Immunrendszer

Az immunrendszer a szervezetben lejátszódó védekező folyamatokért felelős; alapfeladata, hogy különbséget tegyen a saját és az idegen, veszélyes struktúrák között, és a testidegen elemeket – kórokozókat, daganatokat – elpusztítva megvédje a szervezetet.

Ebben az igen összetett folyamatban felismerő, információt továbbító és végrehajtó funkciókat lát el. Az immunitás kifejezés a latin ’immunitas’ (magyarul: mentesség) szóból származik, és a fertőző betegségekkel szembeni veleszületett vagy szerzett védettséget jelenti.

Az immunrendszer elemei

Az immunrendszer saját keringéssel rendelkezik, melyet a nyirokerek látnak el, elérve a test minden szervét (lásd még Nyirokrendszer). A nyirokerek hálózatot alkotnak, amelynek egyes csomópontjain helyezkednek el azok a szervek – a nyirokcsomók, mandulák, csontvelő, lép, máj, tüdő, csecsemőmirigy (tímusz), féregnyúlvány és a belek –, ahonnan az immunrendszer „riadója” esetén a nyirokrendszer fő sejtjei, az ún. limfociták elindulnak a szervezetet veszélyeztető betolakodó elpusztítására. Legnagyobb szervrendszerünk a bőr, védőburokként akadályozza meg a külső anyagok bejutását (barrier funkció). Három rétege – a felhám (epidermisz), az irha (dermisz) és a bőr alatti kötőszövet (szubkutisz) is tartalmaz immunsejteket, amelyek részt vesznek az immunreakciókban.

Fehérvérsejtek

Az immunrendszer fő sejtjei a fehérvérsejtek. Közéjük tartoznak többek között a nagyméretű mikrobákat, antigéneket és más anyagokat bekebelező, egymással gyakran együttműködő makrofágok, dendritikus sejtek és neutrofilek. Ezeknél kisebb méretű, igen fontos fehérvérsejtek az antitesteket (ellenanyag) termelő B-limfociták, a saját és a nem saját sejteket megkülönböztető T-limfociták és a természetes ölősejtek (natural killer, NK), amelyek készen állnak a sejtek elpusztítására. A felnőtt szervezetben körülbelül 10¹² számú – egy felnőtt ember testsúlyának mintegy 2 százalékát kitevő – limfocita található.

Antitestek

A B-limfocita nevű fehérvérsejtek speciális fehérjéket – antitesteket – termelnek, amelyek az immunválaszt kiváltó bármely molekulával (antigénnel) kölcsönhatásba lépnek. Az antitest – más néven immunglobulin – egyik része egyedi szerkezetű és egy adott antigénhez kötődik, a másik része pedig meghatározza, hogy az ötféle antitestosztály (IgM, IgG, IgA, IgE, IgD) közül melyikhez tartozik. Az allergiás reakciók kialakulásában például az IgE antitestek játszanak fontos szerepet.

Komplementrendszer

A ’komplement’ szó kiegészítőt jelent, az immunrendszer vonatkozásában pedig azt, hogy a vérben és a különböző testnedvekben olyan molekulák vannak jelen, amelyek szükség esetén láncreakcióban mozgósítják egymást. A komplementrendszerbe számos fehérje tartozik, amelyek képesek egymást aktiválni vagy épp gátolni, mintegy láncreakciót kialakítva. A komplementfehérjék az immunválasz szabályozásának fontos szereplői: képesek a célsejt vagy éppen a mikrobák elpusztítására, segítenek a gyulladás kialakításában, illetve fokozzák a mikrobák bekebelezését a falósejtek által.

Citokinek

A citokinek az immunrendszer sejtjei és más sejtek által is termelt molekulák, az immunrendszer hírvivői. Részt vesznek a természetes és az adaptív immunitásban, a gyulladásos folyamatokban, szabályozzák a limfociták aktivációját és mozgását, hatnak az immunsejtek érésére. Néhányat közülük injekció formájában alkalmazzák a gyógyászatban bizonyos betegségek – főként rosszindulatú daganatok – kezelésére.

Az immunrendszer működése

Az immunrendszer működése egyrészt veleszületett, másrészt szerzett védekező mechanizmusokon alapul. Az első vonalbeli védekezés a természetes, veleszületett rendszer, amelynek feladata, hogy képes felismerni a kórokozókon megjelenő molekuláris mintázatokat, és gyors választ indítani ellenük. Csak ezt követően, néhány nap elteltével aktiválódik a szerzett (adaptív) immunrendszer, amely mindazon antigének felismerését megtanulja, amelyekkel az ember élete során találkozik. Ezek emlékképét megőrizve képes arra, hogy amikor másodszor találkozik ilyenfajta antigénekkel, gyors, erős és specifikus választ indítson ellene. Az adaptív immunrendszer e képességén alapulnak a védőoltások is.

Ez a kétfajta – a veleszületett és szerzett – immunrendszer egymással együttműködve és egymást kiegészítve látja el a szervezet hatékony védelmét a betolakodó kórokozókkal szemben.

A védelmi folyamat három fő szakaszból áll:

• antigén felismerése,
• immunrendszer mozgósítása,
• kórokozó megtámadása és elpusztítása.

Felismerés

Ahhoz, hogy az immunrendszer válaszolni tudjon az antigénre, először fel kell ismernie. Az immunrendszer bizonyos sejtjei – az antigénfeldolgozó sejtek (például makrofágok, dendritikus sejtek) – bekebelezik a mikrobát vagy annak egy részét (antigént), majd feldarabolják, és egyes darabjait az ún. hisztokompatibilitási komplex molekuláihoz kötik. A hisztokompatibilitási komplex (major histocompatibility complex, MHC) nem más, mint a szervezet összes sejtjének felszínén jelenlévő genetikai jelzés, amelyet minden ember a szüleitől örököl. A már előkészített antigént ismeri fel az ún. T-limfocita, az imént említett MHC fehérjével együtt.

Mozgósítás

Az antigén felismerését követően kezdődik az immunrendszer mozgósítása. Amikor az antigén-feldolgozó sejtek bekebelezik az antigént, citokineket (ld. feljebb) bocsátanak ki, amelyek további sejteket, többek közt természetes ölősejteket mozgósítanak, hogy elpusztítsák az antigént kifejező sejteket. Ugyanezt teszik a fentebb említett T-limfociták is.

Támadás

A mozgósítást követően az immunrendszer elindítja a támadást a felismert kórokozó ellen. Ebben a folyamatban részt vesznek a makrofágok, a neutrofilek és a természetes ölősejtek. A támadás módja attól függ, hogy a kórokozó (baktérium vagy vírus) a sejten kívül marad, vagy a sejtbe behatolva tud csak életben maradni. Ez utóbbiak ellen viszonylag könnyen felveszi a harcot az immunrendszer, mivel nem rendelkeznek különösebb védelemmel. A sejten kívül maradó kórokozók elpusztításának módja is eltérő annak függvényében, hogy a sejtfalát védő tokkal rendelkező – ilyen például a torokgyulladást okozó streptococcus –, vagy tok nélküli, csak sejtfallal határolt – ilyen például az ételmérgezést vagy húgyúti fertőzést okozó E. coli – mikroorganizmusról van szó.

Az immunrendszer nem csak a fentebb említett kórokozókat, hanem a rákos sejteket is képes elpusztítani. A daganatok 99 százalékát megsemmisíti, mielőtt még kifejlődnének. Amikor egy sejt daganatossá válik, az immunrendszer számára addig ismeretlen antigének jelennek meg a felszínén. Ha a T-limfociták képesek felismerni a tumorsejt felszínén található antigént, az immunrendszer megindítja a hadviselést ellene. Az immunrendszer aktiválódásával igen bonyolult folyamat indul meg, amely azt szolgálja, hogy elpusztítsa az antigéneket kifejező sejteket, ugyanakkor felügyelje és épségben tartsa a szervezet struktúráit.

Ezt a mechanizmust igyekszik támogatni a rosszindulatú daganatok kezelésének új iránya, az ún. immuno-onkológia, amelynek célja, hogy immunológiai szempontból érzékennyé tegye a rosszindulatú daganatokat.

Az immunrendszer kóros működésével járó állapotok

Az immunrendszer alul- és túlműködése egyaránt súlyos betegségek kialakulásához vezethet.

Az immunrendszer alulműködése

Immunhiányos állapotnak (immundeficiencia) nevezzük a szervezet védekezőrendszerének elégtelen, csökkent működését, ami lehet örökletes vagy szerzett.

A veleszületett immunhiányos állapotok (primer, elsődleges immundeficiencia; PID) olyan ritka génhibák eredményei, amelyek az immunrendszer sejtjeinek, illetve fehérjéinek hiányához, csökkent szintjéhez vagy működésbeli zavarához vezetnek.

Szerzett immunhiányos állapot (immundeficiencia) megléte esetén a korábban egészséges immunrendszer valamilyen alapbetegség, állapot vagy beavatkozás következtében károsodik (pl. HIV-fertőzés).

A szervezet védekezőrendszerének elégtelen működése gyakori, visszatérő fertőzésekhez vezet. A tartós immunhiány a rosszindulatú daganatok kialakulásának kockázatát is fokozza.

Az immunrendszer túlműködése

Mielőtt az immunsejtek felvennék a kórokozókkal a harcot, keletkezésük helyén (a csontvelőben vagy a csecsemőmirigyben) meg kell tanulniuk megkülönböztetni a szervezet saját sejtjeit és a veszélytelen anyagokat a kórokozóktól. Az immunsejtek fejlődése során abnormális immunsejtek is kialakulnak, amelyek a szervezet saját sejtjeit – tévesen – idegenként ismerik fel. A szervezet törekszik ezeknek a kóros sejteknek az eltávolítására és megfékezésére. Ha ez mégsem sikerül, akkor az immunrendszer a test saját sejtjeit összetéveszti a kórokozókkal, és a kóros immunsejtek megtámadják például az ízületeket, a bőrt vagy egyéb fontos szerveket (ld. még autoimmun betegségek).

Előfordulhat, hogy az immunrendszer nem a szervezet saját sejtjei, hanem olyan anyag vagy molekula (allergén) ellen indít hibás védekezési reakciót, amely alapvetően nem veszélyes a szervezetre. Ez a téves immunválasz az allergia, amely legtöbbször a szénanátha tüneteivel vagy bőrkiütések formájában nyilvánul meg. Ritkább, súlyos esetekben anafilaxiás sokkot okozhat, amely életet veszélyeztető állapot.

Az egyik legkedveltebb egészséggel kapcsolatos téma a médiában és a közösségi oldalakon az „immunerősítés”. Az ezzel kapcsolatban közzétett tanácsok döntő hányada alaptalan vagy kutatásokkal nem megfelelően alátámasztott (ld. még Tévhitek az „immunerősítésről”).

Immunrendszer csecsemő- és gyermekkorban

A gyermekek immunfejlődése már a magzati korban megkezdődik, és kora serdülőkorig tart (ld. még Csecsemők immunfejlődése). Az újszülöttek viszonylag kevés falósejttel rendelkeznek, ezért makacs fertőzés esetén orvosi rásegítés – például baktériumfertőzés esetén antibiotikum – szükséges a betegség legyőzéséhez. Ez a fajta sérülékenység körülbelül két hónapos korig tart.

A gyermekek immunfejlődésében a környezetnek is komoly hatása van. Azok a csecsemők, akiknek nagyobb, már közösségbe járó testvéreik vannak, hamarabb találkoznak kórokozókkal. A nem eltúlzottan higiénikus környezet, a háziállatok jelenléte is hozzájárulhat az immunrendszer tanulási folyamatához.

Az immunrendszer fejlődésében a legnagyobb változást általában az jelenti, amikor a gyerek közösségbe kerül, és sokkal több, számára korábban ismeretlen kórokozóval találkozik. Ilyenkor jellemzően egymást követik a betegségek (ld. mégA közösségbe került gyermekek betegségei), de az egyre jobban kifejlődő immunrendszer sorra legyőzi azokat, ami hozzájárulhat az egészséges immunfejlődéshez.