egeszsegvonal logonnk logo szurkearnyalatos

1812 gomb

eeszt gomb

eeszt gomb

Az idegentest lenyelése bárkinél elfordulhat, többnyire azonban kisgyermekeknél, illetve felnőtteknél alkoholos befolyásoltság, időskori demencia vagy egyéb pszichiátriai megbetegedés esetén gyakrabban előfordulhat.

 

A lenyelt tárgy lehet például fogpiszkáló, csont, halszálka, üvegszilánk (törött pohárból történő iváskor), pénzérme, munka közben a szájban tartott szög vagy tű, a kisgyermekeknél gombelem, kisebb méretű játék (építőjáték, gyöngy stb.) vagy tárgyakról leeső apróbb rész.

 

Ha a lenyelt – nem mérgező és nem éles – idegentest eljut a gyomorig, nagy eséllyel magától távozik a szervezetből a széklettel együtt. Ennek ideje általában 4-7 nap, ritkábban néhány hét. Amennyiben a lenyelt tárgy éles, hegyes (pl. fogpiszkáló, szög, tű, üvegdarab) vagy mérgező (elem, mágnes), fontos felkeresni a sürgősségi betegellátó osztályt!

 

Az idegentest lenyelésének okai

A kisgyermekek kíváncsiságból veszik szájukba a kezük ügyébe kerülő kisebb tárgyakat és véletlenszerűen nyelik azt le. A felnőttek baleset következtében, esetleg módosult tudatállapotban véletlenül, de akár tudatosan is, öngyilkossági szándékkal, vagy például előfordul, hogy a büntetés-végrehajtás alól való mentesülés szándékával nyelnek le idegentesteket. Az idegentest lenyelése szempontjából különösen veszélyeztetettek az értelmi fogyatékossággal élők, valamint a különféle pszichiátriai kórképekben – például szkizofréniában, időskori elbutulásban (demencia) – szenvedő betegek.

 

Az idegentest lenyelésének főbb tünetei

Az idegentest lenyelésének tünetei változóak lehetnek, attól függően, hogy milyen az adott tárgy, mekkora a mérete, hol akadt el a tápcsatornában és okozott-e abban sérülést. Az idegentest áthaladása a szervezeten panaszmentesen is végbemehet, de esetenként az alábbi tünetek valamelyikét okozhatja:

 

  • szúró mellkasi fájdalom,
  • nyelésképtelenség,
  • nyálfolyás,
  • gyomortáji fájdalom,
  • hasi fájdalom,
  • haspuffadás,
  • hányás hányingerrel vagy hányinger nélkül,
  • fekete vagy élénkpiros (friss) véres széklet,
  • gyakori, híg székletürítés és székletszorulás váltakozása,
  • székletürítés hiánya,
  • nyomásra jelentkező, jobb bordaív alatti fájdalom,
  • hirtelen kezdődő, heves hasi fájdalom,
  • fájdalmas bélgörcsök,
  • székelés közben hirtelen kialakuló, kínzó fájdalom.

 

Mikor forduljon orvoshoz?

Ha gyermeke vagy felnőtt hozzátartozója vélhetően lenyelt egy tárgyat, amitől fuldoklik vagy öklendezik, a légútba került vagy a nyelőcsőben megakadt tárgyat rögtön el kell távolítani, ezért azonnal hívja a 112-t és kérjen mentőt! A mentő megérkezéséig az érintett ne fogyasszon semmilyen folyadékot vagy ételt és ne próbálja meghánytatni magát!

 

A szövődmények elkerülése érdekében tanácsos akkor is orvoshoz fordulni – jelentkezni a lakhely szerinti sürgősségi betegellátó osztályon –, ha a lenyelt idegentest nem okoz panaszt.

 

Az idegentest lenyelésének diagnosztizálása

A lenyelt idegentest kórisméje a kórelőzmény felvételével, fizikális vizsgálattal és képalkotó vizsgálatok elvégzésével állítható fel. Nyaki-, mellkasi- és hasi röntgenfelvételt készítenek minden betegről, aki ismeretlen típusú idegentestet nyelt le. Az idegentest azonosítását és pontos elhelyezkedésének meghatározását segíti a felső emésztőtraktus endoszkópos vizsgálata, valamint a vastagbéltükrözés (kolonoszkópia). Esetenként a teljes has komputertomográfos vizsgálata (CT) is szükségessé válhat.

 

Az idegentest lenyelésének kezelése

A lenyelt idegentest az esetek döntő hányadában nem igényel orvosi beavatkozást, magától távozik a szervezetből. A panaszokat okozó idegentestet többnyire endoszkópos beavatkozással, ritkábban – az endoszkópia kivitelezhetetlensége vagy már kialakult szövődmény miatt – nyílt hasi műtéttel távolítják el. Amennyiben a lenyelt idegentest elakad a nyelőcsőben, a tárgy azonnali eltávolítására van szükség, ami endoszkópos beavatkozással történik. A higany- vagy ólomtartalmú idegentesteket, a mágneseket, illetve a gombelemeket minden esetben el kell távolítani a szervezetből. A végbélben rekedt idegentest eltávolítása helyi érzéstelenítést követően, a kitágított végbélnyíláson keresztül történik.

 

Az idegentest lenyelésének lehetséges szövődményei

A nyelőcsőben elakadt idegentest igen veszélyes állapotot idézhet elő. A nyelőcső, illetve a mellkas két tüdő közötti területe, az ún. gátor gyulladását (mediasztinitisz), valamint egyéb mellkasi szervek sérülését is okozhatja. Különösen nagy veszélyt jelenthet a higanyos elem lenyelése, mivel átfúrhatja a belet és higanymérgezést okozhat. Szintén veszélyes lehet a gombelem lenyelése, mivel hozzátapadhat a gyomor nyálkahártyájához, és a testnedvek hatására égést idézhet elő.

 

Az idegentest lenyelése az alábbi súlyos szövődményekkel járhat:

  • nyelőcsőgyulladás,
  • emészthetetlen tömeg (bezoár) keletkezése a nyelőcsőben vagy bárhol a belekben,
  • heveny gyomortágulás,
  • gyomor és/vagy nyombél átfúródása (perforáció),
  • bélbetüremkedés,
  • bélkő (enterolith),
  • bélelzáródás (íleusz),
  • bélfekély perforációval,
  • vérzéses végbélfekély,
  • heveny hashártyagyulladás,
  • gyomorbélcsatorna vérzése.

 

Az idegentest lenyelésének megelőzése

Az idegentest lenyelése kisgyermekkorban megelőzhető minden olyan kisméretű tárgy eltávolításával a gyermek környezetéből, melyet a szájába vehet és lenyelhet.

 

Mit tehet idegentest lenyelése esetén?

Amennyiben étkezés közbeni félrenyelés vagy a lenyelt idegentest a légút részleges vagy teljes elzáródását okozza, és az érintett személy nehezen kap levegőt, nem jön ki hang a torkán, fuldoklik, az arca elszíneződik és a torkához kap, alkalmazzon azonnali elsősegélynyújtást. Mérjen néhány határozott ütést az érintett személy lapockái közé! Ha ez a módszer nem vezet eredményre, alkalmazza az ún. Heimlich-fogást! Ez egy olyan technika, amely félrenyelés esetén elősegíti az érintett felnőtt vagy egy éves kor feletti gyermek légútjainak felszabadítását. Lépéseit az alábbi módon kell elvégezni:

 

  • Álljon a fuldokló személy háta mögé.
  • Helyezze karjait a beteg törzse köré, és hajtsa előre a fuldoklót.
  • Szorítsa össze öklét pontosan a beteg köldöke felett.
  • Másik kezét helyezze ökle fölé, a kezeit hirtelen hátra és felfelé rántva préseljen ötször nagyot a fuldokló hasa felett.
  • Ellenőrizze, hogy sikerült-e felszabadítani a légutakat.
  • Addig ismételje ezt a műveletet, amíg a légutak eltömődését okozó tárgy nem távozik a szájon át!

 

Fontos tudni, hogy a Heimlich-fogást tilos alkalmazni egy éves kor alatt, várandós anyáknál és eszméletlen személynél! Egy éves kor alatti csecsemők esetében az alábbi módon lehet eltávolítani a lenyelt tárgyat:

 

  • Fektesse az alkarjára a hassal lefelé fordított csecsemőt, kezével támassza meg a csecsemő állát.
  • Nyújtsa ki az egyik lábát, és helyezze az alkarját, illetve az azon nyugvó csecsemőt a kinyújtott lábán a combjára (a csecsemő feje ilyenkor helyezkedjen el a fenekének síkja alatt).
  • Mérjen határozott ütéseket a csecsemő felső hátának közepére tenyerének alsó szélével, amíg a tárgy távozik!
KULCSSZAVAK
endoszkópia  |   Heimlich-fogás  |   idegentest  |   félrenyelés  |   vastagbéltükrözés
1812 nagy gomb

KOLLÉGÁINK SEGÍTENEK

Hívja az EGÉSZSÉGVONALAT!

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNERÜNK

bm

 

sz2020 also infoblokk

Mentés
Sütik testreszabása
A többi weblaphoz hasonlóan mi is sütiket használunk a weblap teljesítményének fokozására, amennyiben ezeket visszautasítja az oldal működése bizonytalanná válhat!
Mindent elfogad
Mindent visszautasít
További információk
Analytics
Az adatok elemzésére használt eszközök egy webhely hatékonyságának mérésére és működésének megértésére.
Google Analytics
Elfogad
Visszautasít