A Kaposi-szarkóma rosszindulatú kötőszöveti daganat, amelyet a magyar származású bécsi bőrgyógyász, Kaposi Mór írt le elsőként 1872-ben.
A betegség hátterében a bőr és a belső szervek hajszálereinek és az azokat körülvevő kötőszöveti sejtek rosszindulatú érburjánzása áll.
A Kaposi-szarkóma tünetei
A betegség első stádiumában a végtagokon és az arcon szimmetrikus vörös vagy kékeslila foltok jelennek meg, amelyek lassan növekednek, és idővel összefolynak. Eleinte nem okoznak panaszt, de később fájdalmas, gyulladt területek jönnek létre, majd a bőrelváltozások csomókká alakulnak, daganatszerűvé válnak.
A bőrelváltozások átterjedhetnek a test más területeire, illetve a belső szervekre is, a következő tüneteket okozva:
- kimerültség, fáradtság,
- hányinger vagy hasmenés (az emésztőrendszer érintettsége esetén),
- légszomj és köhögés (a tüdő érintettsége esetén),
- nyiroködéma (a nyirokcsomók érintettsége esetén).
Mikor forduljon orvoshoz?
Ha elváltozásokat észlel a bőrén, forduljon bőrgyógyászhoz, vagy kérjen segítséget háziorvosától.
A Kaposi-szarkóma kialakulásának oka
A Kaposi-szarkóma kialakulásában a humán herpeszvírus-8-nak (HHV-8) van szerepe, amely a betegség valamennyi megjelenési formájában 95-98%-ban kimutatható. A HHV-8 egy gyakori vírus, azonban egészséges személyeknél nem alakul ki a Kaposi-szarkóma. A betegség kifejlődésének nagyobb a kockázata legyengült immunrendszerű betegeknél, például HIV-fertőzés vagy szervátültetés miatt.
A Kaposi-szarkóma típusai
A Kaposi-szarkóma négy formája ismert:
- Klasszikus Kaposi-szarkóma. A Földközi-tenger környékén élő idős emberekre jellemző (hazánkban is ez a leggyakoribb forma). A tünetek általában az alsó végtagon jelennek meg, és lassan terjednek, a belső szervek ritkán érintettek.
- Endémiás vagy afrikai Kaposi-szarkóma. Afrikai gyermekek és fiatalok körében fordul elő. Jellemzően a végtagok duzzanatával jár, a gyorsan elhatalmasodó belszervi érintettség miatt korai halált okoz.
- Szervátültetést követően kifejlődő Kaposi-szarkóma. Az erős gyógyszerekkel legyengített immunrendszer következtében alakul ki, leggyakrabban veseátültetést követően.
- AIDS-hez társuló Kaposi-szarkóma. Belső szervi érintettség jellemzi. Gyors lefolyású, másfél-két év alatt a beteg halálához is vezethet.
A Kaposi-szarkóma diagnózisa
A betegség diagnózisában a jellegzetes klinikai kép mellett elsődleges a szövettani vizsgálat és a szövetmintából a HHV-8 kimutatása. Sor kerülhet vérvételre is, valamint ismeretlen HIV-státusz esetén HIV-szűrést is végeznek. Belső szerveket érintő tünetek kimutatására endoszkópos vagy bronchoszkópos vizsgálat (hörgőtükrözés), esetleg CT-vizsgálat válhat szükségessé.
A Kaposi-szarkóma kezelése
A Kaposi-szarkóma esetében nem létezik egységes terápia. A betegség kezelése függ a szarkóma típusától, stádiumától, helyétől, a beteg általános egészségi állapotától és az immunrendszer megfelelő működésétől.
Ha a betegség kezdeti tünetei nem okoznak panaszt, akkor nem feltétlenül kezelik. A Kaposi-szarkóma klasszikus formájára a rendkívül lassú lefolyás jellemző, a kezelés inkább a tünetek enyhítésére irányul, és mivel a belső szervek, zsigerek nem érintettek, a betegek életkilátásai rendszerint jók.
A betegség előrehaladottabb formáiban az alábbi kezelési módszerek lehetnek:
- a felszínes bőrelváltozások kezelése, kimetszése (fagyasztással, röntgenbesugárzással, elektrokauterrel),
- mono- vagy kombinált kemoterápia (kivéve immunhiányos állapotban),
- sugárkezelés a jól hozzáférhető és térszűkítő folyamatok esetén,
- gyógyszeres kezelés,
- antiretrovirális terápia a HIV-vírusok csökkentésére.
Az immunrendszer állapotának javulása a Kaposi-szarkóma visszafejlődését eredményezheti.
A Kaposi-szarkóma megelőzése
A Kaposi-szarkóma megelőzésére nincs mód, de a HIV-vírus ellen lehet védekezni (pl. biztonságos szexuális élet, óvszer használata).
HIV-fertőzés esetén antiretrovirális gyógyszerekkel lehet csökkenteni a vírus mennyiségét és megelőzni a Kaposi-szarkóma kialakulását.
