Az alvászavar az egyik leggyakoribb panasz, amellyel az emberek orvoshoz fordulnak. A lakosság fele tapasztal meg élete során alvással kapcsolatos problémát, és egytizede szenved tartós (krónikus) alvászavarban. Az alvászavarok diagnosztizálásával és kezelésével az ideggyógyászat egyik fontos szakterülete, az alvásmedicina foglalkozik.
Az alvás különböző stádiumai ciklusokban ismétlődnek az éjszaka folyamán. Az első, legéberebb stádiumban az alvó ember még könnyen felébreszthető. Ezt követi a második, majd a mély alvást jelentő harmadik és a legmélyebb alvást biztosító negyedik stádium, amikor az alvó ember már nehezen kelthető fel. Ilyenkor ellazulnak az izmok, csökken a vérnyomás és a pulzus, lelassul a légzés. Mindemellett létezik még egy alvásforma, az ún. gyors szemmozgású alvás (Rapid Eye Movement, REM), amely során az izmok még jobban elernyednek, ugyanakkor megnő az agy elektromos aktivitása. A REM-alvás rendszerint az imént említett negyedik stádium után következik be, de bármely stádiumot követheti. Az ember legtöbbször a REM-fázisban és a harmadik stádiumban álmodik.
Mivel az alvászavarok számos okra visszavezethetők, ellátásuk többszakmás (multidiszciplináris) megközelítést, a társszakmák – pszichiátria, tüdőgyógyászat stb. – közreműködését is igényelheti. Az egészség megőrzésének elengedhetetlen feltétele a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Az alvásszükséglet mértéke egyénenként és az életkorral is változik. Az egészséges felnőttek átlagos alvásigénye 6–8 óra közé tehető.
Az alvászavarok főbb típusai
Az alvászavarok három fő csoportba – álmatlanság (insomnia), idegrendszeri eredetű alvászavarok és mély alvás közbeni zavarok (paraszomnia) – sorolhatók.
Álmatlanság
Az álmatlanság (insomnia) az elalvás vagy az alvás fenntartásának zavarát vagy korai ébredést, illetve a rendszeresen nem pihentető, gyenge minőségű alvást magában foglaló tünetcsoport. Ilyenkor a nem kielégítő éjszakai alvás mellett a nappali kialvatlanság tünetei (fáradtság, ingerlékenység, levertség stb.) is fennállnak.
Az álmatlanság lehet elsődleges, vagy okozhatja pszichiátriai vagy testi betegség, a cirkadián ritmus zavara, stressz, túlzott alkoholfogyasztás és rossz alvási szokások.
Idegrendszeri eredetű alvászavarok
Az idegrendszeri eredetű alvászavarok leggyakoribb formája a nappali aluszékonysággal és éjszakai légzéskimaradással (apnoe) járó alvási apnoe szindróma. Az apnoe akkor tekintendő kórosnak, ha a légzéskimaradás tíz másodpercnél hosszabb ideig tart. Leggyakoribb formája az ún. obstruktív alvási apnoe szindróma, amelyben a légzőizmok működnek ugyan, de a felső légutakat szűkítő anatómiai elzáródás miatt nem történik meg a légcsere.
A 10-20 másodpercig tartó légúti elzáródást követően az alvás felületessé válik, vagy a beteg felébred. Ennek következtében megnő az izomtónus, és oldódik az apnoe, az alvás mélyül, és újabb apnoeciklus kezdődik. Ezek a szakaszok akár százszor is megismétlődhetnek az éjszaka folyamán. A nem kielégítő alvás miatt a beteg nappal könnyen elbóbiskol, figyelme lankad, ami gépjárművezetés esetén közúti baleset előidézője is lehet.
A nyugtalan láb szindróma (restless legs, RLS) az elalvás előtt vagy nyugalmi állapotban fellépő fonákérzés a végtagokban. A betegség sok esetben nem kerül felismerésre, annak ellenére, hogy meglehetősen gyakori az előfordulása, az idősebb korosztály egytizedét érinti. A zavaró fonákérzés miatt az érintett személy leküzdhetetlen ingert érez lába mozgatására. Az este kifejezettebb tünetek nyugalomban romlanak, mozgás (motoros aktivitás) hatására részlegesen vagy teljesen javulnak. A nyugtalan láb szindróma másodlagos álmatlanság kialakulásához vezethet.
A visszatérő, ellenállhatatlan napközbeni alvásrohamokban jelentkező narkolepszia rendszerint 20 éves korban kezdődik. A betegség további tünete az izmok érzelmi hatásra fellépő, nagyfokú tónusvesztése, az elalvást és ébredést kísérő mozgásképtelenség (alvási paralízis) és az alvás előtt bekövetkező hallucináció. Fontos tudni, hogy az utóbbi két jelenség egészséges egyéneknél is előfordulhat. A narkolepsziás beteg alvását a töredezettség – a különböző alvási stádiumok mozaikszerű egymásutánisága – és a gyakori megébredések jellemzik.
Paraszomniák
Paraszomniának nevezzük az alvás közbeni furcsa, szokatlan jelenségek (mozgások, rémálmok) összességét. Leggyakoribb formáit az alvajárás, az éjszakai rémület (pavor nocturnus), a lidérces álom zavar és a gyermekkori ágybavizelés (enuresis nocturna) jelentik. Rendkívül fontos a paraszomniák alapos kivizsgálásakor a szervi okok (ideggyógyászati és belgyógyászati betegségek), valamint a fejlődési rendellenességek kizárása. A rémálom, az alvás közbeni beszéd és az alvajárás (lásd lejjebb) főként az alvás harmadik és negyedik stádiumában jelentkezik.
Az alvajárás (szomnambulizmus) rendszerint az éjszaka első felében jelentkező olyan összetett cselekvéssorozat (járkálás, pakolászás, evés), amely félig öntudatlan állapotban zajlik. Bár alvajárás közben az agyi aktivitás inkább ébrenléti, mint alvási állapotot jelez, a betegek többnyire nem emlékeznek a történtekre. A paraszomniák egy másik fajtája az alvás közbeni beszéd (somniloquy), amely állhat dünnyögésből, de akár kerek mondatokból is. Egy másik ritka alvászavar az ún. szexszomnia, ilyenkor a beteg alvás közben létesít szexuális kapcsolatot, és felébredve nem emlékszik a történtekre.
Az ún. éjszakai rémület során a beteg alvás közben felretten, izgatottan sikoltozik, hadonászik, nem vagy nehezen fogható meg a figyelme. A lidércnyomás nem a REM-fázisban, hanem a mély alvás valamely stádiumában lép fel, ébredés után a beteg nem emlékszik a történtekre.
A lidérces álom zavar a REM alvási fázisban keletkező, nyomasztó tartalmú rémálom. Előidézheti stresszhelyzet, láz, alkoholfogyasztás vagy nagyfokú kimerültség, de jelentkezhet pszichés zavar (PTSD, depresszió, gyakori kábítószer-használat) tüneteként is.
A gyermekkori – 4-5 éves életkor után fennmaradó – éjszakai bevizelés (enuresis nocturna) hátterében leggyakrabban érzelmi okok vagy a központi idegrendszer fejlődési zavara tárható fel, de előfordul, hogy a tünet eredete nem azonosítható be. Elkülönített zavarként is előfordul, de társulhat más fennálló érzelmi vagy viselkedési zavarhoz is. Az esetek többségében spontán megszűnik.
A paraszomniák közé tartozik a bruxizmus (éjszakai fogcsikorgatás) is, amely alvás közben az állkapcsok extrém erős összeszorításával, a fogak csikorgatásával jár. Reggel a beteg fáradt, levert, fej- és nyakfájás, zsibbadás, fülzúgás, akár migrénes roham is előfordulhat. Hosszú távon a mosoly megváltozik a fogak kopása, letöredezése miatt.
Mikor forduljon orvoshoz?
Amennyiben a fent leírt alvászavarok bármelyikének tüneteit tapasztalja, és a nappali fáradtság gátolja a munkavégzésben és a szokásos aktivitásában, keresse fel háziorvosát, és számoljon be részletesen tüneteiről, tapasztalatairól.
Háziorvosa segít a tüneteit okozó probléma felderítésében, és szükség esetén alváslaboratóriumban történő kivizsgálásra vagy más szakorvoshoz irányítja a háttérben meghúzódó esetleges betegség mielőbbi felismerése és kezelése érdekében.
Az alvászavarok szövődményei
A nem kielégítő alvás, illetve alvászavar fáradtsághoz, koncentrálási és memóriazavarhoz vezethet, növeli a balesetek kockázatát. Az álmatlanság továbbá növeli a magas vérnyomás, a szívbetegségek kialakulásának kockázatát is.
Hosszú távú következményeként akár depresszió, szorongás is kialakulhat.
Mit tehet az egészséges alvás érdekében?
Törekedjen rendszerességre, hogy szervezete kiegyensúlyozott ritmust vehessen fel. Kerülje a nappali szunyókálást, alakítson ki megfelelő mozgási és étkezési szokásokat, mellőzze az élvezeti szerek használatát, és rendszeresen végezzen testmozgást.
Fentieken túl segítheti a megfelelő alvási környezet (alacsonyabb szobahőmérséklet, kényelmes ágy stb.) és elalvási szokások kialakítása is.
Kapcsolódó tartalom:
