Az orr (orvosi nevén nasus) a felső légút, a szaglás szerve, melegíti, szűri és nedvesíti a tüdőbe áramló levegőt. Fontos szerepet játszik a hangképzésben és a zamatok érzésében is. Ahhoz, hogy érthetővé váljon az orr működése, szükséges ismerni a felépítését és az ott végbemenő élettani folyamatokat.
Az orr külső, látható részét csont és porc alkotja. A belső fő üreget az orrsövény osztja két félre, az orrlyukaktól egészen a garatig húzódva. Az orrjáratok oldalsó falán helyezkednek el az orrkagylók, amelyeket erekkel sűrűn átszőtt nyálkahártya borít.
A sűrű erezettség, a jó vérellátottság miatt a kívülről beáramló levegő gyorsan fel tud melegedni, és megnő a páratartalma is. A nyálkahártya felszínét csillószőrös hengerhám borítja. Ezek az apró, szőrszerű nyúlványok felelősek azért, hogy eltávolítsák a nyákot és a porszemcséket a légutakból. Így biztosítják a levegő megtisztítását még azelőtt, hogy az a tüdőbe jutna.
Lásd még: Légzőrendszer
A szaglás
Az orrüreg felső részében található a szaglóhám. Az itt végződő idegrostok vezetnek el a szaglógumókhoz, amelyek az agyba nyúló szaglóidegek megvastagodott végei. Elhelyezkedésük folytán a szaglósejtekhez kevés levegő jut el normál lélegzés során.
Az illatok a mélyen beszívott levegővel kerülnek oda, így jön létre a szaglás folyamata. A szaglás során jóval többféle szag különül el, mint ahány íz az ízérzékelés során. A táplálkozás során az ízek és a szagok érzékelése együttesen történik, ezért érezheti íztelennek az ételt a náthás beteg.
Az orrmelléküregek
Az orrmelléküregek nyílásai az orrkagylók alatt nyílnak az orrüregbe. A négyféle melléküreg – az arcüreg, a rostacsont-üregek, a homloküreg és az ékcsonti üregek – úgy könnyíti meg az arccsontokat, hogy eközben nem csökkenti azok szilárdságát.
Az orrmelléküregek szerepet játszanak a hangrezgések (rezonancia) kialakításában. Az orrmelléküregeket – az orrüreghez hasonlóan – nyáktermelő sejtekből álló, csillószőrös nyálkahártya borítja. Az itt termelt nyáknak az a feladata, hogy „csapdába ejtse” a bejutó porszemcséket, majd az orrmelléküregben lévő csillók segítségével azokat az orrüregbe juttassa. Amennyiben az üregek nyílásai (szájadékai) elzáródnak, fertőzés és orrmelléküreg-gyulladás alakulhat ki.
A garat
A garat (orvosi nevén pharynx) a szájüreg mögött, a hátulsó garatív után, az orrüreg mögött-alatt található, a nyelő- és légcső felett. A garat nem más, mint egy körülbelül 12-13 cm hosszúságú, izmos falú, nyálkahártyával bélelt tömlő, amelyen keresztül a levegő a tüdőbe áramlik, illetve a táplálék a nyelőcsőbe jut.
A garat három részből áll: a felső orrgaratból, a középső szájgaratból és az alsó gégegaratból. A kitátott szájba tekintve, a torok magasságában, a középgarat hátsó fala látható. Feljebb található az orrgarat és annak tetején az orrmandula, két oldalán a fülkürt (orvosi nevén Eustach-féle kürt) szájadékai.
Ha a megnagyobbodott orrmandula elzárja a fülkürtöt, a középfül megbetegedhet. A középgarattól lefelé helyezkedik el az algarat (gégegarat), amelynek elülső fala a dudoros felületű nyelvgyök, abba ágyazódik bele a nyelvgyöki mandula. Az algarat alul kétfelé ágazik, és a gégében, illetve a nyelőcsőben folytatódik, közöttük található a gégefedő.
A gége
A főként porcból álló gégefedő „diszpécseri” feladatot lát el: kettéválasztja a levegő és az étel útját. Amikor ételt vagy folyadékot érzékel, lecsapódik, így akadályozva meg, hogy az étel vagy a folyadék a légcsőbe kerüljön. Ha ez a mechanizmus valamiért nem működik – félrenyeljük az ételt vagy italt –, a szervezet erős köhögéssel reagál.
A légcsőben folytatódó gégének fontos szerepe van a hangképzésben is. A benne található hangszalagok elernyedt állapotban nyílást alkotnak, amelyen keresztül zavartalanul áramlik a levegő. Megfeszülve azonban rezegni kezdenek, hangot keltenek, amit a nyelv, az orr és a száj alakít tovább egyéni hangszínné.
