Az osteoblastoma a jóindulatú csontdaganatok egyik típusa. Az osteoblastoma sejtjei növekedésük során átveszik az egészséges osteoblast (csontot felépítő) sejtek helyét, és egy osteoid nevű szövetet termelnek. Az osteoid gyengébb, mint a normál csontszövet, ezért törésekre hajlamosíthat.
Az osteoblastoma bármelyik csonton kialakulhat, de általában a végtagok csontjain, illetve a csigolyákon fordul elő. Leggyakrabban 5-45 éves életkor között (az esetek 80%-a 10-35 év között) alakul ki, a férfiak és nők aránya 3:1. Az USA-ban előforduló elsődleges csonttumorok mintegy 1%-át teszi ki.
Az osteoblastoma kiváltó oka nem ismert, megelőzésére jelenleg nincs mód.
Az osteoblastoma főbb tünetei
Az osteoblastoma tünetei a kialakulásának helyétől függhetnek:
- a végtagok csontjait érintő osteoblastoma esetében a legjellemzőbb tünet a végtag helyi duzzanata és fájdalma, ami gyakrabban jelentkezik éjszaka, illetve kevésbé reagál fájdalomcsillapítóra;
- a csigolyákat érintő osteoblastoma esetén hátfájdalom, izomgörcs, zsibbadás (idegösszenyomás esetén), gerincferdülés, gyengeség jellemző.
Mikor forduljon orvoshoz?
Amennyiben éjszaka erősödő fájdalom jelentkezik, mely az alvásból is felébreszti, és a fájdalomcsillapító hatására sem szűnik a fájdalom, illetve a fent említett egyéb tüneteket tapasztalja önmagán vagy gyermekén, keresse fel háziorvosát vagy gyermeke házi gyermekorvosát!
Az osteoblastoma diagnosztizálása
Az osteoblastoma diagnosztizálása meglehetősen nehéz, mert a tünetek nagyon hasonlók a többi jóindulatú csontdaganatéhoz (pl. osteoid osteoma, óriássejtes csonttumor, fibrosus displasia).
A kezelőorvos felveszi a kórtörténetet és kikérdezi a beteget a tünetekről, valamint fizikális vizsgálatot végez, majd ezután dönt a további vizsgálatok szükségességéről:
- vérvétel – az osteoblastoma vérből nem mutatható ki, de a vérvétel fontos információt ad a belső szervek állapotáról, esetleges működési zavaráról;
- röntgenvizsgálat – kimutatja a csontok szerkezeti eltéréseit;
- CT-vizsgálat – kiemelten fontos a röntgennel nem kellően megítélhető területek (pl. csigolyák) vizsgálatában;
- MR-vizsgálat – a magas kontrasztfelbontású képalkotó eljárással jól elkülöníthetők az egyes szövetek és határaik;
- csontszcintigráfia – kevés radioaktív izotóp beadásával detektálni lehet az esetleges csonteltéréseket;
- biopszia – a tumorszövetből mintát vesznek további specifikus laboratóriumi feldolgozás céljából; leggyakrabban a szövettan adja meg a végső diagnózist.
A vizsgálatok segítenek kideríteni a tumor pontos méretét, kiterjedését és stádiumát is.
Az osteoblastoma kezelése
Az osteoblastoma kezelése leggyakrabban sebészi úton történik, speciális esetekben azonban szükség lehet egyéb kiegészítő (kemoterápia, sugárterápia) eljárásokra is.
A sebészi kezelés leggyakoribb típusai:
- curettage és csontgraft – az adott csontból eltávolítják az osteoblastomát, majd a helyét csontgrafttal töltik fel, mely származhat a beteg egy másik csontjából (autograft) vagy egy másik személy csontjából (allograft) is;
- en bloc rezekció – amennyiben indokolt, a teljes csontot eltávolíthatják;
- intraoperatív adjuváns terápia – műtét közben idegen anyagot (pl. fenol, folyékony nitrogén) fecskendeznek az érintett területre, így a mikroszkopikus tumorsejtek elhalnak;
- a csigolyát érintő osteoblastoma esetén szükség lehet a környező csigolyák egymáshoz rögzítésére a gerinc stabilitása érdekében.
Az osteoblastoma lehetséges szövődményei
Az osteoblastomának és kezelésének számos szövődménye lehet:
- patológiás törés – az érintett csont törése (a megváltozott csontszerkezet miatt) egy törést nem indokló trauma következtében;
- a kemo- vagy sugárterápia miatt számos korai és késői szövődmény is kialakulhat, ezért a terápia után fontos a beteg utánkövetése.