Magyarországon és világszerte is nő a császármetszéses szülések gyakorisága. A jelenség egyik oka, hogy farfekvésben elhelyezkedő magzatot kevés kórházban engednek természetes úton megszülni, a legtöbb esetben császármetszéssel segítik őket világra.
A külső magzatfordítás a fekvési rendellenesség megszüntetésére irányuló tevékenység, melynek célja, hogy az édesanya hüvelyi úton tudja megszülni gyermekét, mivel koponyavégű fekvésben történő születés esetén kisebb a születés közben fellépő rendellenességek kockázata.
A terhesség alatt a magzat gyakran változtatja a helyzetét. Az esetek többségében a magzat az utolsó hetekben – általában a 32. hét környékén – magától megfordul, úgy, hogy a feje a medencebemenet felé néz, mivel így kényelmesebb számára a méhen belüli elhelyezkedés. A baba egészsége és a szülés szempontjából az elülső fejvégű fekvés az ideális pozíció, mert a magzat így tud legkönnyebben és legbiztonságosabban beilleszkedni a szülőcsatornába és megszületni.
Ha a vajúdás kezdetén harántfekvésben (keresztben) van a magzat, akkor császármetszést kell végezni, mert ebben a pozícióban veszélyben van az élete. Farfekvés esetén ez nem ennyire egyértelmű; több tényezőtől is függ, hogy a vajúdás ilyen formában megkísérelhető-e. Haránt-, ferde- és farfekvéses esetekben fontolóra veszik a méhen belüli megfordítás lehetőségét.
A külső magzatfordítás menete
A szülés idejének közeledtekor az orvos fizikális vagy ultrahangvizsgálattal állapítja meg a magzat fekvését. A magzatfordítást hazánkban csak szülész-nőgyógyász szakorvos végezheti, és ez csak olyan kórházban ajánlott, ahol fennállnak a sürgősségi császármetszés feltételei is. A művelet előtt ultrahangos vizsgálattal ellenőrzik a baba és a méhlepény fekvését, a magzatvíz mennyiségét és a magzati szívhangot. A kismama a méh izmainak ellazítására különböző gyógyszereket kaphat.
A külső magzatfordítás az anya hanyatt fekvő helyzetében történik, két szakorvos jelenlétében, akik puszta kézzel, a megfelelő fogások alkalmazásával próbálják meg gyengéden, a hason át, kívülről fordulásra késztetni a magzatot. Ez a külső magzatterelés enyhe fájdalomérzetet okozhat a hasban. Az eljárás befejeztével ismételten ellenőrzik a magzat szívhangját.
Ha a művelet az első alkalommal sikertelen, dönthetnek egy újbóli megfordítási kísérlet mellett. Első terhességek esetén a sikeres magzatfordítás aránya alacsonyabb, második terhességnél viszont több mint 50 százalékban eredményes.
A külső magzatfordítás feltételei
A művelet általában elvégezhető, de veszélyekkel járhat, ezért alkalmazásának vannak feltételei. A módszer alkalmazható, ha:
- a kismama betöltötte a terheség 37. hetét,
- a terhesség szövődménymentes,
- a magzatburok ép és normál mennyiségű magzatvizet tartalmaz.
A magzatfordítás megkísérlése az alábbi esetekben nem ajánlott:
- ha császármetszésre van szükség,
- ha a kismamának hüvelyi vérzése volt a közelmúltban,
- ha a magzat pulzusszáma nem megfelelő,
- ha a terhesség alatt szövődmények léptek fel,
- ha ikrek születnek,
- ha a magzat méretei nem teszik lehetővé,
- ha a kismama méhe szokatlan alakú,
- ha a méhlepény érinti vagy fedi a méhszájat (placenta praevia),
- ha a kismamánál egészségügyi problémák állnak fenn (magas vérnyomás, cukorbetegség, túlsúly),
- ha a magzat fejlődése nem kielégítő,
- ha kevesebb a magzatvíz mennyisége.
A magzatfordítás általában akkor is elvégezhető, ha az édesanyának korábban már volt császármetszése. A döntést a szülészorvosnak kell meghoznia, az egyéb szempontok figyelembevételével.
A külső magzatfordítás lehetséges szövődményei
A sikeres magzatfordítás után kevés az esélye, hogy a magzat újból farfekvésbe forduljon. A magzatfordítás okozta szövődmények ritkák. A művelet egyik fő kockázata, hogy a magzat megfordulásakor a köldökzsinór megfeszül – ennek veszélyét az orvosnak kell felmérnie az előzetes vizsgálati eredmények alapján.
A magzatfordítás további, ritkán előforduló veszélyei:
- burokrepedés,
- koraszülés,
- méhlepényleválás.
