A rotavírus nagyon gyors lefolyású, fertőző vírusos betegséget okoz, amely súlyos, akár életveszélyes kiszáradást is eredményezhet. Főként a 6 hónapos és 2 éves kor közötti gyermekeket érinti, de felnőtteket is megbetegíthet. Gyakran az egész család elkapja a betegséget.
A rotavírus okozta betegség leggyakrabban a 3 év alatti gyermekeket érinti. Hányással kezdődik, az első tüneteket általános gyengeség, hasmenés követi. A fokozott fertőzőképessége miatt a rotavírus járványokat idézhet elő gyermekközösségekben, gyermekintézményekben. A rotavírus ellen van – szájon át adható – vakcina, de az Magyarországon nem szerepel a kötelező védőoltások között. Térítés ellenében azonban kapható, a gyermekgyógyászok fokozottan ajánlják a felvételét.
Csecsemők és felnőttek tünetmentesen is áteshetnek a fertőzésen. A rotavírus azért is terjed különösen könnyen, mert a tünetmentes vírushordozó felnőttek tudtukon kívül fertőzhetnek.
A rotavírus fertőzés tünetei
A tünetek általában 1-3 nappal a vírusfertőzést követően kezdődnek. A betegség általában hirtelen hányással kezdődik, amelyet vizes hasmenés követ, akár napi 10-15 székletürítéssel. A hányás, hasmenés általában 3-7 napig tart. Körülbelül minden harmadik rotavírusos beteg lázas a betegség első napjaiban. Az általános gyengeség, gyomorfájdalom is gyakori tünet.
A tünetek általában néhány naptól egy hétig tartanak. A rotavírusos betegek körülbelül 2 hétig képesek fertőzni.
Mikor kell orvoshoz fordulni?
A legtöbb gyermek gyorsan felépül a rotavírus okozta fertőzésből, aminek legnagyobb veszélye a kiszáradás, ami különösen a fiatal csecsemőket veszélyezteti, akár órák alatt válságosra fordulhat a beteg gyermek állapota.
Sürgősen fel kell keresni vagy értesíteni a házi gyermekorvost, ha gyermeke:
- kevesebb, mint 6 hónapos;
- a rotavírus fertőzés mellett egyéb egészségügyi problémái vannak;
- nem fogyaszt elegendő folyadékot, nem itatható;
- csillapíthatatlan hányással küzd, vagy a hányás zöld;
- nagyon bágyadt;
- vér vagy nyálka van a székletében;
- hasi fájdalmai nem enyhülnek;
- magas láza van;
- egyéb tünetei vannak, például fájdalom székeléskor vagy fejfájás;
- nem mutat javulást.
Azonnal vigye be gyermekét a legközelebbi gyermekorvosi ügyeletre, ha gyermeke:
- szokatlanul aluszékony, apátiás, ingerekre nem reagál;
- nem, vagy csak nagyon kevés sötét, szúrós szagú vizeletet ürít;
- szája száraz, ajka kicserepesedett, szeme karikás, nyelve lepedékes, bőre száraz és ráncba emelhető, lehelete acetonos, könnyek nélkül sír, kutacsa besüppedt, testsúlya csökken.
A fentebbi tünetek kiszáradásra utalhatnak, súlyos esetben az kórházi kezelést igényel.
A rotavírus fertőzés oka
A rotavírus hosszan képes túlélni felületeken, és egészen kis mennyiségben is erősen fertőzőképes, így nagyon könnyen terjed, például fertőzött személlyel való érintkezés útján:
- személyes kapcsolattartás során, különösen olyannal, aki nem mosott kezet;
- hányással vagy hasmenéssel érintkezik;
- szennyezett tárgyak, élelmiszer vagy víz hatásának kitéve;
- köhögéssel és tüsszentéssel is terjedhet.
A rotavírus terjedését megkönnyíti, hogy már a tünetek megjelenése előtt, a fertőző személy tudta nélkül továbbadható.
A rotavírus fertőzés diagnózisa
A diagnózist általában a tünetek és a gyermek székletének laboratóriumi vizsgálata alapján állítják fel.
A rotavírus fertőzés kezelése
A betegség általában 3-7 napon belül önmagától elmúlik, nincs specifikus kezelése.
Rendkívül fontos:
- Sok pihenés, ágynyugalom.
- Folyadékpótlás: a hasmenés miatt elvesztett folyadék pótlásához sok vizet kell inni a kiszáradás elkerülése miatt.
- Szükség lehet a gyógyszertárakban, drogériákban vény nélkül kapható orális rehidratáló oldatok adására, mellyel az elektrolit veszteséget is pótolhatjuk.
- Súlyos kiszáradás esetén a kórházban infúzióval pótolják az elveszett elektrolit és folyadék mennyiséget.
- Szigorúan kerülni kell a hasmenés elleni szereket, hacsak az orvos ezt másképp nem rendeli.
- Ajánlott sós kekszek, banán fogyasztása.
- Tejtermékek, fűszeres, zsíros ételek, cukros italok, szénsavas üdítők kerülése javasolt, ezután pedig fokozatosan térjünk vissza a normál étkezéshez.
A szoptatott csecsemők anyatejes táplálása folytatható, de szükség lehet további folyadékpótlásra. A 2 év alatti gyermekeknek gyakran szorulnak kórházi kezelésre a kiszáradás veszélye miatt.
A rotavírus fertőzés megelőzése
A fertőzés megelőzésében fontos szerepe van a higiéniának, a rendszeres kézmosásnak, a felületek alapos tisztításának. Fertőzött személy környezetében szükség van fertőtlenítőszerek használatára a felületek, textilek tisztításakor.
A betegség lezajlása után 48 óráig a fertőzésen átesett személy ne menjen közösségbe.
Védőoltás
A rotavírus fertőzés szájon keresztül beadandó védőoltással megelőzhető. Kétféle védőoltás van forgalomban, nem kötelezőek, de ajánlottak, térítés ellenében vehetők igénybe.
A védettséghez a vakcina típusától függően két vagy három adag szükséges. Az első oltás hat hetes kortól adható, majd ezt követi négy hét múlva a második adag. A vakcinációt lehetőleg 16 hetes kor előtt el kell végezni, de 24 hetes korig mindenképp be kell fejezi, mivel a fertőzés hat hónapos és két éves kor között fordul elő leggyakrabban.
Az oltás ellenjavallatai
-
- Az első rotavírus vakcina beadását követően kialakult túlérzékenység.
- A kórelőzményben bélbetüremkedés szerepel, vagy arra hajlamosító nem korrigált veleszületett gyomor-bélrendszeri fejlődési rendellenesség.
- Ismeretlen vagy gyanítottan immunhiányos csecsemők esetében.
- Az oltás nem alkalmazható 24 hetesnél idősebb gyermekeknél.
A vakcinációt halasztani kell akut lázas betegség, hasmenés és hányás esetén.
Az oltás esetleges mellékhatásai
Klinikai vizsgálatok a vakcinákat jól tolerálhatónak találták.
A leggyakoribb nemkívánatos reakciók/mellékhatások:
-
- ingerlékenység,
- étvágytalanság,
- láz,
- fáradtság.