklinek (doxorubicin, epirubicin) és a taxánok (paklitaxel, docetaxel) kombinációi különösen nagy eséllyel okoznak hajhullást, köröm‐ és szájnyálkahártya-elváltozásokat, hiszen ezek a szerek a szervezet egyéb gyorsan osztódó sejtjeire – így a hajhagymákra és a szájnyálkahártya sejtjeire – is erőteljesen hatnak. A ciklofoszfamid és az 5-fluorouracil is gyakran előidéz enyhébb-közepes fokú hajhullást és nyálkahártya-gyulladást, míg a platinaszármazékok (cis- és karboplatin) általában csak mérsékelten okoznak hajhullást és ritkábban vezetnek súlyos nyálkahártya-irritációhoz. A célzott antitest-citotoxikus konjugátumok (pl. trastuzumab-emtansine, fam-trastuzumab deruxtecan) pedig általában kevesebb hagyományos kemoterápiás jellegű mellékhatást okoznak.
Étvágytalanság, hányinger, hányás, hasmenés
A legerősebb émelygéses, hányinger és hasmenéses tüneteket elsősorban a platinaszármazékok (különösen a cisplatin), az antraciklinek (doxorubicin, epirubicin) és a ciklofoszfamid idézik elő, emellett az antimetabolitok (5-fluorouracil, capecitabin, gemcitabin) szintén gyakran járnak gyomor-bélrendszeri panaszokkal. A taxánok általában enyhébb hányingert okoznak, de kombinációban – például GEM+TAX protokollban – a panaszok erősödhetnek.
Fáradékonyság, testsúly- és ízérzékelés-változások
Szinte minden kemoterápiás hatóanyagra jellemző, nem specifikus mellékhatás a fáradékonyság, hiszen a szervezet erőforrásait nemcsak a daganatsejtek pusztítása, hanem az egészséges sejtek regenerációja is leköti. A testsúly-változások (általában testsúlyvesztés), az ízérzékelés és szaglás módosulása leginkább az antimetabolitok (5-FU, capecitabin) és a platinaszármazékok mellett gyakoribb, mivel ezek közvetlenül érintik az emésztőrendszer és a nyálkahártyák egészségét. Érdemes dietetikussal is konzultálni a tünetek enyhítése és a megfelelő táplálkozás fenntartása céljából.
Női hormonális zavarok, korai menopauza, termékenységi problémák
A leginkább a petefészekben gyorsan osztódó tüszősejteket károsító szereknek, mint az alkiláló ágenseknek (ciklofoszfamid) és a platinaszármazékoknak vannak tüszőket kimerítő hatásuk, ami korai menopauzához és akár maradandó meddőséghez is vezethet. A hosszú távú hormonális zavar következménye lehet a csontritkulás és a szív-érrendszeri betegségek kockázatának növekedése, ezért gyakran alkalmaznak GnRH-analógokat (pl. goserelin) vagy megfelelő hormonprofilaxist a petefészek védelmére.
Csontvelő-szuppresszió
Szinte minden erős citotoxikus szer – különösen az alkiláló ágensek, antimetabolitok és platinaszármazékok – gátolja a csontvelő működését, ami neutropéniát (alacsony neutrofil granulocitaszám, fokozott fertőzésveszély), trombocitopéniát (alacsony vérlemezkeszám, fokozott vérzékenység) és vérszegénységet (fáradékonyság) okozhat. A tünetek súlyosságát ún. G-CSF profilaxis (injekció az immunsejtek képződésének serkentésére) és vaspótlás, illetve szükség esetén vérkészítményekkel történő pótlás enyhítheti, de a kezelés idején szoros laboratóriumi monitorozás szükséges.
Szívkárosodás
Különösen az antraciklinek (doxorubicin, epirubicin) okozhatnak kumulatív (összeadódó), dózisfüggő szívizom-károsodást (kardiomiopátia), amelyet rendszeres szívultrahang-vizsgálattal kell követni. Emellett a HER2-célzott terápiák – ha antraciklinekkel kombinálják – járhatnak fokozott kardiotoxicitással, ezért a kezelés megkezdése előtt és alatt is nélkülözhetetlen a szívfunkció folyamatos ellenőrzése.
Idegkárosodás (neuropátia)
A platinaszármazékok és a taxánok gyakran okoznak perifériás neuropátiát, melyet zsibbadás, bizsergés és égő érzés jellemez a kézben és lábban. Bár a tünetek rendszerint a kezelés befejezése után részben visszafejlődnek, néhány betegnél hosszabb távú, krónikus idegkárosodás is kialakulhat.
Kéz-láb szindróma
A fluoropirimidinek (5-fluorouracil, capecitabin), valamint a liposzomális doxorubicin és néha a taxánok (docetaxel) a tenyér és talp bőrének irritációját, vörösségét, fájdalmát és hólyagosodását okozhatják, amit kéz-láb szindrómának nevezünk. A tünetek enyhülnek a dózis csökkentésével vagy a kezelés átmeneti felfüggesztésével, valamint bőrhidratáló krémek és fájdalomcsillapítók alkalmazásával.
Kemoterápia-indukálta kognitív zavar (kemoterápiás agy, chemo brain)
A kezelés ideje alatt és azt követően jelentkező, átmeneti memória- és koncentrációzavarok – az úgynevezett „chemo brain” – a legtöbb kemoterápiás szer esetén előfordulhat, de leggyakrabban az antraciklinek és a taxánok alkalmazásánál írják le. Ezek a kognitív tünetek általában hónapokon belül javulnak, de egyes betegeknél akár évekig is eltarthatnak.
A kemoterápia és egyéb gyógyszerek, étrend-kiegészítők kölcsönhatásai
Amennyiben más gyógyszert is szed, a kemoterápia megkezdése előtt konzultáljon kezelőorvosával, gyógyszerészével, hogy elkerülje a nem kívánt kölcsönhatásokat.
A kemoterápiás szerek bizonyos gyógyszerekkel kölcsönhatásba léphetnek. Ez eredményezheti a két gyógyszer hatásának gyengülését, elmaradását, vagy a mellékhatások nagyobb kockázatát.
A kemoterápiás kezelés leggyakoribb kölcsönhatásai az alábbiak lehetnek.
CYP3A4-gátló vagy -induktor gyógyszerek (például egyes gombaellenes szerek, antiepileptikumok, bizonyos immunszuppresszánsok, orbáncfű vagy grapefruitlé) befolyásolhatják némelyik kemoterápiás hatóanyag lebontását, növelve ezzel a mellékhatásokat, vagy éppen csökkentve a terápia hatékonyságát.
Nem szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID-ok) elmaszkolhatják az esetleges hőemelkedést vagy lázat, így alkalmazásuk előtt mindig mérjen testhőmérsékletet. A láz neutropéniás betegnél onkológiai sürgősségi állapot, amely azonnali orvosi ellátást igényel.
Antioxidáns vitaminok és étrend-kiegészítők (például nagy dózisú C- és E-vitamin) egyes elméletek szerint gátolhatják a kemoterápiás szerek által kiváltott oxidatív stresszt, így csökkenthetik a citotoxikus sejtpusztulást.
Ajánlott tartalom:
Mammográfia: tények és tévhitek
Életmódbeli tényezők a rákmegelőzésben
