Röntgenvizsgálat

A röntgenvizsgálat az egyik legrégebbi diagnosztikai képalkotó eljárás. Törések, sérülések, elzáródások, gyulladások, a testen belüli térfoglaló folyamatok, valamint a testbe jutott idegen tárgyak elhelyezkedésének diagnosztizálására szolgál.

 

A vizsgálat során keletkező röntgensugarak áthatolnak a test felszínén, és a testet alkotó különböző szövetek sűrűségétől függően eltérő mértékben szóródnak vagy nyelődnek el a szervezetben. Az olyan sűrűbb anyagok, mint a csontok, a szervekben keletkező meszesedések vagy egyes fémalapú implantátumok jellemzően fehérek a felvételeken. A levegő (így például a tüdőkben lévő levegő) jellemzően fekete, míg az izmok és a zsír szürkén rajzolódnak ki a felvételeken.

 

Néhány röntgenvizsgálathoz kontrasztanyag használata is szükséges lehet, melyet intravénásan, belélegezve vagy nyeléssel juttatnak a páciens szervezetébe. A kontrasztanyag általában valamilyen jódtartalmú vegyület, mely a röntgenfelvételen jól kirajzolja az általa elfoglalt teret a testben. A kontrasztanyagos vizsgálat előtt fontos tájékoztatni a szakembereket a kontrasztanyaggal szembeni allergiáról, illetve fennálló vesebetegségről.

 

A röntgenvizsgálatok fájdalommentesek és néhány perc alatt elvégezhetők. A felvétel készítése ideje alatt nem szabad mozogni. Az érintett testfelületen semmiféle fémtárgy (ékszer, óra) nem viselhető.

 

A röntgenvizsgálatok típusai

A röntgenvizsgálatok számos típusa használatos az orvosi diagnosztikában:

  • Egyszerű röntgenfelvétel – törések, ficamok, sérülések, gyulladások, elváltozások vizsgálatához (például: mellkasröntgen, fogászati röntgen, mammográfia).
  • CT-vizsgálat (komputertomográfia), HRCT (nagyfelbontású komputertomográfia) – a röntgen egy speciális, összetettebb, időigényesebb formája. „Szeletenként” alkot térbeli képet a vizsgálandó szervről (például: koponya-CT). A nagy felbontású CT-t (HRCT) többek között a tüdő rendkívül részletes vizsgálata során alkalmazzák. A CT-vizsgálat során esetenként kontrasztanyag használatára is sor kerülhet.
  • Angiográfia – az erek vizsgálata kontrasztanyag segítségével.
  • Átvilágítás – gyakorlatilag mozgóképet ad a testről (például nyelési folyamatok megfigyeléséhez).

 

A röntgenvizsgálattal kapcsolatos nem kívánt események

A röntgenvizsgálatok során kismértékű radioaktív sugárzás éri a szervezetet, amely csekély mértékben ugyan, de növeli a későbbiekben esetlegesen kialakuló rosszindulatú daganatok kockázatát. A röntgensugaras képalkotó eljárások közül a CT-vizsgálat, illetve az angiográfia jelent a szervezetre nézve nagyobb sugárterhelést. Mindazonáltal a diagnosztika esetleges hiánya általában véve nagyobb veszélyt jelent az érintett személy egészségi állapotára nézve, mint egy röntgenfelvétel sugárterhelése.

 

Terhesség alatt röntgenvizsgálatok alkalmazása ellenjavallt, mert a sugárzás megzavarhatja a magzat fejlődését.

 

A vizsgálat során jelentkező nem kívánt események másik része a kontrasztanyag használatához kapcsolódik. Az intravénás beadást követően egyes esetekben az alábbiak jelentkezhetnek:

 

  • melegség érzése,
  • fémes szájíz,
  • szédülés,
  • hányinger,
  • viszketés és/vagy bőrkiütés.

 

Nagyon ritkán súlyosabb szövődmények is előfordulhatnak, mint például:

egeszsegvonal logonngyk logo

Készült az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” kiemelt projekt keretében.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Az oldalt működteti: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Együttműködő partner: Belügyminisztérium

Minden jog fenntartva © 2025

SSL ClassC

sz2020 also infoblokk