A haldoklás (agónia) a keringés, a légzés vagy a központi idegrendszer súlyos károsodását követő állapot, amely eszméletvesztéssel, szabálytalan szívműködéssel, egyre inkább kihagyó légzéssel jellemezhető. A haldoklás (moribund állapot) hosszabb ideig – percekig, órákig – is elhúzódhat, ha a keringés és a légzés viszonylag megtartott. A haldoklás és halál kérdéskörével az orvostudomány tanatológia elnevezésű ága foglalkozik.
A haldoklás tünetei
A haldoklás az ún. terminális (végleges) állapotot okozó betegség utolsó szakasza, a halál előtti közvetlen időszak. Néha megfigyelhető a halál előtt egy-két nappal jelentkező irreális felhangoltság, amely gyakran jár látszólagos testi javulással is.
Haldoklás közben
- csökken a vérnyomás és a pulzus, ez utóbbi szabálytalan vagy alig tapintható.
- Szabálytalanná válhat a légzés, légszomj léphet fel. A torokban felgyülemlett váladék és a torok izmainak ernyedtsége zajossá teheti a légzést („halálhörgés”).
- A vizelet sötét, kis mennyiségű, vagy egyáltalán nem ürül.
- Csökken a székletürítések száma is. Vizelet- és/vagy széklettartási zavar (inkontinencia) léphet fel.
- Az izmok petyhüdtté válnak és gyengék.
- Csökken a testhőmérséklet, a romló vérkeringés miatt a végtagok egyre hidegebbé válnak és elkékülhetnek.
- A testen lila foltok jelennek meg a romló vérkeringés és az alacsony vérnyomás miatt.
- Gyakori tünet a szájszárazság, az émelygés, hányinger és hányás, az étvágytalanság, a székrekedés és a bélelzáródás is.
- Felfekvés (decubitus) alakulhat ki.
- A beteg aluszékonnyá, esetleg zavarttá válhat. A zavart tudatú haldokló betegek általában nincsenek tisztában a halál közelségével, azonban előfordul, hogy rövidebb időszakokra a gondolkodás meglepő módon kitisztul.
- Közvetlenül a halál előtt az agyi oxigénhiány miatt tovább romolhat a beteg tudati állapota.
Az eszméletlenség állapotában az egyén elveszti tudatos kapcsolatát a külvilággal, viszont van légzése és keringése.
Az eszméletlenség fokozatai az alábbiak:
- aluszékonyság (somnolencia): a beteg enyhe ingerekkel felébreszthető,
- mély kábultság (sopor): a beteg csak fájdalmas ingerekre (például injekció) reagál,
- mély eszméletlenség (kóma): az eszméletlenség legsúlyosabb foka, amiből a beteg fájdalomingerrel sem ébreszthető, a pupilla tág, fényre sem reagál.
A halál bekövetkeztekor izomösszehúzódások történhetnek, a mellkas megemelkedhet, ami lélegzetvételnek tűnhet. A légzés leállása után a szív még néhány percig dobbanhat, és rövid görcsroham is előfordulhat.
A haldokló szükségletei
A haldoklás szakaszában az ápolási tevékenység a beteg kényelmének biztosítására és a szenvedés elkerülésére koncentrálódik. Igen gyakori tünet a fájdalom, amelynek enyhítésére minden betegnek alapvető joga van.
Légszomj esetén a beteg testhelyzetének megváltoztatása és oxigéntöbblet biztosítása segíthet. Az émelygés és hányás gyógyszeres kezeléssel enyhíthető. A csökkent táplálékfelvétel, a mozgás hiánya, és bizonyos gyógyszerek (például narkotikumok) okozta székrekedés székletlazító, hashajtó kúp vagy injekció adásával csökkenthető. Ebben a végső állapotban a szervezet már nem képes a kívülről bejuttatott folyadék és táplálék megemésztésére, ezért hagyni kell, hogy a haldokló csak annyi folyadékot, illetve táplálékot vegyen magához, amennyi jólesik neki. Az utolsó időszakban különös figyelmet kell fordítani a szájhigiénére is, mivel a száj nyálkahártyája kiszáradhat, kisebesedhet, érzékennyé válhat. Ezért még nyelési képtelenség esetén is fontos a nyálkahártya nedvesen tartása.
A haldokló ápolása nem korlátozódhat csupán a fiziológiai igények kielégítésére. Igen fontos a haldokló szorongásának oldása, lelki támogatása, és annak tudatosítása, hogy utolsó óráiban nincs egyedül.
A halál jelei
A halál beálltára utalnak az alábbi objektív jelek:
- a mellkasmozgások (légzés) hiánya;
- a pulzus megszűnése: a fő nyaki ütőér felett tapintva, vagy a szív felett hallgatózva a szívhangok teljes hiánya észlelhető;
- ún. isoelektromos EKG-görbe: a szív elektromos és mechanikus tevékenységének hiánya, ilyenkor az elvezetésekben nem látható szívdobbanásra utaló jel (asystolia), hanem egy viszonylag egyenes, isoelektromos vonal látható;
- az agyi elektromos tevékenység hiánya, ami EEG-vel igazolható;
- hullamerevség: fél-egy órával a halál beálltát követően kezd kialakulni az állízületben és a felső végtagon, és 3-4 óra múlva válik teljessé.
Általános jel lehet, de nem tekinthető a halál biztos jelének a mozdulatlanság, a sápadtság, az izomtónus elvesztése és a tág, fénymerev pupilla. További látható jelenségek a hullafoltok és a hullamerevség. A hullafoltok (livores flores) elmosódott határú, szederjes foltok a bőrön, amelyek úgy jönnek létre, hogy a szív megállását követően a vér a gravitáció hatására a holttest legmélyebben fekvő részeiben lévő erekbe süllyed le, majd 3-4 órával a halál után már jól látszanak, ujjnyomásra eltűnnek. Ezek azonban nem értékelhetők a halál biztos jeleként, mert rossz keringés esetében a süllyedéses hullafoltokhoz nagyon hasonló jelenség tapasztalható a haldoklókon is.
A vizsgálatokat (pulzus, szívhangok, légzőmozgás keresése) 5-10 perc elteltével ajánlott megismételni, mivel a keringés és a légzés ismételt teljes hiánya esetén a visszafordíthatatlan halál ennyi idő alatt biztosan bekövetkezik.
A halál megállapítása arra feljogosított személy (orvos vagy mentőtiszt) feladata.
A halál fázisai
A halál bekövetkezése – bizonyos esetek kivételével – általában nem egyetlen pillanat, hanem egy folyamat, amelynek időtartama változó. Ennek a folyamatnak lehetnek olyan pontjai is, amikor meghatározott feltételek között és megfelelő beavatkozásokkal a beteg még visszahozható az életbe.
A tudomány és a jog a halál állapotának alábbi fázisait különbözteti meg:
- klinikai halál: a légzés, a keringés vagy az agy működésének átmeneti megszűnése, amely nem jelenti feltétlenül a halál vagy az agyhalál beálltát;
- agyhalál: az agy – beleértve az agytörzset is – működésének teljes és visszafordíthatatlan megszűnése (ld. lejjebb);
- halál: akkor áll be, amikor a légzés, a keringés és az agyműködés teljes megszűnése miatt megindul a szervezet visszafordíthatatlan felbomlása.
Az agyhalál az agy teljes állományát érintő, az agyműködés teljes és visszafordíthatatlan megszűnésével jellemezhető állapot. Az agyhalál állapotában lévő beteg valamennyi központi idegrendszeri reflexe hiányzik, nincs saját légzési aktivitása sem, ezért lélegeztetésre szorul. Így az agyhalott személy keringési funkciói mesterségesen fenntarthatók, ami megteremti annak lehetőségét, hogy a testből szerveket távolítsanak el szervátültetés céljából.
Az agyhalál megállapítását minden egészségügyi intézményben háromfős bizottság (belgyógyász, intenzív terápiás és neurológus szakorvos) végzi, a klinikai tünetek és szükség esetén kiegészítő műszeres vizsgálatok alapján.
Jogszabályi háttér
- 1997. évi CLIV törvény az egészségügyről
- 351/2013. (X. 4.) Korm. rendelet a halottvizsgálatról és a halottakkal kapcsolatos eljárásról
