A XX. század végén jelentős változás indult el az egészségügyben, többek között az orvos–beteg viszonyt érintően. A paternalista szemléletmód helyett együttműködő, egymás mellé rendelt viszony jelent meg az orvos és a beteg kapcsolatában.
A betegek és hozzátartozók növekvő hányada igényel teljeskörű, részletes, egyéniesített tájékoztatást a körülötte zajló eseményekről, így arról is, hogy mi történik a különféle diagnosztikus és terápiás beavatkozások során. Ennek következtében a tájékoztatáshoz való betegjog érvényesítése napjainkban már szerves részét képezi egy adott egészségügyi szolgáltatásnak.
Tájékoztatás
A megfelelő, teljes körű tájékoztatás az előfeltétele annak, hogy a beteg hozzájusson a szükséges információkhoz, s ezek birtokában megfontolt döntést hozhasson a kezelőorvos által javasolt egészségügyi beavatkozásokat, terápiákat illetően.
A tájékoztatás azonban nem csupán az információk megfelelő módon és minőségben történő közlésére ad lehetőséget, hanem teret biztosít a kommunikációra, melynek során a beteg is elmondhatja álláspontját, feltárhatja aggodalmait az orvos előtt. Ezen párbeszéd elősegíti a hatékony együttműködést, és az így kialakult bizalmi viszony a későbbiekben pozitív hatással lehet a beteg gyógyulására. A tájékoztatás során az orvos megismerheti a beteg érzelmi állapotát, ismereteit betegségéről, és ezek figyelembevételével tud válaszolni a beteg kérdéseire empátiájának kinyilvánításával.
A tájékozott beleegyezés – a tájékoztatást követően – a beteg által adott önkéntes, kényszertől mentes és informált felhatalmazás az orvos által tervezett beavatkozás elvégzésére.
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény a betegjogokról szóló fejezetében szabályozza a beteg, illetve a beteg döntésképtelensége esetén a törvényes képviselő/helyettes döntéshozó tájékoztatáshoz való jogát. A szabályozás értelmében bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele – a törvényben meghatározott esetek kivételével –, hogy ahhoz a beteg a megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését adja.
Megfelelő a tájékoztatás, amennyiben:
- a beteg állapota által indokolt rendszerességgel,
- a betegtől elvárható ismereteknek megfelelően,
- a beteg számára egyéniesített formában,
- a beteg számára érthető módon történik;
- figyelemmel van a beteg:
- életkorára,
- iskolázottságára,
- ismereteire,
- lelkiállapotára,
- megfogalmazott kívánságára,
- valamint arra, hogy a tájékoztatáshoz szükség esetén és lehetőség szerint tolmácsot vagy jeltolmácsot is biztosítsanak számára.
Amennyiben a betegnek az egészségügyi ellátással összefüggő döntései meghozatalában a támogatott döntéshozatalról szóló törvény szerinti támogatója van, a beteg kérelmére biztosítani kell a támogatója jelenlétét a tájékoztatás során.
Részletesen tájékoztatni kell a beteget:
- egészségi állapotáról, beleértve ennek orvosi megítélését is,
- a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról,
- a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól,
- a vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének tervezett időpontjairól,
- döntési jogáról a javasolt vizsgálatok, beavatkozások tekintetében,
- a lehetséges alternatív eljárásokról, módszerekről,
- az ellátás folyamatáról és várható kimeneteléről,
- a további ellátásokról,
- a javasolt életmódról.
A tájékoztatás során kiemelt figyelmet kell fordítani:
- a szükséges vizsgálatok mellékhatásaira,
- a javasolt kezelések ismert mellékhatásaira,
- az esetleges szövődményekre,
- a beavatkozások lehetséges következményeire.
Az orvosnak az ellátás során folyamatosan tájékoztatnia kell a betegét:
- egészségi állapotát érintő változásokról,
- az egyes vizsgálatok, beavatkozások elvégzését követően:
- azok eredményéről,
- esetleges sikertelenségről,
- a várttól eltérő eredményről és annak okairól.
Fontos! A szóbeli tájékoztatás nem helyettesíthető az előre elkészített általános ismertető segédanyagok átadásával. A betegnek joga van a tájékoztatás során és azt követően is a további kérdezésre.
Beleegyezés
Az egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését adja.
Döntését követően a beteg a beavatkozásba szóban vagy ráutaló magatartással egyezik bele, illetve az invazív beavatkozások elvégzéséhez írásbeli nyilatkozatával.
Fontos! Kutatási célú vizsgálatok, terápiák előtt a kutatásban résztvevőket arról is szükséges tájékoztatni, hogy a kutatás bármely szakaszában indoklás nélkül visszavonhatják beleegyezésüket, melyből adódóan kár, hátrányos megkülönböztetés nem érheti őket.
Beleegyezés jogának gyakorlása cselekvőképtelen állapot, cselekvőképtelen beteg esetén
Törvényben meghatározott sorrend alapján az alábbi személyek döntenek az ellátásba való beleegyezésről:
- a beteg törvényes képviselője (kiskorú szülője, gyámja, nagykorú gondnoka is), ennek hiányában
- a beteggel közös háztartásban élő, cselekvőképes
- házastársa vagy élettársa, ennek hiányában
- gyermeke, ennek hiányában
- szülője, ennek hiányában
- testvére, ennek hiányában
- nagyszülője, ennek hiányában
- unokája;
- az előzőekben felsorolt hozzátartozója hiányában a beteggel közös háztartásban nem élő, cselekvőképes
- gyermeke, ennek hiányában
- szülője, ennek hiányában
- testvére, ennek hiányában
- nagyszülője, ennek hiányában
- unokája.
Vélelmezett beleegyezés
A beavatkozásokba történő beleegyezést vélelmezni kell, ha a beteg egészségi állapota miatt nem képes beleegyező nyilatkozat megtételére és a nyilatkozattételre jogosult személy nyilatkozatának beszerzése késedelemmel járna.
Invazív beavatkozások esetén akkor kell vélelmezni a beleegyezést, ha a nyilatkozattételre jogosult személy nyilatkozatának beszerzése késedelemmel járna és a beavatkozás késedelmes elvégzése a beteg egészségi állapotának súlyos vagy maradandó károsodásához vezetne.
Beleegyezés nem szükséges
A beteg, illetve döntésképtelensége esetén a törvényes képviselő/helyettes döntéshozó beleegyezésére nincs szükség abban az esetben, ha az adott beavatkozás vagy intézkedés elmaradása:
- mások – ideértve a 24. hetet betöltött magzatot is – egészségét vagy testi épségét súlyosan veszélyezteti,
- ha a beteg közvetlen életveszélyben van.
Jogszabályi háttér:
1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről
Kapcsolódó tartalmak:
