A Münchausen-szindróma olyan idült állapot, amelyben az egyén szándékosan idéz elő vagy színlel fizikális vagy pszichés tüneteket annak érdekében, hogy betegszerepbe kerülhessen.
A felnőtt személyiség és viselkedés egyéb zavaraihoz sorolt állapot többnyire fiatal felnőttkorban kezdődik, alkalmazkodási zavarként értelmezhető, ami főként kórházi kezeléssel vagy súlyos betegséggel kapcsolatos tapasztalatra (figyelemre, törődésre) szert tett egyéneknél jelentkezik.
A betegséget a XVIII. században élt német katonatisztről, Münchausen báróról nevezték el, aki Európa fogadóit járva mesélt állítólagosan megélt, gyakran hihetetlen kalandjairól, amelyek később számos szépirodalmi művet ihlettek. Az elnevezés R. A. J. Asher brit orvos nevéhez fűződik, aki 1951-ben, a Lancet tudományos folyóiratban megjelent közleményében használta elsőként ezt a kifejezést viselkedési zavar vonatkozásában.
A Münchausen-szindróma főbb tünetei
A Münchausen-szindróma legjellemzőbb vonása a vélt betegségről szóló kóros hazudozás és a gyakori, kórházról kórházra történő vándorlás, különböző tünetek ismételt elpanaszolásával. A viselkedés célja a figyelem, törődés, gondoskodás megszerzése.
A produkált tünetek alapján a Münchausen-szindróma három altípusa különböztethető meg:
- pszichológiai tünetekkel járó forma (depresszió, szkizofrénia vagy lelki válság tünetei),
- testi tünetekkel járó forma,
- pszichológiai és testi tünetekkel is járó forma
Jellemző lehet továbbá az érintett társas vagy családi kapcsolatainak szegényessége és társas támogatottságának hiánya.
Kivetített Münchausen-szindróma
Ritka esetben előfordul, hogy az érintett nem a saját egészségi állapotával kapcsolatban állít valótlant, hanem egy hozzá közel álló személy – többnyire az általa gondozott saját gyermek – vonatkozásában teszi ugyanezt. Abban reménykedik, hogy a betegnek beállított gyermek odaadó ápolásáért megkapja a külvilágtól a vágyott odafigyelést és szeretetet.
Ez a kóros viselkedés az ún. kivetített vagy helyettesítő Münchausen-szindróma (Münchausen by proxy), amelynek enyhe formájában hamis tünetek kitalálása, súlyos formájában a gyermek fizikai bántalmazása, legsúlyosabb esetben akár a gyermek halálát előidéző bántalmazó cselekedet történik. A szülő méreg, gyógyszer, fertőzést közvetíteni képes anyag, fojtogatás vagy rendszeres fájdalomokozás alkalmazásával ismételten tüneteket vált ki a gyermeknél, illetve manipulálja a gyermek laboratóriumi mintáit, hogy aztán gyógyítást színleljen.
A szülő kivetített Münchausen-szindrómájában érintett gyermekek változatos tüneteket mutatnak. Előfordulhat alvás közben bekövetkező átmeneti légzéskimaradás (apnoe), görcsrohamok, vérzések, fulladás, hasmenés, hányás, gyakori visszatérő láz és fertőzések, valamint mérgezések tünetei.
A kivetített Münchausen-szindróma orvosi értelemben pszichiátriai zavarnak, ugyanakkor jogi szempontból a gyermekbántalmazás nagyon súlyos formájának tekintendő. A betegséggel összefüggő viselkedés – annál a ténynél fogva, hogy rendszerint gyermekkorú személyre irányul – súlyosan veszélyes a társadalomra.
Mikor forduljon orvoshoz?
Ha közeli hozzátartozóján a Münchausen-szindróma fentebb részletezett tüneteit észleli, igyekezzen mielőbb szakembert (pszichiáter szakorvost) bevonni a probléma megoldásába. A megfelelő szakember felkereséséhez kérjen segítséget háziorvosától, vagy amennyiben lehetséges, érintett rokonával keresse fel a területileg illetékes pszichiátriai rendelőt.
Különös odafigyelést igényel, ha a környezetében élő gyermeknek az anya jelenlétéhez kapcsolható, ellentmondásos, megmagyarázhatatlan tünetei vannak. Ha tudomására jut, hogy egy gyermek bajba jutott, felmerül a bántalmazás gyanúja, vagy veszélyeztető helyzetet észlel, értesítse az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat lakhely szerint illetékes intézményét, vagy jelentse azt a nap 24 órájában ingyenesen, névtelenül hívható +36-80-21-20-21-es gyermekvédő hívószámon.
A Münchausen-szindróma kivetített formája súlyosan károsíthatja az érintett gyermek testi és lelki egészségét, és akár az életét is veszélyeztetheti!
A Münchausen-szindróma kiváltó okai
A Münchausen-szindróma hátterében vélt vagy valós szeretethiány, kisebbrendűségi érzés, elhanyagoltságérzés húzódik meg. Állhat mögötte depresszió vagy szorongás, illetve egyéb lelki problémák és személyiségzavarok is.
A Münchausen-szindrómával diagnosztizáltaknál gyakran tárható fel kóros anya–gyermek kapcsolat, a gondozást elhanyagoló szülői magatartás, szülők általi elhagyás, illetve a szülőtől vagy gondozótól való elszakadás. Fény derülhet továbbá korábban elszenvedett fizikai bántalmazásra, gyermekkorban megélt súlyos betegségre, illetve közeli hozzátartozó korai elvesztésére.
A Münchausen-szindróma diagnosztizálása
A Münchausen-szindróma meglétének gyanúját veti fel a hosszú és bonyolult, a vizsgált személy egészségi állapotával összhangot nem mutató kórelőzmény, a tankönyvi leírásokra túlságosan hasonlító tünetegyüttes és az orvosi szaknyelv használata a beteg részéről, valamint ha a beteg maga kér bizonyos vizsgálatokat.
A Münchausen-szindróma by proxy kórisméjének felállítását segítik a gyermek ellentmondásos, orvosi szempontból nem magyarázható tünetei, amelyek az anya jelenlétében fokozottan jelentkeznek, távollétében enyhülnek vagy elmúlnak. További gyanújelnek tekinthető, ha a szülő korábbi hatástalan orvosi kezelésekről számol be, és ragaszkodik gyermeke kórházi kivizsgálásához.
A Münchausen-szindróma nem azonos a hipochondriával (bizonyos, élettanilag is jelentkező testi tünetek túlértékelése), a szimulálással (nyilvánvaló és felismerhető céllal produkált tünetek) és az ún. Ganser-tünetcsoporttal, amely az én azonosságának részleges vagy teljes megbomlásával, „melléválaszolással” járó ún. disszociatív zavarok egyike.
A Münchausen-szindróma elkülönítendő egyes személyiségzavaroktól is, ezek közé tartozik az antiszociális személyiségzavar, a hisztrionikus személyiségzavar és a borderline személyiségzavar.
A Münchausen-szindróma kezelése
A kezelés első lépése a tünetek szándékos előidézésének kimutatása feltáró pszichoterápia keretében. A beteg ezzel való szembesítése elfogadó, biztonságot nyújtó, támogató légkörben kell, hogy megtörténjen.
Hosszú távon a pszichoterápia – a kliens családi állapotától függően családterápiával ötvözött viselkedésterápia – alkalmazása lehet eredményes. Bizonyos esetekben a pszichoterápia gyógyszeres kezeléssel történő kiegészítése válhat szükségessé.
