A hashajtók székrekedés esetén segítik a székletürítést, megkönnyítik a belek kiürítését. Hatásuk erőssége alapján megkülönböztetünk laxatív (az ürített széklet formált), purgatív (pépes állagú széklet) és drasztikus (folyékony széklet) szereket. A legtöbb hashajtó kis dózisban laxatív, nagyobb dózisban purgatív – drasztikus hatással csak bizonyos hashajtók rendelkeznek, melyek erősen izgatják a bélfalat.
A hashajtók az egyik leggyakrabban és sokszor indokolatlanul használt gyógyszercsoport. Könnyen kialakulhat „hashajtó-függőség”, vagyis az ún. neurogén székrekedés miatti folyamatos használat: mivel a hashajtók túlzott mértékben ürítik ki a beleket, ezért a normális székletürítéshez nagyobb mennyiségű bélsárnak kell felgyülemlenie. Ez időbe (akár napokba) telik, ami a hashajtó újbóli használatára ösztönzi az érintettet; az ördögi kör pedig ismétlődik. A hashajtók hosszú távú túlzott használata renyhe bélműködést, krónikus emésztési zavarokat és tartós puffadást válthat ki.
A székrekedésről bővebben itt olvashat.
A hashajtók osztályozása és hatásmechanizmusa
A hashajtókat hatásmódjuk alapján négy fő csoportba sorolhatjuk (klasszikus csoportok), azonban ezek mellett megjelentek új hatásmechanizmusú szerek is.
Székletmennyiség növelése útján ható szerek
A növényi eredetű rostban (étkezési rostok) gazdag diéta a legalkalmasabb a funkcionális eredetű székrekedés megelőzésére és/vagy kezelésére. A táplálék napi rosttartalma napi 20-60 gramm között ideális. A bélben a rostok nem emésztődnek meg, a vastagbélbe jutva vizet vesznek fel és megduzzadnak. A megduzzadt növényi rostok nagy mennyiségű, lágy, formált székletet képeznek.
Ún. kolloidális hashajtó hatású a félszintetikus metilcellulóz vagy a nátrium-karboxi-metil-cellulóz is, melyek akár a saját tömegük 25-szörösére is megduzzadhatnak. Emellett a gyomorban teltségérzetet okoznak, így fogyókúrákban előszeretettel használják. Az utóbbi enyhe savcsökkentő is.
A székletmennyiség növelése útján ható szerek mellékhatása a bélelzáródás lehet. Használatuk esetén fontos a bő folyadékfogyasztás (min. 2 liter/nap), napközben több részletben elosztva. Bélszűkület vagy bélösszenövések esetén nem ajánlott az alkalmazásuk.
Ozmotikus hashajtók
Az ozmotikus hashajtók közé a bélből csak minimális mértékben felszívódó szervetlen sók, valamint a fel nem szívódó szénhidrátok tartoznak. Ezek a bélben a vizet visszatartják, a szervezettől vizet vonnak el, ezáltal lazítják a székletet.
Az ozmotikus hashajtók az alábbiak.
Szervetlen sók. A hashajtóként alkalmazható sók közé tartoznak a magnézium-hidroxid, magnézium-szulfát (keserűsó), nátrium-foszfát, nátrium-citrát, nátrium-szulfát (galubersó), kálium-nátrium-tartarát (Seignette-só). Eltolódást okozhatnak az ionháztartásban, ezért krónikus betegségek (vesebetegség, szív- és érrendszeri betegségek stb.) esetén alkalmazásuk meggondolandó, időseknek pedig nem ajánlott. Hashajtó hatásuk laxatív dózis esetén 10-12 óra, purgatív dózis esetén 1-3 órán belül jelentkezik. Némelyik beöntésként is alkalmazható.
Laktulóz. Hashajtó hatása a bevételtől számított 1-3 nap múlva jelentkezik. Alhasi diszkomfortot, hányingert, puffadást Szokásos adagolása 3-10 g.
Szorbitol, mannitol. Szájon át (70%-os oldat), valamint rektális adagolással (30%-os oldat) is alkalmazhatók.
Glicerin. Ozmotikus hashajtó hatásán kívül fokozza a végbél ürülését, így kúp formájában is alkalmazható.
Polietilén-glikol (PEG). Biztonságos hashajtó, mert nem okoz eltérést az ionháztartásban. Műtétek előtt akut hashajtóként nagy dózisban, krónikus székrekedés esetén kis dózisban alkalmazzák. A szorbitol és mannitol kellemetlen mellékhatásai nem jellemzők rá.
A széklet puhítása révén ható szerek
A paraffin színtelen, szagtalan, ízetlen olaj, melynek közvetlenül nincs hashajtó hatása – azonban mivel alig szívódik fel, a vastagbélbe jutva a székletet bevonja, puhává és sikamlóssá teszi. Emellett bevonja a nyálkahártyát, és csökkenti a bélizom görcseit. Székrekedésben így elősegíti a széklet ürülését, biztonságossága miatt akár csecsemőknek, időseknek, legyengült betegeknek és várandósoknak is adható, vízvesztést nem okoz. Mellékhatása lehet a környező nyirokcsomók kötőszövetes burjánzása (ún. paraffinoma), amit a kis mennyiségű felszívódó paraffin okoz. Emellett a végbélen át kicsorgó olaj irritációt és kényelmetlenséget okozhat. Adagolása felnőttek esetén napi 15-30 g.
A bélfal izgatásával ható hashajtók
A bélfalizgató hashajtók gátolják a víz felszívódását, növelik a nyálkahártya áteresztő-képességét és fokozzák a bélmozgást az enteralis (belekben található) idegrendszer direkt stimulációjával.
A bélfal izgatásával ható hashajtók az alábbiak.
Szennalevél (Sennae folium), rebarbaragyökér (Rhei rhizoma), bengefakéreg (Frangulae cortex). Az aktív hatóanyag (emodin) a vastagbélben a bélbaktériumok hatására keletkezik. A folyamathoz a gyógyszeranyagnak a vastagbélig el kell jutnia, ezért a hatáshoz minimum 6-8 óra szükséges. Tartós használata a bél barna pigmentációját okozhatja (pigmentosa coli).
Fenolftalein, biszakodil. Szintetikus hashajtók, az egyéni érzékenység igen különböző lehet rájuk. A vastagbélre hatnak, emiatt hatásuk kialakulásához szintén 6-8 óra szükséges. Nagyobb dózis esetén jelentős elektrolit- és folyadékvesztést okozhatnak, illetve allergiás bőrreakciók is kialakulhatnak. A vizeletet rózsaszínűre festik!
Bélizgató olajok (ricinusolaj). A ricinusolajból a vékonybélben ricinolsav keletkezik, amely fokozza a bélmozgást és gátolja a folyadékfelszívódást. A vékonybélben hat, ezért hatása már egy óra után jelentkezhet. Erős hashajtó, csecsemőknek, várandósoknak nem szabad adni, a szülést megindíthatja, vetélést okozhat. Hosszú távon nem, legfeljebb alkalomszerűen javasolt az alkalmazása, de ma már ritkán találkozhatunk vele.
Egyéb hatásmechanizmusú hashajtók
A klasszikus, gyakran használatos hashajtókon kívül egyéb, újabb mechanizmussal ható szereket is kifejlesztettek, melyeket abban az esetben alkalmaznak, ha más, biztonságosabb hashajtó hatástalannak bizonyul.
Az egyéb hatásmechanizmusú hashajtók az alábbiak.
Linaclotide (kloridcsatorna-aktivátor). A vékonybélben kloridtartalmú folyadék kiválasztását serkenti, ami fokozza a bélmozgást. Krónikus székrekedésben és az irritábilis bél szindróma (IBS) székrekedéssel járó formáiban alkalmazzák. Hasmenést okozhat. Várandósság esetén kerülendő.
Metilnaltrexon (opioid-receptor-antagonista). Bár opioid-receptorokon ható szer, azonban nem jut be a központi idegrendszerbe, csupán a szervezet többi részén képes hatást kifejteni. Béleltávolító műtétet követően a bélmozgás megindítására alkalmazzák.
Prucalopride succinate (5-HT4-receptor-agonista). A bélben található bizonyos típusú szerotonin receptorra, vagyis a bélfal izomzatára ható szer, melyet súlyos, krónikus székrekedés esetén alkalmaznak. Hatékonysága és biztonságossága azonban további vizsgálatokat igényel!
Kénpor. A kénport a bélben található baktériumok kén-hidrogénné alakítják át, amely fokozza a bélperisztaltikát. Tartós kezelésre is alkalmas krónikus székrekedés esetén, napi 1-2 kávéskanállal.
Epesavak (dehidrokólsav). Csökkentik a víz és az elektrolitok felszívódását a bélből. Megbízható hashajtó napi 0,75-1,5 g-os dózisban.
Hogyan kell szedni a hashajtókat?
Sajnos sokan helytelenül használják a hashajtókat, például fogyás céljából, vagy rendszeresen alkalmazzák őket a természetes bélmozgás serkentése (rendszeres mozgás, megfelelő folyadékfogyasztás) helyett. Ez könnyen „hashajtó-függőséghez” vezethet, amikor a bélrendszer már nem képes önállóan működni, ami hosszú távon súlyos egészségügyi problémákat eredményezhet! A hashajtók alkalmazásakor nagyon fontos, hogy az ajánlott dózist és adagolást ne lépje túl – amennyiben nem érzi elég hatékonynak a kezelést, a módosításhoz kérje szakember segítségét.
Az alkalmazásról és a mellékhatásokról kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Az alábbiakat érdemes szakemberrel tisztázni, mielőtt elkezdi alkalmazni a készítményt – ezek egyes hatóanyagtól függően változhatnak, így amennyiben új hatóanyagot írnak fel Önnek, frissítse a tudnivalókat szakemberrel, illetve olvassa el a betegtájékoztatóban foglaltakat.
- Hogyan kell alkalmazni?
- Meddig kell alkalmazni?
- Mikor kell alkalmazni?
- Milyen dózisban kell alkalmazni?
Különösen óvatosnak kell lenni hashajtók alkalmazásánál a várandósoknak, gyermekeknek és időseknek, mivel náluk a hashajtók használata fokozott kockázatot jelenthet (pl. elektrolit-zavart, kiszáradást vagy súlyosabb bélműködési zavart okozhat). Terhesség alatt a hashajtók egyes típusai vetélést vagy koraszülést okozhatnak!
A hashajtók mellékhatásai
Mint minden gyógyszernek, a hashajtóknak is vannak mellékhatásai. Az alkalmazható hashajtóknak rengeteg típusa van, teljesen eltérő mellékhatásprofillal, így az egyes hatóanyagokhoz tartozó pontos mellékhatásokról és azok gyakoriságáról kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét!
A hashajtók általános mellékhatásai az alábbiak lehetnek:
- hasmenés,
- dehidratáció (kiszáradás),
- elektrolit-egyensúly zavarai (pl. káliumhiány),
- szívritmuszavarok és egyéb szív- és érrendszeri mellékhatások,
- izomgyengeség,
- a bélfal irritációja és gyulladása,
- hasi fájdalom és puffadás,
- csökkent bélmozgás és krónikus székrekedés hosszú távú használat esetén,
- allergiás reakciók (pl. bőrkiütés, bőrviszketés).
A hashajtók és egyéb gyógyszerek, étrendkiegészítők kölcsönhatásai
Amennyiben más gyógyszert is szed, a hashajtók alkalmazása előtt konzultáljon kezelőorvosával, gyógyszerészével!
A hashajtók bizonyos gyógyszerekkel kölcsönhatásba léphetnek. Ez eredményezheti a két gyógyszer hatásának gyengülését, elmaradását, vagy a mellékhatások nagyobb kockázatát.
A hashajtók leggyakoribb kölcsönhatásai az alábbiak.
Orális fogamzásgátló tabletták. A széklet mennyiségét növelő és a székletpuhító hashajtók nem befolyásolják a fogamzásgátlók hatékonyságát, mivel nem váltanak ki hirtelen hasmenést. Az ozmotikus és bélfalizgató hashajtók azonban gyors és erőteljes hasmenést okoznak, ami csökkentheti a fogamzásgátló tabletták felszívódását és hatékonyságát. Ha súlyos hasmenés lép fel a fogamzásgátló tabletta bevétele után néhány órán belül, érdemes kiegészítő védekezési módszert alkalmazni.
Antibiotikumok. Egyes hashajtók (különösen a magnéziumot vagy alumíniumot tartalmazók) csökkenthetik az antibiotikumok felszívódását, ezáltal gyengítik hatásukat.
Magas vérnyomásra ható szerek. A hashajtók fokozhatják a vérnyomáscsökkentők hatását a folyadék- és elektrolitveszteség révén, ami túlzott vérnyomásesést és így alacsony vérnyomást.
Diuretikumok. A hashajtók és vízhajtók együttes használata fokozhatja a folyadék- és elektrolitveszteséget (különösen a káliumhiányt), ami kiszáradáshoz, valamint szívritmuszavarokhoz vezethet.
Szívglikozidok (pl. digoxin). A hashajtók által okozott káliumhiány növelheti a digoxin toxicitásának kockázatát, ami súlyos szívproblémákhoz vezethet.
Vitamin- és ásványianyag-kiegészítők. A hashajtók gyorsíthatják az ételek áthaladását a bélrendszeren, ami csökkentheti a vitaminok és ásványi anyagok felszívódását, így hiányállapotokat eredményezhet.
