A rotátorköpeny azon izmok csoportját jelenti, melyek a vállízületben történő be- és kifelé irányuló forgatást, valamint a kar oldalra történő, testtől távolodó emelését végzik. Mindemellett a vállízület stabilizálásában is jelentős szerepet tölt be. Az említett izmok a következők: kis görgetegizom (m. teres minor), lapockatövis feletti izom (m. supraspinatus), lapockatövis alatti izom (m. infraspinatus), lapocka alatti izom (m. subscapularis).
Az izmok, illetve ínak sérülése erős, válltájékon jelentkező, mozgásra súlyosbodó fájdalmat okozhat. A sérülések jellemzően az ismétlődő fej feletti karmozgások, nagy súly emelése, illetve erős húzó mozdulatokat követően keletkeznek.
A rotátorköpeny-sérülés főbb tünetei
A sérülések az enyhétől a súlyosig terjedő skálán helyezhetőek el, melyek közül az alábbiak jelentkeznek a leggyakrabban:
- vállfájdalom, ami leginkább a váll külső részén jelentkezik,
- a kar forgatása és/vagy emelése fájdalmas, mely a mozgástartomány beszűkülésével is járhat.
A tünetek nem minden esetben jelentkeznek azonnal, vagyis mindenfajta kezelés nélkül évekig súlyosbodhat a helyzet, mire a tünetek megjelennek.
Mikor forduljon orvoshoz?
Nem szűnő válltáji fájdalmak esetén, melyek a kar mozgását is akadályozzák, keresse fel háziorvosát. Otthoni kezelés vagy hosszabb várakozás a kezelés megkezdésére csak súlyosabb állapothoz vezethet.
A rotátorköpeny-sérülés kialakulásának oka
A rotátorköpeny-sérülés leggyakrabban az alábbi helyzetekben alakulhat ki:
- ismétlődő vállmozgások,
- egyoldalú terhelés,
- gyors, nagy erőkifejtéssel, nagy súly emelésével járó sporttevékenység (tenisz, vízilabda, súlyemelés),
- vállat érintő baleset.
A kor előrehaladtával járó általános kopás megnöveli a rotátorköpeny-sérülés kialakulásának esélyét, így a 60 év felettiek esetében a leggyakoribb ez a típusú sérülés.
A rotátorköpeny-sérülés lehetséges szövődményei
Kezelés nélkül a rotátorköpeny sérülése tartós válltáji fájdalomhoz, mozgásterjedelem- csökkenéshez, a vállízület degenerációjához vezethet.
A rotátorköpeny-sérülés diagnosztizálása
Az anamnézis felvétele során a kezelőorvos kikérdezi a panaszokhoz köthető előzményeket a pontos sérülésmechanizmus feltérképezése céljából. Fontos a fájdalom jellegének, időtartamának, intenzitásának és a panaszokat okozó mozgásoknak a felderítése.
Ezek után fizikális vizsgálat (a kar mozgási tartományának és erejének vizsgálata) következik, mely képalkotó vizsgálatokkal (röntgen, ultrahang, MR) kiegészíthető. Ez segít a diagnózis felállításában, a megfelelő kezelési mód kiválasztása érdekében.
A rotátorköpeny-sérülés kezelése
A sérülés kezelése az érintett kar pihentetésétől akár a műtétig is terjedhet.
A műtétet nem igénylő, enyhe panaszokkal járó sérülések esetén lehetséges kezelések:
- ismétlődő, emelő vállmozgások elkerülése a napi szokások megváltoztatása révén (gyakoribb szünetek tartása, a vállak többszöri átmozgatása);
- gyógytorna, mozgásterápia az elsorvadt izmok regenerációja, erősítése, az esetlegesen beszűkült mozgástartomány visszaállítása, a szalagok rugalmasságának visszanyerése céljából;
- hideg borogatás alkalmazása a duzzanat csökkentésére;
- fájdalomcsillapítók (pl.: paracetamolt tartalmazók) és gyulladáscsökkentők (ibuprofentartalmúak) helyi vagy szájon át történő alkalmazása;
- helyi injekciós (fájdalomcsillapító, szteroid) kezelés a panaszok csökkentése, illetve a gyorsabb rehabilitáció megkezdése érdekében.
Abban az esetben, ha a rotátorköpeny súlyosan sérült, a megfelelő gyógyulás érdekében műtéti terápia válhat szükségessé. A beavatkozás történhet nyitottan, illetve artroszkópia keretében is, melynek megválasztása az operáló orvos feladata. A műtétet követő rehabilitáció (gyógytorna, fizikoterápia) a megfelelő izomerő és mozgástartomány visszanyeréséhez elengedhetetlen.
A rotátorköpeny-sérülés megelőzése
Ajánlott az ismétlődő, nagy erőkifejtést igénylő vállmozgások elkerülése; valamint vállerősítő gyakorlatok végzése, melyben segítséget nyújthat egy gyógytornász vagy mozgásterapeuta.
Gyermekek, terhesek, idősek
Az életkor előrehaladtával az ilyen típusú sérülések esélye növekszik, és az idősebb korosztály nagy részénél megtalálható, azonban nem okoz minden esetben tüneteket. Csak a panasszal járó sérülés igényel orvosi ellátást.
