Transzfúzió

A transzfúzió (vérátömlesztés) egy gyűjtőfogalom, amely vörösvérsejt-, fehérvérsejt-, trombocita- (vérlemezke-) és plazmakészítmények adását jelenti (lásd még: Vér és erek). 

A transzfúzió egy szövettranszplantáció, ezért rendkívül részletes körültekintést igényel, hiszen minden esetben arra kell törekedni, hogy a beteg számára a legkisebb kockázat mellett történjen meg a kezelés.

A transzfúzió során a vérkészítménynek sterilnek, kórokozómentesnek, biológiailag aktívnak (funkcióját ellátni képesnek) és a recipiens (aki a vérkészítményt kapja) számára megfelelőnek kell lennie.

A vérkészítmények fajtái

A transzfúzió különböző vérkészítményekkel történhet. A következő alapkészítményeket különböztetjük meg:

• vörösvérsejt-koncentrátum,
• trombocita- (vérlemezke-) koncentrátum,
• fehérvérsejt,
• plazma.

A készítmény előállításának módja lehet teljes vérből vagy aferézissel előállított.

A vérkészítmény típusa lehet:

• határrétegmentes, reszuszpendált (additív oldatban),
• helyreállított/közegcserélt (mosott),
• fehérvérsejt-mentesített,
• poolozott,
• osztott,
• besugarazott,
• patogénredukált.

Vörösvérsejt-koncentrátum

Vörösvérsejt-koncentrátumra akkor van szükség, ha a beteg hemoglobinszintje egy meghatározott szint alá csökken (krónikus esetben: ha a hemoglobin 70 G/l alatti), valamint ha a beteg a teljes vértérfogatának 30%-át elveszti. Ilyenkor a sejtek oxigénellátottsága az egészséget és az életet veszélyeztetően csökken, ezért válik szükségessé a vörösvérsejt-transzfúzió.

Trombocitakoncentrátum

Trombocita- (vérlemezke-) koncentrátum adása súlyos vérzés, illetve vérzésveszély esetén indokolt, figyelembe véve a beteg általános állapotát és trombocitaszámát. Adódhat olyan állapot (pl. kemoterápia, sugárkezelés, műtét esetén), amelyben felmerül a megelőzés céljából adott trombocitapótlás is.

Friss fagyasztott plazma (FFP)

Friss fagyasztott plazmára olyan speciális esetben lehet szükség, amikor a beteg vérzik, és nincs elég véralvadási faktor a keringési rendszerében.

Fehérvérsejt-koncentrátum

Fehérvérsejt- (granulocyta-) koncentrátumot csak ritka esetben alkalmaznak, például csontvelő-elégtelenségnél, vagy olyan súlyos fertőzések esetében, amelyek során az antibiotikumos kezelés elégtelen.

Miután a vérkészítmények olyan biológiai anyagok, amelyek magukban hordozzák a fokozott kockázatot számos szövődmény kialakulására, így ezek csökkentése érdekében a vérkészítmények előállításakor további kezeléseket alkalmaznak. Közülük a leggyakoribb a fehérvérsejt-mentesítés (szűrés), amikor a nem kívánt, szennyező sejteket távolítják el.

Fehérvérsejt-mentesített (szűrt) vérkészítmények:

• vörösvérsejt-koncentrátum,
• trombocitakoncentrátum,
• plazma.

A fehérvérsejtek okozta transzfúziós kockázatok további csökkentése érdekében az alapkészítményeket ún. ionizáló sugárzással kezelik. Ilyenkor keletkezik a besugarazott

• vörösvérsejt-koncentrátum,
• trombocitakoncentrátum,
• fehérvérsejt-koncentrátum,
• plazma. 

Amennyiben a sejtes készítmények maradék plazmafehérje-tartalma okozhat kockázatot, akkor ún. közegcsere (mosás) módszert alkalmaznak, így készül

• közegcserélt (mosott) vörösvérsejt-koncentrátum,
• közegcserélt trombocitakoncentrátum.

Az említett eljárásokat akár kombinálni is lehet a beteg (recipiens) állapota érdekében, a kezelőorvos kérésére.

A transzfúzió okai

A transzfúzió lehet sürgős vagy tervezett (elektív). Ennek függvényében az ok (indikáció) is eltérő lehet.

Sürgős ok:

• baleset során nagy mennyiségű vérvesztés,
• műtét során fellépő nagymértékű vérzés,
• disszeminált intravaszkuláris koagulopátia (DIC).

Tervezett ok:

• hematológiai betegeknél a betegségükből adódó vérképeltérések korrigálására,
• krónikusan vérző betegek ellátására,
• csontvelő-károsodás esetén,
• citosztatikus kezelés mellett,
• véralvadási faktor hiánya esetén.

A transzfúzió előkészítése

A vérkészítményeket önkéntes, direkt vagy támogató irányított véradásból lehet fedezni, azonban fontos, hogy a kórházi ellátásnak nem feltétele a beteg nevére szóló véradás!

Önkéntes véradás esetén a donor nem nevezi meg a beteget, akit a véradásával segíteni szeretne. A direkt és a támogató irányított véradás esetén azonban igen, a kettő közti különbség az, hogy direkt irányított véradás esetén a beteg megnevezi a donort, akitől a beteggel csoportazonos vért részesíti előnyben transzfúzió során, míg a támogató irányított véradás esetén az adományozott  vérével becserélés útján tudja segíteni a kiválasztott beteget. Így orvosszakmai szempontok  alapján kevesebb a transzfúziós kockázat, mivel a direkt irányított véradásból, közvetlen rokonoktól származó vérkészítményeket besugarazással kell kezelni, ami 14 napra csökkenti a felhasználhatósági időt. Becserélés estén viszont a beteg már korábban felhasználható, megfelelő módon előkészített vérkészítményhez juthat.

A véradás során levett  450 ml vérből egy egység vörösvérsejt-koncentrátum, egy egység trombocita- (vérlemezke-) koncentrátum és egy egység friss fagyasztott plazma nyerhető ki. A fehérvérsejt-koncentrátum aferézissel gyűjthető, ezt a műveletet azonban csak betegigény esetén, kiválasztott véradótól végzik.

Transzfúzió előtt minden vérkészítményt megvizsgálnak. A kompatibilitás vizsgálata során elsősorban az AB0- és Rh-kompatiblitást ellenőrzik (lásd még: Vércsoportok). A transzfúzió az esetek döntő többségében csak AB0- és Rh-kompatibilitás esetén lehetséges. Kivételes esetben (pl. kompatibilis készítmény hiányakor) lehet csak ettől eltérni.

A kompatibilitás vizsgálata az alábbi vizsgálatokat hordozza magában:

• AB0- és Rh-meghatározás,
• ellenanyag-vizsgálat, amennyiben pozitív, ellenanyag-azonosítást is végeznek,
• direkt antiglobulinteszt,
• vörösvértest-koncentrátum esetén keresztpróba.

Transzfúzió előtt az orvos:

• meggyőződik a beteg személyazonosságáról,
• tájékoztatja a beteget a transzfúzió menetéről, az esetleges szövődményekről,
• válaszol a betegben felmerülő kérdésekre.

Ezt követően a beteg (recipiens) aláírásával igazolja a transzfúzióba való beleegyezést. A transzfúzió előtt közvetlenül az orvos ismét mintát vesz a betegtől, és a beadásra váró készítménnyel együtt tesztet végez, hogy kompatibilisek-e.

A transzfúzió menete

A transzfúzió kórházi körülmények között, intravénásan, felügyelet mellett történik. A transzfúzió során bizonyos időközönként megmérik a beteg pulzusát, vérnyomását és testhőmérsékletét, monitorozva ezzel az esetlegesen felmerülő nemkívánatos reakciókat.

A transzfúzió után

A transzfúziót követően két óráig szükséges megfigyelés céljából kórházban maradni, a várakozási idő leteltével a transzfundált beteg akár otthonába is távozhat.

A transzfúziót követő két hétben, ha a beteg bármi rendelleneset tapasztal (pl. sötét vizelet, gyengeségérzet, sápadtság, sárgaság), azonnal keresse fel kezelőorvosát, ugyanis ezek a tünetek a transzfúziót követő késői reakciót is jelezhetik.

A transzfúzió lehetséges szövődményei

Mint minden beavatkozásnak, így a transzfúziónak is lehetnek nemkívánatos szövődményei. A kiváltó ok szerint lehet immunológiai és nem immunológiai eredetű, időbeni lefolyás szerint pedig lehet azonnali (1-2 órán belüli) és késői reakció (napok, hetek, hónapok alatt jelentkező).

Azonnali immunológiai szövődmény lehet:

• azonnali vérsejtromboló (hemolitikus) reakció (pl. vércsoporttévesztés miatt),
• túlérzékenységi reakció,
• anafilaxiás reakció,
• transzfúzióhoz társuló akut tüdőkárosodás.

Késői immunológiai szövődmény lehet:

• késői vérsejtromboló (hemolitikus) reakció,
• alloimmunizáció,
• transzfúziót követő bevérzések stb.

Nem immunológiai szövődmény:

• nem immunológiai hemolízis,
• vérmérgezés,
• vastúlterhelés,
• felnőttkori légzési distressz szindróma,
• keringési túlterhelés,
• véralvadási zavarok,
• fertőző betegségek átvitele stb.

A transzfúzió egy komplex, életet mentő vagy életminőséget javító különleges szövetátültetés, amely némi kockázatot rejt magában, azonban megfelelő szakmai odafigyelés mellett  szövődménymentes.

Ha további kérdése van a témával kapcsolatban, keresse fel az Országos Vérellátó Szolgálat oldalát, ahol részletes tájékoztató anyagokat talál a transzfúzióról.