egeszsegvonal logonnk logo szurkearnyalatos

1812 gomb

eeszt gomb

eeszt gomb

A Lyme-kór a Borrelia burgdorferi baktérium által okozott betegség, amely a kullancs csípése által juthat a szervezetbe, ahol súlyos megbetegedést vált ki.

 

Nem minden kullancs hordozza ezt a baktériumot, csak egy kis százalékuk, de ettől függetlenül, az elővigyázatosság céljából fontos odafigyelni a kullancs elleni védelemre, és csípés esetén minél hamarabb eltávolítani azt.

 

A Lyme-kór főbb tünetei

A betegség tünetei attól függnek, hogy a fertőzés mennyi ideje áll fenn a szervezetben. A jelek nagyon eltérőek is lehetnek, és a test szinte minden szervét érinthetik.

 

Korai tünetek

A legismertebb tünete a kokárdára hasonlító bőrelváltozás, ami általában a csípés után 3-30 nap múlva jelentkezik. Jellegzetes képe az egyre nagyobbodó és középen feltisztuló vörös színű kör, ami idővel akár a 30 cm-es átmérőt is elérheti. Van, akinél nemcsak a csípés helyén jelenik meg ez a bőrelváltozás, hanem a test egyéb területein is. Egyes esetekben azonban a bőrelváltozás vagy nem ennyire jellegzetes, vagy meg sem jelenik. 

 

A bőrelváltozás mellett az alábbi tünetek is jelentkezhetnek:

 

  • láz,
  • hidegrázás,
  • fáradtság,
  • fájdalmak,
  • nyakmerevség,
  • nyirokcsomók duzzanata. 

 

 

A bőrelváltozás néha viszkethet, fájhat, érintésre meleg lehet.

 

Kései tünetek

Ha a betegséget nem kezelik, néhány hét vagy hónap múlva újabb tünetek jelentkezhetnek.

 

Ilyen kései tünetek az alábbiak:

 

 

Idegrendszeri tünetként előfordulhat például a végtagok vagy arcizmok gyengesége vagy érzékkiesése, zavarok az izommozgásokban, melyek hátterében arcideggyulladás, agyhártyagyulladás állhat

 

Mikor forduljon orvoshoz?

Amennyiben a kullancscsípés helyén a jellegzetes kokárda alakú bőrelváltozást vagy bármelyik fent felsorolt tünetet észleli, mielőbb forduljon háziorvosához!

  

A Lyme-kór lehetséges szövődményei

A kezeletlen betegségnek komoly következményei lehetnek.

 

Ezek többféle szervet is érinthetnek:

 

 

A Lyme-kór diagnosztizálása

Mivel a Lyme-kór tünetei más betegségre is utalhatnak, nem mindig egyszerű a diagnózis felállítása. Ez különösen akkor igaz, ha a jellegzetes kokárdaszerű bőrtünet nem jelenik meg.

 

A laboratóriumi vizsgálatok kimutathatják a fertőzés ellen termelődött ellenanyagokat, de ehhez idő kell, ezért a tesztet a csípés után néhány héttel később érdemes elvégeztetni.

 

A Lyme-kór kezelése

A Lyme-kór bakteriális fertőzés, melynek kezelése többhetes, otthon végzett antibiotikumkúrával történik.

 

Ha már ízületi gyulladás vagy más tünet is kialakult, annak kezelése is szükséges.

 

Mit tehet otthon?

A szabadban töltött idő után szükséges a test alapos átnézése, különös figyelmet fordítva a testhajlatokra (hónalj, térdhajlat, nyak, fül mögötti rész). Ha kullancsot talál a testébe fúródva, fontos, hogy az állatot a lehető leghamarabb eltávolítsa.

 

Fontos! A kullancsot ne kezelje semmilyen krémmel, alkohollal vagy sebbenzinnel! Ne nyomja össze a kullancs potrohát, ne gyötörje az állatot, mert ezek arra késztethetik a kullancsot, hogy a baktériumot tartalmazó béltartalmat az emberi szervezetbe juttassa.

 

Az eltávolításhoz elsődlegesen javasolt eszköz a gyógyszertárakban beszerezhető különleges kanál vagy csipesz. Amennyiben ilyen eszköz nem áll rendelkezésre, óvatosan körömmel is meg lehet próbálni a kullancs eltávolítását. Ilyenkor igyekezzen a kullancsot a bőrhöz közeli részen megragadni és lassan húzni, amíg az állat el nem engedi a bőrt. Ha az állat feje beleszakad a teste, az nem nagy baj, a rágószerv didővel magától kilökődik a sebből.

 

Az eltávolítás után a sebet sebfertőtlenítő szerrel kell kezelni. Jegyezze fel a kullancscsípés időpontját és a kullancscsípés helyét a testen.

 

Figyelje, hogy megjelennek-e a Lyme-kór vagy akár a kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás (kullancsencephalitis) tünetei, és ha igen, azonnal forduljon orvoshoz.

 

A Lyme-kór megelőzése

A Lyme-kór ellen jelenleg nincsen oltás, vagyis a megelőzés leghatékonyabb módja a kullancscsípés elkerülése. Ezek a rovarok a magas füves növényi környezetet kedvelik. Ha ilyen helyen jár, igyekezzen ruházatával is megakadályozni a csípést (hosszúszárú nadrág, a zokniba betűrt nadrág, sapka használatával).

 

Használhat kullancsriasztó-szereket is. Szintén ellenőrizze a szabadban járt háziállatokat, hiszen azok is behozhatják a fertőzött kullancsokat az otthonába. 

 

Kirándulás, kullancsveszélyes helyen töltött idő után mindig alaposan ellenőrizze gyermekét. Mivel a rovarok az alacsonyabb, naptól nem érintett területeken bújnak meg, a gyerekeknél a felsőruházat is inkább hosszúujjú legyen, amikor kirándulni mennek.

 

Kapcsolódó tartalom:

Gyakorlati tanácsok kullancsok ellen

KULCSSZAVAK
Lyme-kór  |   kullancs  |   baktérium  |   ízületi gyulladás  |   szívritmuszavar  |   kokárda
1812 nagy gomb

KOLLÉGÁINK SEGÍTENEK

Hívja az EGÉSZSÉGVONALAT!

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNERÜNK

bm

 

sz2020 also infoblokk

Mentés
Sütik testreszabása
A többi weblaphoz hasonlóan mi is sütiket használunk a weblap teljesítményének fokozására, amennyiben ezeket visszautasítja az oldal működése bizonytalanná válhat!
Mindent elfogad
Mindent visszautasít
További információk
Analytics
Az adatok elemzésére használt eszközök egy webhely hatékonyságának mérésére és működésének megértésére.
Google Analytics
Elfogad
Visszautasít