A daganatos betegségek kórisméjének felállításához képalkotó (röntgen, CT, MRI, ultrahang) vizsgálatokra van szükség annak érdekében, hogy meg lehessen állapítani, honnan indul ki a daganat és érint-e esetleg más szerveket.
A kivizsgálás menete
A daganatos betegek ellátása összetett folyamat, így a betegek optimális ellátásának meghatározása több szakterület orvosainak (onkoteam) együttes feladata. A daganatos betegek kivizsgálásának menetét az onkoteam, illetve bizottság határozza meg, melynek tagja többek között a radiológus szakorvos.
A daganatos betegségek kórisméjének felállításához képalkotó (röntgen, CT, MRI, ultrahang) vizsgálatokra van szükség annak érdekében, hogy meg lehessen állapítani, honnan indul ki a daganat és érint-e esetleg más szerveket. Emellett a tumor pontos szövettanának, biológiai és – szükség esetén – molekuláris biológiai jellegzetességeinek meghatározására is szükség van. Fontosak az egyéb belgyógyászati vizsgálatok is, melyek eredményéből megtudható, hogy milyen a beteg szív- és érrendszeri státusza, van-e egyéb társbetegsége – például magas vérnyomása, cukorbetegsége –, ugyanis mindez nagyban befolyásolhatja a terápiát.
A daganatos betegségek stádiumának és kiterjedtségének megállapítása (staging) az állapotfelmérő vizsgálatok alapján történik. Ezek során az onkoteam azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy a daganat hol helyezkedik el, milyen a térbeli kiterjedése, milyen a szomszédos szervekhez való viszonya, beszűrődött-e a környező ép szövetekbe (infiltráció), és képzett-e regionális vagy távoli áttétet (metasztázis). A staging egyben a betegség kiindulási állapotának rögzítését is jelenti, vagyis ehhez viszonyítják minden további beavatkozás és kezelés eredményességét. Ennek része az indokolt esetben molekuláris diagnosztikával kiegészített szövettani vizsgálat, a képalkotó vizsgálatok, valamint a laboratóriumi vérvizsgálatok eredménye. Ezeket a vizsgálatokat rendszeresen megismétlik (re-staging), hogy nyomon kövessék a kórfolyamat aktuális állapotát és az elvégzett kezelések eredményességét.
A stádium meghatározása során a képalkotó eljárások (elsősorban a CT és az MRI) fontos szerepet játszanak a tumor kimutatásában, a terápia utáni változások értékelésében, a kezelés szövődményeinek kimutatásában, a betegség követésében (az esetleg újra megjelenő vagy növekvő daganat lehető legkorábbi kimutatásában), valamint a sugárkezelés (radioterápia) megtervezésében is.
Képalkotó diagnosztikus módszerek
A képalkotó eljárások főként a különböző hullámhosszúságú és rezgésszámú elektromágneses sugárzás szervezetbe bocsátását követően dolgozzák fel az onnan kinyert jeleket, és alkotnak képet belőlük.
Röntgen
A hagyományos röntgenvizsgálat alkalmas az emlők alapvizsgálatára (mammográfia, ld. még Emlőszűrés), a tüdőgócok megtalálására (mellkasröntgen), a tápcsatorna megítélésére (endoszkópia, ld. még Endoszkópos vizsgálatok), valamint az elsődleges (primer) csontdaganatok kimutatására. A csontáttét (ld. még Áttét – metasztázis) azonban a röntgenfelvételen többnyire csak akkor vehető észre, ha mérete meghaladja az egy centimétert. A mellkas, a tápcsatorna, valamint a csontok röntgenvizsgálata nem alkalmas a tumorstádium pontos meghatározására.
Ultrahang
Az ultrahangvizsgálat a szervezet számára nem jár sugárterheléssel (a műszer a hangsugár visszaverődésének mértékét érzékeli), ezért gyermekek, várandósok, illetve sugárzásra érzékeny szervek (például here, pajzsmirigy) vizsgálatánál biztonsággal alkalmazható. Emellett a különböző mintavételezési eljárások (biopszia) nagy pontossággal elvégezhetők ultrahangos képalkotás alatt vezetve. Hátránya azonban, hogy az ultrahangnyaláb behatoló-áthatolóképessége korlátozott; a csont, a hasi zsír, illetve a bélgázok lehetetlenné teszik a mélyebben fekvő vagy általuk körülzárt területek vizsgálatát. A daganat kimutatásakor, vizsgálatakor sokszor végeznek ultrahangvizsgálatot, mely megtalálja a daganatot, kiegészíti a stádiummeghatározást (például felületi lágyrésztumornál, nyelőcső-, gyomor-, végbéldaganatnál).
Komputertomográfia (CT)
A CT-felvétel röntgenfelvételek sorozatából áll, „szeletenként” alkot térbeli képet a vizsgálandó szervről. A szeletenként készült képfelvételek számítógép segítségével állnak össze háromdimenziós képpé. A hagyományos röntgenvizsgálathoz képest a CT a jóval kisebb (néhány milliméteres) elváltozásokat is kimutatja. A nagy felbontású CT-t (HRCT) a tüdő rendkívül részletes vizsgálata során alkalmazzák. Az ún. multi-detektoros-CT (MDCT) gyors szkennelést, teljestest-információt, jó minőségű képeket nyújt. A CT-t standard módszerként alkalmazzák az onkológiai képalkotó diagnosztikában.
Pozitron emissziós tomográfia (PET)
A testbe – a vizsgált szervbe – pozitronokat sugárzó izotópot (11C, 13N, 15O, 18F) tartalmazó molekulákat juttatnak belégzéssel vagy injekcióval. A bejuttatott jelölt molekula – leggyakrabban speciális cukor – részt vesz a sejtek élettani folyamataiban, így az izotóp hasznosulásának nyomon követésével megfigyelhetővé, láthatóvá válik a vizsgált szövet viselkedése. Az anyagcserefolyamatok megjelenítése a daganatok élettanitól eltérő, fokozott anyagcserefolyamatának kimutatásán alapszik. Ily módon a PET lehetővé teszi már a korai, a szervi elváltozásokat megelőző, kórossá vált sejtes anyagcsere-folyamatok vizsgálatát. Előnyei elsődlegesen az agydaganatok, a tüdődaganatok, a fej-nyak és a nyelőcső daganati, a végbéldaganatok, a melanoma malignum, valamint a nyirokrendszer daganatainak vizsgálata során mutathatók ki.
PET/CT
A teljestest-információt nyújtó PET/CT vizsgálat a pozitron emissziós tomográfia és a komputertomográfia egyesítésével létrejött diagnosztikai módszer, napjaink egyik legkorszerűbb vizsgáló eljárása. A kétféle vizsgálómódszer növeli egymás érzékenységét, fajlagosságát és pontosságát, mivel ötvözi a PET érzékeny anyagcsereaktivitás-megjelenítését a CT pontos szeletanatómiájával. Alkalmazható a távoli daganatszórás klinikai gyanúja, a terápia hatékonyságának kiértékelése, a kiújuló, visszatérő daganat megítélése, valamint ismeretlen elsődleges daganat keresése céljából. Támpontot nyújthat továbbá a műtét vagy sugárterápia után a kezelés következményeként kialakult hegesedés és a visszatérő daganat elkülönítéséhez is.
Mágneses rezonancia
Az MR-készülék nagy pontosságú diagnosztikai eszköz, mely nagyon részletes képet ad és lehetővé teszi a lágy szövetek alapos vizsgálatát is. Az MRI mágneses jelekkel célozza meg a testben előforduló hidrogénatomokat, ily módon nyújtva komplex információt a daganatról és annak terjedésről. Előnye, hogy nem terheli a szervezetet ionizáló sugárzással, magas térbeli és kontrasztos felbontást, a legjobb lágyrész felbontást, valamint a szövetre jellemző és működésére vonatkozó információt szolgáltat, továbbá áramlás-ábrázolást is lehetővé tesz. Az MR-vizsgálat azon betegek esetében is alkalmazható, akiknek kontrasztanyag-érzékenysége vagy rossz vesefunkciója miatt nem végezhető el a CT-vizsgálat.
Az ún. dinamikus MR-vizsgálattal az idő függvényében vizsgálják az intravénásan adott kontrasztanyag megjelenését és megoszlását a szövetekben. Ezt a módszert elsősorban a máj rosszindulatú daganatai, az emlőrák és a kismedencei daganatok megítélésére, illetve az onkológiai kezelések után jelentkező hegesedés és a visszatérő daganat elkülönítésére alkalmazzák.
Angiográfia
Az angiográfia az erek kontrasztanyag segítségével végzett vizsgálatát jelenti. Ezt a vizsgálómódszert akkor alkalmazzák – elsősorban a daganatos betegek ellátása során –, ha például egy műtétet megelőzően tájékozódni kívánnak a daganat erezettségéről, illetve az azt tápláló- és a szomszédos erek állapotáról. A daganatos betegek kivizsgálásában az angiográfia szerepét gyakran a kontrasztanyaggal végzett ún. MR-angiográfia (MRA) tölti be.
