A kemoterápia a daganatos betegségek kezelésének egyik alapvető módja, melynek során sejtkárosító (citotoxikus) hatású gyógyszereket alkalmaznak a gyorsan osztódó daganatsejtek elpusztítására. A kemoterápiás szerek azonban nemcsak a daganatsejtekre, hanem más gyorsan osztódó egészséges sejtekre is hatással vannak, ezért a kezelés jelentős mellékhatásokat is okozhat. A hatóanyagok alkalmazása történhet egyesével vagy kombinációban, az egyéni tolerancia és a daganat biológiai viselkedése alapján.
A vastagbéldaganatok kezelésében a kemoterápia három fő indikációs területen játszik szerepet: műtét előtti (neoadjuváns) előkészítésként, műtét utáni (adjuváns) kezelésként a mikroszkópos daganatsejtek elpusztítására, valamint áttétes (metasztatikus) esetekben a betegség előrehaladásának lassítására és az életminőség javítására. A betegek ellátása multidiszciplináris csapat (onkoteam) munkáján alapszik, melyben az onkológia, sebészet, radiológia, patológia, sugárterápia és palliatív ellátás szakemberei együtt döntik el a legoptimálisabb kezelési tervet.
A kemoterápiáról általánosságban itt olvashat.
A vastagbéldaganatok kezeléséről bővebben itt olvashat.
Mikor alkalmaznak kemoterápiát vastagbéldaganatok esetén?
A kemoterápia alkalmazásának elsődleges célja a rejtett daganatsejtek elpusztítása és a betegség előrehaladásának lassítása a különböző stádiumokban. A nemzetközi irányelvek a stádiumot, a szövettannal igazolt kockázati tényezőket és a páciens egyéb társbetegségeit veszik figyelembe a terápiás stratégia meghatározásához.
Műtét utáni (adjuváns) kemoterápia
A műtét után alkalmazott adjuváns kemoterápia célja a mikroszkópos maradvány daganatsejtek elpusztítása, ezáltal csökkentve a helyi kiújulás és távoli áttétek kialakulásának kockázatát, különösen magas rizikójú esetekben, mint pl. nyirokcsomó-pozitív betegségnél.
Műtét előtti (neoadjuváns) kemoterápia
Neoadjuváns kezelésre olyan nagy vagy helyileg (lokálisan) előrehaladott daganatok esetén kerül sor, ahol a kemoterápia elősegítheti a tumor méretének csökkenését jobb műtéti környezetet biztosítva, és csökkentve a perioperatív szövődmények kockázatát. Nagy szerepe van többek között a bélcsatornába betüremkedő és a béltartalom továbbítását akadályozó (vagyis a belet elzáró) méretű daganatok esetén. Ilyenkor gyakran végrehajtanak egy kolosztómaképző műtétet (a bél nyílását a hasfalon vezetik ki egy székletgyűjtő zsákba), ezt követően pedig neoadjuváns kemoterápiában részesül a beteg. Amikor a daganat megfelelő méretűre zsugorodott a rizikómentes és minél hatékonyabb eltávolítás érdekében, egy második műtét során eltávolítják a daganatot. Később, amennyiben a beteg felépült és megerősödött a korábbi műtétek és kezelések után, egy harmadik műtéttel a sztómát – amennyiben lehetőség van rá –, visszazárják.
Áttétes vastagbéldaganat esetén
Előrehaladott stádiumban a kemoterápia elsődleges kezelési mód lehet a betegség progressziójának lassítására, a tünetek enyhítésére és az életminőség fenntartására, gyakran célzott szerekkel kombinálva.
Vastagbéldaganat esetén alkalmazott kemoterápiás hatóanyagok
A kemoterápiás protokollok több hatóanyag kombinációján alapulnak, hogy különböző hatáspontokon támadják meg a daganatsejteket, és megelőzzék a gyógyszerrezisztencia kialakulását.
A leggyakrabban alkalmazott kemoterápiás hatóanyagok vastagbéldaganat esetén az alábbiak.
Antimetabolitok (5-fluorouracil, capecitabin): gátolják a DNS-szintézist; legjelentősebb mellékhatásuk a kéz-láb szindróma. A capecitabin az 5-fluorouracil „prodrugja”, amely a bevételét követően a bélfalban és a daganatsejtekben alakítódik át 5-fluorouracillá, így hatása és mellékhatásai ahhoz hasonlók.
Platinaszármazékok (oxaliplatin): DNS-keresztkötéseket hoz létre a daganatsejtekben, amivel a sejtek pusztulását indukálja; leggyakoribb mellékhatása a hideg által provokált perifériás neuropátia, mely tartóssá is válhat.
Topoizomeráz-gátlók (irinotecan): a topoizomeráz I enzim gátlásával súlyos DNS-töréseket okoznak; mellékhatásként súlyos hasmenést idézhetnek elő.
Nukleozid analógok (trifluridin/tipiracil): a trifluridin beépül a DNS-be és zavarja a DNS megkettőződését, míg a tipiracil gátolja a lebomlását; legjelentősebb mellékhatásként vérszegénységet (anémiát), alacsony fehérvérsejt- és neutrofil granulocitaszámot (leukopénia és neutropénia) okozhat. Általában nem első vonalban alkalmazzák.
A terápiás hatékonyság fokozására és a daganatellenes kezelés mellékhatásainak csökkentésére gyakran alkalmaznak leucovorint (folát-analóg) is kiegészítésként.
A fő kemoterápiás protokollok vastagbéldaganat esetén az alábbiak:
- FOLFOX (5-fluorouracil + oxaliplatin + leucovorin);
- FOLFIRI (5-fluorouracil + irinotecan + leucovorin);
- CAPOX (capecitabin + oxaliplatin);
- FOLFOXIRI (5-fluorouracil + oxaliplatin + irinotecan + leucovorin).
A gyógyszerek kombinálására azért van szükség, mert a daganatsejtek nem egyformák, nem homogének: egyes sejtek érzékenyebbek lehetnek az egyik hatóanyagra, mások pedig a másikra. A kombinációs terápia így csökkenti a rezisztencia kialakulásának esélyét, fokozza a daganatsejtek elpusztítását, és lehetővé teszi, hogy az egyes szerek dózisát alacsonyabban tartsák, ezzel mérsékelve a mellékhatásokat.
A NEAK által listázott protokollok közül az onkológus kezelőorvos választja ki a beteg számára legoptimálisabb kezelési tervet a daganat típusa, a szövettani leírás, a páciens általános állapota, az egyéb társbetegségek (például vese- vagy szívproblémák) és a korábban tapasztalt mellékhatások alapján, hogy a daganatot a lehető legeredményesebben, de a beteg számára még tolerálható módon kezelje.
Az adott kemoterápia várható mellékhatásairól mindig érdeklődjön a kezelőorvosánál!
Hogyan alkalmazzák a vastagbéldaganatok kemoterápiáját?
A kemoterápiás kezelést ciklusokra osztják, jellemzően 14-21 napos periódusokkal, mivel a kemoterápia beadását követően szükség van pihenőidőre a szervezet regenerációja érdekében. A kezeléseket járóbeteg-alapon vagy rövidebb bennfekvést igénylő kórházi kezelésként lehet igénybe venni.
A kemoterápia mellé bizonyos esetekben társulhat célzott hatóanyag (pl. az érképződést gátló bevacizumab) is, amennyiben a szövettan alapján ez indokolt.
A vastagbéldaganat kemoterápiás kezelésének általános módja jellemzően az alábbi:
- az 5-fluorouracilt gyakran folyamatos infúzióban adják, általában 46-48 órás infúziós protokollban;
- az oxaliplatint és irinotecant szintén infúzióban, 2 órás infúziós idővel alkalmazzák előzetes hányáscsillapító gyógyszeres kezelés mellett;
- a capecitabint orális tabletta formájában, napi két részletben adják a beteg otthonában a protokoll szerinti szünetekkel; gyakran sugárterápia mellett is alkalmazzák a hatékonyság növelése érdekében.
A megfelelő hidratáció, az elektrolit-egyensúly fenntartása, valamint a máj- és vesefunkció rendszeres ellenőrzése létfontosságú a kemoterápiás kezelések során, illetve a regenerációs szünet alatt is.
A kemoterápia lehetséges mellékhatásai
Mint minden gyógyszernek vagy gyógyszeres kezelésnek, a kemoterápiának is vannak mellékhatásai. A pontos mellékhatásokról és azok gyakoriságáról kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Amennyiben nem várt mellékhatást tapasztal a gyógyszer alkalmazása közben, azt lehetősége van bejelenteni, melynek folyamatáról itt olvashat bővebben.
Amennyiben a kezelés során nem várt vagy erősödő mellékhatásokat tapasztal, mielőbb forduljon orvoshoz!
A mellékhatások típusa, súlyossága és időtartama a kemoterápiás protokollban alkalmazott gyógyszerektől és az adagolástól függően változik. Bizonyos esetekben átmeneti időre a gyógyszer dózisának csökkentése vagy a kezelés leállítása is szükséges lehet, hogy a mellékhatások csökkenjenek.
Hajhullás, köröm- és nyálkahártya-elváltozások
Leginkább az irinotecan-tartalmú protokollok (például FOLFIRI, FOLFOXIRI) esetén fordul elő jelentősebb mértékű hajhullás, míg az 5-fluorouracil és capecitabin inkább körömrendellenességeket (onychia) és nyálkahártya-elváltozásokat (mucositis, stomatitis) okoz.
Hányinger, hányás, hasmenés és étvágycsökkenés
Az oxaliplatin-tartalmú kezelések (FOLFOX, CAPOX) általában közepes emetogén (hánytató) hatásúak, fokozott hányinger-hányással, míg az irinotecan különösen erős – intenzív, akár kétfázisú – hasmenést vált ki. A korai hasmenés az irinotecan alkalmazását követő első 24 órában jelentkezhet, míg a késői hasmenés 24 óra után, gyakran 5 nappal az alkalmazást követően jelentkezik. A fluoropirimidinek (5-fluorouracil, capecitabin) pedig gyakran étvágycsökkenést és enyhébb-közepes hasmenést okoznak.
Fáradékonyság és csontvelő-szuppresszió
A trifluridin/tipiracil és a folyamatos 5-fluorouracil-infúziók okoznak a leggyakrabban kifejezett fáradékonyságot és vérszegénységet, mivel mindkét szer gátolja a csontvelő működését, aminek következtében csökken a vörösvértest- és fehérvérsejtszám.
A trifluridin/tipiracil különösen erős neutropéniát (alacsony neutrofil granulocitaszám) és trombocitopéniát (alacsony vérlemezkeszám) okozhat, de az 5-fluorouracil- és irinotecan-alapú protokolloknál is gyakori, hogy a ciklusok után a fehérvérsejtek és a vérlemezkék száma akár kritikus mértékben csökken.
Perifériás neuropátia (zsibbadás, égő érzés)
Perifériás neuropátiát szinte kizárólag az oxaliplatin vált ki: az összegyűlt platinaionok a végtagi érzőidegekben felhalmozódva hidegérzékenységet, majd tartós zsibbadást, égető fájdalmat idéznek elő.
Mucositis (szájnyálkahártya-gyulladás)
Leggyakoribb kiváltója a folyamatos infúzióban adott 5-fluorouracil és a szájon át alkalmazott capecitabin, amelyek a szájnyálkahártya gyorsan osztódó sejtjeit pusztítják, így erős fájdalommal, aftákkal és táplálkozási nehézséggel járó szájnyálkahártya-gyulladást okoznak.
Vese- és májfunkciós eltérések, hepatotoxicitás
Oxaliplatin-terápiánál ritkán előfordulhat veseelégtelenség, a fluoropirimidinek (5-fluorouracil, capecitabin) és a trifluridin/tipiracil pedig megterhelhetik a májat; májenzimszint-emelkedés, ritkán epeelfolyási zavar (cholestasis) alakulhat ki.
Csontritkulás és hormonális változások hosszú távú kezelések esetén
A kemoterápia során alkalmazott kortikoszteroidok (dexamethason) és a tartós gyulladásos állapot mellett kialakuló endokrin stressz következtében nő a csontvesztés kockázata, és megváltozhatnak a nemi hormonok szintjei.
A mellékhatások enyhítésére alkalmazott támogató kezelések közé tartoznak a G-CSF injekciók az alacsony fehérvérsejtszám megelőzésére; antiemetikumok a hányinger csökkentésére; neuropátia-kezelés, szájöblítők a stomatitis enyhítésére; valamint dietetikai tanácsadás a megfelelő táplálkozás biztosítására.
A kemoterápia és egyéb gyógyszerek, étrend-kiegészítők kölcsönhatásai
Amennyiben más gyógyszert is szed, a kemoterápia megkezdése előtt konzultáljon kezelőorvosával, gyógyszerészével, hogy elkerülje a nem kívánt kölcsönhatásokat!
A kemoterápiás szerek bizonyos gyógyszerekkel kölcsönhatásba léphetnek. Ez eredményezheti a két gyógyszer hatásának gyengülését, elmaradását, vagy a mellékhatások nagyobb kockázatát.
A kemoterápiás kezelés leggyakoribb kölcsönhatásai az alábbiak lehetnek.
CYP3A4-gátló vagy -induktor gyógyszerek (például egyes gombaellenes szerek, antiepileptikumok, bizonyos immunszuppresszánsok, orbáncfű vagy grapefruitlé) befolyásolhatják némelyik kemoterápiás hatóanyag lebontását, növelve ezzel a mellékhatásokat, vagy éppen csökkentve a terápia hatékonyságát.
Nem szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID-ok) elmaszkolhatják az esetleges hőemelkedést vagy lázat, így alkalmazásuk előtt mindig mérjen testhőmérsékletet; emellett fokozott bélrendszeri irritációt és vérzésveszélyt jelentenek. Használatuk csak orvosi engedéllyel javasolt – bizonyos esetekben azonban szükség lehet rájuk, ez egyéni mérlegelés kérdése.
Antioxidáns vitaminok és étrend-kiegészítők (például nagy dózisú C- és E-vitamin) egyes elméletek szerint gátolhatják a kemoterápiás szerek által kiváltott oxidatív stresszt, így csökkenthetik a citotoxikus sejtpusztulást.
Ajánlott tartalom:
Normál flóra állapotának hatása a vastagbéldaganatok kialakulására
Familiáris adenomatosus polipózis
