A leginkább megterhelő élethelyzetek közé tartozik, amikor egy pár gyermekre vágyik, de a fogantatás nehezen, vagy egyáltalán nem sikerül. A családalapítás nehézségének lelki terheivel mindkét félnek külön, illetve a párnak közösen is meg kell birkóznia.

A meddőség okozta nehezített gyermekvállalás több szinten is megterhel egy párkapcsolatot. A bizonytalanság, a tervezhetőség hiánya, az ismétlődő csalódások, a rengeteg időt és sokszor anyagi forrásokat is felemésztő meddőségkezelési kivizsgálások és beavatkozások számos negatív hatással járhatnak. Ez a folyamat rombolhatja a párkapcsolatot, sőt negatívan hathat a családdal és a barátokkal, munkatársakkal való kapcsolatra is.

Ma már tudjuk, hogy a meddőségnek, a nehezített gyerekvállalásnak számos oka lehet, és legalább annyira releváns a probléma a férfiak részéről, mint a nőkéről. Ennek ellenére még ma is vannak, akik a nők hibájául róják fel a sikertelenséget, ami téves elképzelés. Ez ráadásul további terhet rak a nőkre, akik egyébként is hajlamosabbak magukat vádolni.

Pszichológiai hatások

Bármennyire is gyakori jelenség, hogy egy párnak sokat kell várni a gyermekáldásra, és esetleg orvosi segítségre is szükségük van, el kell fogadni, hogy ez önmagában is komoly krízishelyzetet jelent az életükben. Éppen ezért nem szabad elhanyagolni a lélektani hatásait sem.

A nehezített gyermekvállalást gyakran kíséri:

Ezeket az érzéseket a pár mindkét tagja átélheti, és a helyzetüket tovább nehezíti, amikor látják, hogy a korosztályukban sorra születnek a gyermekek. Az ismételt, irányított próbálkozások gyakran az egészséges szexuális kapcsolatot is túlzottan megterhelik, hiszen az intim szexuális élet egyik lényegi eleme hosszú távon a spontaneitás megőrzése.

A beavatkozások hatásai

A termékenységi kivizsgálások önmagukban is jelentős stresszt okoznak: egy részük fájdalmas, invazív műtéti beavatkozások (pl. laparoszkópia), vagy legalábbis kellemetlenek, illetve sok időt emésztenek fel, és a nőnek gyakran ezek köré kell szervezni az életét, ami a mindennapi tevékenységeket is akadályozhatja. A beavatkozások, kezelések nagyrészt a hormonrendszert érintik, ami a hangulatot is befolyásolja.

Lásd még: Meddőségkezelési ellátások; Mesterséges megtermékenyítés

A megfelelő támogatás

Sok nő számol be arról, hogy környezete tovább ront a helyzeten. A folyamatos, gyakran erőszakos érdeklődés, a mikor jön a baba kérdés, az olyan tanácsok, mint „nem szabad rágörcsölni, és akkor majd összejön”, vagy „minden okkal történik” stb. nem segítenek, inkább rontanak a helyzeten. A gyermekvállalási nehézségekkel küzdőknek érdemes megtalálni azt a támogató közeget, ahol valódi empátiát és segítséget kaphatnak.

Amikor az érintettek nem tudnak önerőből megbirkózni a fellépő stresszel és a többi negatív érzelemmel, ajánlott mentálhigiénés szakember, pszichológus vagy egy, a témában jártas szakember segítségét kérni. Amennyiben a párkapcsolatban is a kezelhetőnél nagyobb terhet jelent a meddőség, párkapcsolati tanácsadás vagy párterápia segíthet oldani a helyzetet.

Emellett segíthetnek az olyan közösségi kezdeményezések, mint például a Semmelweis Egyetem Asszisztált Reprodukciós Osztályán tapasztalatot szerzett szakemberekből, doktornőkből álló FertiliTeam ismeretterjesztő tevékenysége, vagy önsegítő csoporthoz való csatlakozás.

Ajánlott tartalom:

Meddőség: tények és tévhitek