egeszsegvonal logonnk logo szurkearnyalatos

1812 gomb

eeszt gomb

eeszt gomb

A szülés utáni (postpartum) vérzéseket két nagy csoportra oszthatjuk: a korai szülés utáni vérzés a szülést követő 24 órán belül, míg a késői szülés utáni vérzés a gyermekágyas időszak alatt jelentkezik.

 

A korai postpartum vérzés a méhlepény rendellenességeiből, a méh nem megfelelő összehúzódásából (atónia), illetve a szülés során kialakult sérülésekből alakulhat ki. Gyermekágynak a szülést követő hathetes időszakot nevezzük, amikor a nő szervezete hatalmas hormonális változásokon megy keresztül annak érdekében, hogy a várandósság és a szülés megterhelő időszaka után regenerálódjon, és visszaalakuljon az eredeti állapotába. Különböző kórokok megnehezíthetik ezt az időszakot, akár késői szülés utáni vérzést okozva.

 

A késői szülés utáni vérzés főbb tünetei

Szülést követően kezdetben még véres, majd gyakorlatilag áttetszővé tisztuló váladék ürül a méhből. Ez a méh természetes tisztulási folyamatának része. A méh regenerálódása során a folyással vérrögök, felgyülemlett egyéb váladékok, apró szövetrészek ürülnek. Fontos tudni, hogy az ürülő folyás (vérzés) normál esetben nem lehet bőséges, élénkpiros vérzés, nem lehet bűzös, és nem járhat lázzal.

 

Személyfüggő, hogy a méh mennyi idő alatt tisztul meg szülést követően. Általában a hatodik hét végére elmúlik, azonban előfordulhat, hogy néhány héttel tovább tart.

 

A szülés utáni vérzés okai

A korai szülés utáni vérzés okai a következők lehetnek:

  • Méhlepény-rendellenességek esetén (általában a lepény beágyazódási zavarai esetén) a sűrűn erezett méhlepény egy része nem válik le a méhfalról a szülés során, így szabad érfelszín alakul ki, ahonnan jelentős mennyiségű vér távozhat. Ilyenkor a méhben maradt méhlepényrészt el kell távolítani.
  • A méh nem megfelelő összehúzódása (atónia) esetén a lepény hiánytalanul távozik, azonban a méh nem húzódik össze. A méhlepény vérellátására kialakult véröblökből erős vérzés jelentkezhet, amely kezelés nélkül súlyos következményekkel járhat.
  • A szülőcsatorna sérülései is okozhatnak jelentős mennyiségű vérzést, amelyet a szülőszobán, súlyosabb esetekben a műtőben kell öltésekkel és rekonstrukcióval kezelni.
  • Egyes véralvadási zavarok is súlyos vérzéses szövődményt okozhatnak szülés után.

 

A késői szülés utáni vérzés okai a következők lehetnek:

  • Lepényretenció: a gyermekágy során jelentkező bő, friss vérzés egyik oka a méhűrben maradt lepényrészlet, amely a folyamatosan kialakuló véralvadék miatt akár szervülhet is. A vérzés mellett súlyos fertőzéshez is vezethet.
  • Elégtelenül ellátott szülési sérülésekből eredő utóvérzés.
  • Méhnyálkahártya-gyulladás (endometritis).
  • A méhfal fokozott megnyúlása (méh-szubinvolúció): a méh elégtelen összehúzódásához vezet (ikerterhesség, túl sok magzatvíz, nagy magzat).

 

Mikor forduljon orvoshoz?

Amennyiben a szülés utáni időszak során bő, friss piros vérzése van, illetve az ürülő váladék bűzössé válik, forduljon szülész-nőgyógyászhoz! Ez a szülés utáni vérzés, illetve fertőzés tünete lehet, amely a váladék megváltozása mellett magas lázzal, méhtáji fájdalommal, további vérzéssel jár.

 

Megfelelő diagnózis és terápia mellett könnyen gyógyítható, de fontos a korai diagnózis.

 

A szülés utáni vérzés lehetséges szövődményei

A lepényszövet visszamaradása a méhben súlyos, akár életveszélyes vérzéssel járhat, és a fertőzések esélye is nagyon magas. A visszamaradt lepény egészségügyi kaparással (küret) való eltávolítása bizonyos esetekben a méhnyálkahártya károsodásával járhat. Későn felismert esetekben vagy súlyos fertőzés kialakulása esetén akár méheltávolítás is szükséges lehet. Mind a két eset meddőséghez vezethet.

 

A szülés utáni vérzés kezelése

A szülés utáni vérzést a kiváltó októl függően kezelik: a méh összehúzódásának elégtelenségét oxytocinnal vagy egyéb, méhösszehúzódást segítő gyógyszerrel, a fertőzést pedig antibiotikummal.

 

A méhlepény visszamaradása esetén egészségügyi kaparást végeznek, de mivel életet veszélyeztető állapotról is szó lehet, előfordul, hogy a kismama életét csak a méh teljes eltávolításával lehet megmenteni. Amennyiben azonban lehetőség van rá, a cél a meddőség elkerülése.

 

A szülés utáni vérzés megelőzése

A szülés utáni vérzés hátterében gyakran véralvadási zavar, vérzékenység áll. A szülés utáni vérzés megelőzése érdekében laborvizsgálat végezhető a betegség kizárásához. Ha felmerül véralvadási probléma, azt mindenképpen tudatni kell a szülészorvossal.

KULCSSZAVAK
szülés  |   vérzés  |   szülés utáni vérzés  |   postpartum haemorrhagia  |   méhlepény  |   gyermekágyi vérzés
1812 nagy gomb

KOLLÉGÁINK SEGÍTENEK

Hívja az EGÉSZSÉGVONALAT!

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNERÜNK

bm

 

sz2020 also infoblokk

Mentés
Sütik testreszabása
A többi weblaphoz hasonlóan mi is sütiket használunk a weblap teljesítményének fokozására, amennyiben ezeket visszautasítja az oldal működése bizonytalanná válhat!
Mindent elfogad
Mindent visszautasít
További információk
Analytics
Az adatok elemzésére használt eszközök egy webhely hatékonyságának mérésére és működésének megértésére.
Google Analytics
Elfogad
Visszautasít