A radioaktív sugárzás – bármennyire is félelmetesnek hangzik – a Föld keletkezése óta jelen van a bolygón. A természetes sugárzást nagyrészt a földben található, hosszú felezési idejű, le nem bomlott, természetes eredetű radioaktív izotópok okozzák: a radon és a belőle keletkező bomlástermékek.
A radon színtelen, szagtalan, emberi érzékszervekkel nem észlelhető radioaktív nemesgáz, amely a talajban lévő uránból származik, és 39 izotópja ismert (az izotópok egy adott elem különböző tömegszámú változatai, kémiai szempontból nincs közöttük különbség).
A radon felfedezése
A radont 1900-ban fedezték fel, de káros hatását már mintegy 300 évvel korábban észrevették. Paracelsus svájci orvos és tudós már a XVI. század elején rájött, hogy a kelet-európai Erz–hegységben dolgozó, tüdőbetegségben elhunyt bányászok haláláért a bányákban lévő por és gázok a felelősek.
1924-ben Ludewig és Lorenser úgy vélték, a bányászok tüdődaganatát a bányákban lévő radongáz okozhatja. Bale (1951) és Harley (1952) voltak az elsők, akik rámutattak, hogy a légutakban lerakódott radonbomlástermékek által kibocsátott alfasugárzás tüdődaganathoz vezethet, majd 1956-ban meghatározták a belélegzett, és a tüdőben felgyülemlett radonbomlástermékek által előidézett dózist.
A radon egészségkárosító hatása
A belélegzett radont kilélegezzük, így a közvetlen élettani szerepe elhanyagolható. Az egészségre akkor válhat ártalmassá, ha radioaktív bomlástermékei – melyek már szilárd elemek – megtapadnak a levegőben található aeroszolrészecskéken. A belélegzést követően a radioaktív izotópok lerakódnak a légutakban (torok, légcső, hörgők, tüdő), és közvetlen közelről, nagy intenzitással sugarazzák be és károsítják a hámsejteket. A besugárzás dózisával arányosan növekszik a tüdőrák kialakulásának kockázata.
Lásd még: Ionizáló sugárzás
A kutatók között jelenleg is vita van a radon belégzéséből származó kockázat mértékéről. A nemzetközi irodalomban szereplő becslések alapján a tüdőrákos megbetegedések 3–14%-áért felelős a radon belégzése. A kutatási eredmények szerint a dohányzás és a hosszú időn keresztül tartó, magas radonkoncentrációnak való kitettség jelentősen növelheti a rosszindulatú tüdődaganatok kialakulásának valószínűségét.
A radon előfordulási helyei
A radon minden épületben jelen van bizonyos koncentrációban, elsődlegesen a talajból, másodlagosan az építőanyagokból származik. A szabadban és az épületek nagy részében a radonkoncentráció rendkívül alacsony, így az egészségre nem ártalmas. Bizonyos helyeken (pl. pincében, alagsorban) azonban felhalmozódhat, és idővel egészségügyi kockázatot jelenthet. Fontos tudni, hogy a betegség esetleges kialakulásához csak az évtizedekig tartó, folyamatosan magas radonszintnek való kitettség vezethet.
A hazai lakóépületek átlagos radonkoncentrációja 128 Bq/m3, míg a szabadban ez az érték kb. 10 Bq/m3. Összehasonlításul: a radonkoncentráció beltéri levegőben mért éves átlagos felső viszonyítási értéke lakó- és középületekben, munkahelyeken 300 Bq/m3. (A Bq a radioaktív sugárforrás aktivitásának mértékegysége: egy becquerel az aktivitása annak a radioaktív anyagnak, amelyben másodpercenként egy atommag bomlik el).
A sugárvédelmi előírások és szabályozások megalkotásakor a Sugárvédelem Nemzetközi Bizottságának (International Commission on Radiological Protection, ICRP) útmutatását tekintik referenciának.
A radonkoncentráció mértéke egyszerű mérésekkel könnyen megállapítható. A radonnak való kitettség mérésére szolgáló módszerekről külön cikkben olvashat.
Radonfelmérések hazánkban
Magyarországon először Mátraderecskén figyeltek fel a természetben előforduló, átlagosnál nagyobb radonkoncentrációra, ahol a vulkáni utóműködés miatt kialakult mofettákban a radont a mély rétegekből feláramló szén-dioxiddal együtt azonosították. A település épületeiben kialakuló radonkoncentráció átlagos értéke 240 Bq/m3 volt (körülbelül kétszerese az országos átlagnak), a területen mért maximális érték 10 000 Bq/m3 körül volt.
A magyarországi lakások radonszintjéről két nagyobb volumenű felmérést végeztek. Nikl István, az OSSKI (Országos „Frédéric Joliot-Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet) munkatársa 1993 és 1994 között 998 lakásban végzett éves időtartamú radonkoncentráció-mérést; a felmérés eredménye szerint az átlagos radonkoncentráció 128 Bq/m3 volt.
Tóth Eszter és munkatársai 1994 és 2004 között 424 település 15 277 földszintes épületét vizsgálták. Számításuk szerint az átlagos radonkoncentráció értéke 133 Bq/m3 volt, 97 Bq/m3-es mediánérték mellett.
Minda Mihály és munkatársai a radonkoncentrációk alapján az ország területét 21 geológiai egységre osztották (2009-ben közzétett elemzés). Kiemelkedő radonpotenciálú területként az Északi-középhegység vulkánikus eredetű képződményeit, a Mórágyi- és Velencei-röghegységet, valamint az Alföld egy kis, negyedidőszaki üledékes területét azonosították.
Kapcsolódó tartalmak:
A radon előfordulási helyei és forrásai
