egeszsegvonal logonnk logo szurkearnyalatos

1812 gomb

eeszt gomb


Paget-kór során a csontátépülés folyamata, vagyis a csontot lebontó és a csontot építő folyamatok egyensúlya felborul, melynek következtében a csontok szerkezete megváltozik, törékenyek lesznek, alaki eltérések jelenhetnek meg rajtuk, amik miatt az ízület is károsodik. A betegség oka ismeretlen, és sokszor véletlenül veszik észre még tünetmentes stádiumban. A Paget-kór általában 50-55 éves kor fölött fordul elő, és férfiak esetében kissé gyakoribb.

 

A Paget-kór tünetei

Az esetek nagy százalékában sokáig egyáltalán nem jelentkeznek tünetek. A Paget-kór jellegzetesen a koponyát, a gerincet, a medencét, a sípcsontot, a kulcscsontot és a felkarcsontot érinti.

 

A tünetek fokozatosan alakulnak ki:

 

  • A csont kezdetben fáj először csak terhelésre, utána viszont állandóan.
  • A koponya megnagyobbodhat („a beteg kinövi a kalapját”), és ilyenkor előfordulhat halláscsökkenés, szédülés vagy fejfájás is.
  • Amennyiben a csigolyák is érintettek, akkor azok elgörbülhetnek vagy meggyengülhetnek, aminek következtében a testmagasság is csökkenhet.
  • A gerinccsatorna szűkülete következtében a végtagokban zsibbadás is jelentkezhet.
  • Ha a medence csontjai érintettek, akkor a beteg járása idővel lassulttá és nehezítetté válhat, valamint csípőtáji fájdalma lehet.

 

Mikor forduljon orvoshoz?

A fent említett tünetek, azaz csontfájdalom, ízületi fájdalom, fejfájás, szédülés vagy végtagzsibbadás észlelésekor érdemes minél előbb háziorvoshoz fordulni.

 

A Paget-kór oka

A Paget-kór oka egyelőre ismeretlen, de genetikai hajlam, esetleg vírusfertőzés is valószínűsíthető a kialakulásában.

 

A Paget-kór szövődményei

A betegség talaján előfordulhat hajhullás vagy csonteredetű rosszindulatú daganat (pl. osteosarcoma). Szövődményként kialakulhat továbbá másodlagos porckopás és/vagy gyulladás is, illetve ha a hallócsontok is érintettek, akkor hallásvesztés is. Nagyon ritkán a Paget-kór szívelégtelenséget is okozhat.

 

A Paget-kór diagnosztizálása

Az orvos fizikális vizsgálatot végez, majd az anamnézis és a tünetek alapján felállítja a diagnózist. Röntgenfelvételen jól látszik a jellegzetes csontelváltozás. Ha szükséges, végezhetnek akár izotópos vizsgálatot is a csontot érintő folyamatok pontosabb feltérképezésére. Bizonyos esetekben szükség lehet egyéb képalkotó vizsgálatokra is, például CT- vagy MRI-vizsgálatra, esetleg csontbiopsziára. A vérben az alkalikus foszfatáz enzim emelkedett szintje szintén kórjelző lehet.

 

A Paget-kór kezelése

Kezelésében fontos a fizikoterápia a beteg életminőségének javítása. A fizikoterápia a fizioterápiás módszerek egy fajtája, melynek célja a mozgékonyság és hajlékonyság növelése, illetve az izmok gyengülésének a megelőzése. Gyógyszeres kezelésben szóba jönnek a nem-szteroid gyulladáscsökkentők és fájdalomcsillapítók (pl. paracetamol), valamint a biszfoszfonát- vagy kalcitonin-kezelés, amelyek gátolják a csontot lebontó folyamatokat. A D‑vitamin pótlása és a kalciumdús étrend minden életkorban rendkívül fontos. Amennyiben a csont eltörik, sebészi ellátásra van szükség.

 

A Paget kór megelőzése

A Paget-kór megelőzése jelenleg ismeretlen.

KULCSSZAVAK
kóros csontátépülés  |   csontfájdalom  |   csontdeformitás

1812 nagy gomb

KOLLÉGÁINK SEGÍTENEK

Hívja az EGÉSZSÉGVONALAT!

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNERÜNK

bm

  

sz2020 also infoblokk

Mentés
Sütik testreszabása
A többi weblaphoz hasonlóan mi is sütiket használunk a weblap teljesítményének fokozására, amennyiben ezeket visszautasítja az oldal működése bizonytalanná válhat!
Mindent elfogad
Mindent visszautasít
További információk
Analytics
Az adatok elemzésére használt eszközök egy webhely hatékonyságának mérésére és működésének megértésére.
Google Analytics
Elfogad
Visszautasít