A törések műtéti stabilizálása az egyik leggyakoribb beavatkozás az ortopéd és traumatológiai sebészetben. Műtéti beavatkozásra abban az esetben kerül sor, amennyiben a törött csont megfelelő gyógyulása külső stabilizálás (gipszelés, sínezés, húzás) révén nem várható.
A műtéti kezelés történhet feltárással és belső rögzítéssel, valamint külső rögzítéssel is.
A műtét célja csonttöredékek megfelelő összeillesztése, majd mechanikus stabilizálása az adott esethez leginkább megfelelő mechanikai eszközzel.
Csonttörésről a csont folytonosságának megszakadása esetén beszélhetünk, ha a mechanikai erő legyőzi a csont ellenállását. Jellemzően traumát követően alakulnak ki (pl.: esés, motorbaleset, sportbaleset), ám bizonyos körülmények, mint a csontritkulás (általában menopauza után, gyógyszeres kezelést követően), patológiás csontelváltozás (csontot érintő tumor, gyulladás), vagy az extrém nagy igénybevétel (atlétáknál jelentkező fáradásos törés) növelhetik a törés kialakulásának valószínűségét a csont ellenállóképességének csökkentése révén.
Különleges a helyzet gyerekek növekedési zónáit érintő törések esetén, mely a felnőtt műtéti kezeléstől eltérő technikával kerülnek ellátásra, valamint hosszan tartó kontrollálásra.
A lehetséges eljárások típusai:
Zárt redukció és belső fémrögzítés (CRIF – closed reduction and internal fixation)
Ez a technika abban az esetben végezhető, ha a törés feltárás nélkül megfelelően a normál helyzetbe igazítható. Az elért megfelelő helyzet stabilizálása céljából ezt követően bőrön keresztül fémrögzítés (például: Kirschner-drót, titán elasztikus velőűrszeg) történik. A műtétet követően gipszrögzítés kerül felhelyezésre a csontgyógyulás első pár hetére.
Nyitott redukció és belső fémrögzítés (ORIF – open reduction and internal fixation)
Ennél a műtéti típusnál a törés feltárásra kerül annak érdekében, hogy a törött csontdarab röntgenkontroll és szem ellenőrzése mellett újra a megfelelő helyére kerülhessen. Ezt követően belső rögzítés (lemez, csavar, rúd, huzal) történik, melynek célja a törött rész helyzetének megőrzése, és a megfelelő gyógyulási körülmény elősegítése.
Külső rögzítés (External fixation)
Ebben az esetben a rögzítés egy külső, töréstípusra specifikusan felépített váz segítségével történik. A műtéti megoldás jellemzően erősen szennyezett, nyílt törések, kiterjedt lágyrészsérüléssel, égéssel párosuló törések, többszörös instabil törések esetén kerül alkalmazásra.
A mechanikai stabilizálás mindaddig szükséges, amíg a törött csont gyógyulásának folyamata vissza nem állítja az érintett csontszegmenst egyetlen ép egységgé.
A felhasznált anyagoknak rendelkezniük kell mindazokkal a mechanikai tulajdonságokkal, amelyek alkalmassá teszik a sérült csontra nehezedő terhelés elviselésére, ugyanakkor biológiai tulajdonságaik (biokompatibilitásuk) révén képesek a csonthoz illeszkedni úgy, hogy inkább előmozdítják, mintsem akadályozzák a csont gyógyulásának folyamatát.
Annak ellenére, hogy az alkalmazott eszközök kiváló biokompatibilitással – vagy egyenesen bioaktív anyagokból – készülnek, az eszközöket egy idő után el kell távolítani. Ez az időtartam nem lehet több, mint a beültetésüket követő egy év (növekvő gyermekek esetében ezt az időtartamot nagyban befolyásolja a növekedési folyamat maga).
