Kiskorúak COVID-19 elleni oltása

Bár az új típusú koronavírusnak alapvetően nem a fiatalkorúak a veszélyeztetett korosztálya, a járvány terjedésében kiemelt szerepük van a gyerekeknek. Emellett a COVID-19-fertőzés hosszú távú, jelenleg kevéssé ismert hatásaival szembeni védelem érdekében is külön figyelmet kell fordítani a fiatalabb korcsoportok érintettségére.

 

A gyermekek többnyire – enyhe tünetek mellett vagy azok hiányában – a közösségeiken keresztül nagyon könnyen és gyorsan terjeszthetik a fertőzést, akár úgy, hogy nem is tudják, hogy fertőzöttek. Nemzetközi adatok alapján megerősíthető, hogy kórházi felvételt szerencsére csak ritkább esetekben igényelnek a COVID-19 fertőzött gyermekek. A vírus előfordulása azonban köreikben sokkal magasabb, mint felnőttek esetén.

 

A koronavírus lehetséges szövődményei

Maga a koronavírus-fertőzés (COVID-19) kiskorúak (18 év alatt) esetén általában nem jár veszélyes tünetekkel, sok esetben akár teljesen tünetmentesen zajlik. Ez alapján azt gondolhatnánk, hogy a fertőződés ártalmatlan a gyermekekre nézve, ez viszont téves hozzáállás, mert a betegség szövődményei az esetek kisebb részében igen súlyosak is lehetnek!

 

A COVID-19 szövődményei gyermekeknél például az alábbiak:

 

 

Az egyik legsúlyosabb szövődmény az ún. sokszervi gyulladás, amely egy ritka, de annál súlyosabb betegség. A sokszervi gyulladás néhány héttel a koronavírus-fertőzést követően alakul ki, tünetei akár életveszélyesek is lehetnek, és nemritkán maradandó szív- és veseproblémákat okoz.

 

A szövődmények kialakulása ellen a legjobb védekezés a védőoltás felvétele, valamint a  megfertőződés esélyének csökkentése.

 

Ezt a járványügyi intézkedések betartásával (higiénés rendszabályok, távolságtartás, maszkviselés – amennyire azt a gyermek életkorából adódóan lehetséges betartani), illetve a védőoltás felvételével érhetjük el.

 

Tudnivalók a gyermekek COVID-19 elleni oltásáról

A védőoltás most már 5 éven felüli gyermekek részére is elérhető és ajánlott.

 

A kiskorúak oltására 5–17 éves kor között a Pfizer-vakcinát, 6–17 éves kor között pedig a Moderna-vakcinát is használják hazánkban.

 

A gyermekek számára az alábbiak miatt előnyös a COVID-19 elleni vakcina felvétele:

 

  • Csökkenti a sokszervi gyulladás kialakulásának esélyét. Akár az enyhe lefolyású fertőzést követően is kialakulhat az életet veszélyeztető súlyosságú szövődmény.
  • Csökkenti a poszt-COVID-tünetek kialakulásának esélyét. A fertőzést követően hosszú távú szövődmények is megjelenhetnek, amelyek gyermekek esetében is jelentősen befolyásolhatják az életminőséget és a teljesítőképességet (pl. fáradtság, figyelem-, memória-, számolási, nyelvhasználati, gondolkodási zavar, elhúzódó íz- és szagvesztés). Ezeket az elhúzódó, tartós tüneteket már világszerte jelentették a fertőzésen átesett gyermekeknél, ami újfent alátámasztja a megelőzés fontosságát.
  • Csökkenti a halálos fertőzés esélyét. Bár a COVID-19 ebben a korosztályban mindössze 0,00-0,26%-ban halálos kimenetelű, így nem elsősorban ez az indoka az oltás szükségességének.

 

Emellett azonban nem szabad elfelejteni, hogy a COVID-19 elleni vakcina felvétele nem csupán saját érdek, hanem a járvány elleni küzdelem fontos része is. A gyermekek közösségében a vírus nagyon könnyen terjed. Innen aztán a háztartásokba jut, ahol az idősebb, veszélyeztetett korosztálynak (pl. nagyszülők) is könnyen átadható.

 

Az oltott gyermekek kevésbé adják át a vírust barátaiknak, közösségükön belüli társaiknak, családtagjaiknak, szüleiknek, nagyszüleiknek. Ezzel azokat az idősebbeket is védik, akik fokozottan ki vannak téve a fertőzés kockázatainak.

 

12 év felett az alapimmunizációt jelentő oltásokon túl felvehető emlékeztető oltás is. A megerősítő oltás felvétele a 12–18 éves korosztály oltására is kijelölt oltóhelyeken és intézményekben lehetséges.

 

Ügyintézés

Kórházi oltóponton történő oltás esetén a gyermekek oltásához először regisztrálni kell a gyermeket a Vakcinainfo oldalon. Ezután foglalhat időpontot a szülő az oltásra az EESZT felületén keresztül.

 

A szülő a házi gyermekorvostól is kérheti az oltást.

 

18 év alatt csak szülői beleegyező nyilatkozattal olthatók a gyermekek.

 

A COVID-19 elleni oltás mellékhatásai

Mint minden oltásnak, a COVID-19 elleni vakcináknak is lehetnek mellékhatásaik, ún. oltási reakciót válthatnak ki. Az esetek túlnyomó többségében ezek átmeneti, maguktól elmúló, rendszerint enyhe tünetek, melyek az oltásra adott természetes immunválasz részét képezik.

 

A COVID-19 vakcinák esetében a gyermekeknél tapasztaltak megegyeznek a felnőtteknél tapasztalt mellékhatásokkal. Sportoló gyermekek esetén az erőteljes edzés, sportolás az oltást követő néhány napban kerülendő!

 

Oltási reakció tünetei lehetnek például az alábbiak:

 

  • az injekció helyén fellépő fájdalom, bőrpír, duzzanat,
  • átmeneti fáradékonyság, gyengeségérzés, bágyadtság,
  • fejfájás, esetleg émelygés,
  • hőemelkedés vagy láz.

 

Az oltás utáni tudnivalókról részletesebben itt tájékozódhat.

 

Gyakori kérdések a gyermekek oltásával kapcsolatban

Befolyásolhatja-e az oltás a növekedést vagy a serdülést?

 

A COVID-19 elleni oltás nem avatkozik bele olyan biológiai folyamatokba, amelyek a növekedés és serdülés folyamata során kritikusak, továbbá nem befolyásolja a hormonháztartást sem. Általánosságban elmondható, hogy a vakcina nem tartalmaz DNS-t, és az mRNS típusú vakcina sem lép be a sejtek magjába, így génmanipulációt fizikailag képtelen okozni.

 

Okozhat meddőséget a vakcina?

 

A vakcinák mellékhatásait folyamatosan monitorozzák a gyógyszerfejlesztők (és természetesen a hatóságok), amióta oltanak velük. Nincs olyan bizonyíték, amely arra utalna, hogy a vakcina meddőséget okoz – legfeljebb a menstruációs ciklus rövid szabálytalansága fordulhat elő, amely azonban jellemzően nem tart tovább egy-két hónapnál.

 

Szükséges-e az oltás, ha a gyermek már átesett a fertőzésen?

 

A fertőzés nyújt némi védelmet, azonban általánosságban elmondható, hogy az immunválasz erőssége általában a betegség lefolyásával arányos. Így enyhe lefolyás esetén (ami gyermekek esetén meglehetősen gyakori) a védelem alacsony mértékű lehet.

 

Az oltás ezzel szemben bizonyítottan erőteljesebb és hosszabb időtartamú védettséget eredményez (bár egyéni variancia természetesen itt is előfordul). A betegségen átesetteknél a beadott vakcina egy erős emlékeztető oltásként hat, ezt nevezzük hibrid (szuper) immunitásnak.

 

egeszsegvonal logonngyk logo

Készült az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” kiemelt projekt keretében.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Az oldalt működteti: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Együttműködő partner: Belügyminisztérium

Minden jog fenntartva © 2025

SSL ClassC

sz2020 also infoblokk