A vér egy folyékony kötőszövet, amely a szervezet számára szükséges oxigént és tápanyagokat szállítja a szövetekhez, sejtekhez, valamint az anyagcsere során keletkezett melléktermékeket elszállítja a szövetektől a tüdőbe, a májba vagy a vesébe.
A vér nélkülözhetetlen szerepet tölt be az emberi test normál működésének és belső egyensúlyának (homeosztázis) fenntartásához. Egy felnőtt ember vérének mennyisége átlagosan 5 liter.
Ahhoz, hogy a vér minden szervhez, szövethez eljusson, a szív pumpafunkciójára, kiterjedt érpályára és az erek megfelelő vérszállító képességére van szükség. A szívműködésről és az emberi testben szerteágazó érrendszerről külön cikkben olvashat.
A vér összetétele
A vér két fő részből áll: vérplazmából (55%) és sejtes elemekből (45%). A sejtes elemek 3 típusát különböztetjük meg: a vörösvértesteket, a fehérvérsejteket és a vérlemezkéket. Ezek a sejtes elemek mind a csontvelőben keletkeznek, amely a csöves csontok epiphysisében (középső, hosszú részében) és a lapos csontok állományában található meg.
Vérplazma
A vérplazma önmagában egy szalmasárga folyadék, melynek feladata, hogy a sejtekhez eljuttassa a tápanyagokat, ionokat, enzimeket és hormonokat. A vér alvadásában az alvadási faktorokkal és az immunrendszer működésében az ellenanyagok (más néven antitestek vagy immunglobulinok) szállítása miatt is fontos szerepet tölt be a szervezet egyensúlyának fenntartásában. Ha bármely alkotóeleme eltérést mutat, az súlyos gondokat eredményezhet, pl. az ioneltérés szívritmuszavart, a fehérjehiány (albumin) ödémát, az immunglobulinok csökkent mennyisége fertőzést okozhat.
Vörösvértest
A vörösvértestek érésük során elvesztik sejtmagjukat, így érett formájukat helytelenül nevezik sokszor vörösvérsejtnek. Minden vörösvértest hemoglobint tartalmaz, amely egy vastartalmú fehérje, ami képes megkötni az oxigént, így a tüdőben felvett oxigén képes eljutni a szervezet bármely sejtjéhez a vörösvértestek által. A vörösvértest azonban nemcsak az oxigén, hanem a szén-dioxid szállítására is alkalmas, így amellett, hogy a szövetek megfelelő oxigénellátásáról gondoskodik, segít az anyagcsere során felgyülemlett szén-dioxid eliminálásában is.
A vörösvértestek koncentrációja a vérben 4,2-5,6 Terra/liter (T/l). Élettartamuk 120 nap.
A vörösvértestek működése elengedhetetlen a szervezet oxigénellátottságának és sav-bázis egyensúlyának szempontjából, ezért bármely olyan állapot veszélyes lehet, amely a vörösvértestek csökkent képződését eredményezheti, például a vérszegénység (anaemia) különböző formái.
Fehérvérsejt
A fehérvérsejtek elsődleges feladata az egészséges immunrendszer kialakítása, a kórokozók korai felismerése és elpusztítása, tehát a szervezet fertőzésektől való védelme. A fehérvérsejtek lehetnek granulocyták (ezen belül is neutrophilek, eosinophilek és basophilek), lymphocyták (B- és T-lymphocyták), valamint monocyták tulajdonságaiktól és feladatuktól függően:
- a neutophil granulocytáknak és a monocytáknak elsősorban a baktériumok által okozott fertőzések kivédésében van meghatározó szerepük;
- az eosinophil és basophil granulocyták főként az allergiás reakciókban vesznek részt;
- a lymphocyták főként a vírusfertőzésekkel veszik fel a harcot a szervezet védelmében, és antitesteket termelnek a kórokozó antigénjei ellen.
A fehérvérsejtek élettartama rendkívül változó, óráktól akár évtizedekig is terjedhet. A fehérvérsejtek normál mennyisége a vérben 4-10 Giga/liter (G/l). Ettől eltérő koncentráció betegséget jelezhet. A fehérvérsejtek megnövekedett mennyiségének hátterében állhat például bakteriális fertőzés, szteroidtartalmú készítmények alkalmazása, illetve leukémia is.
Vérlemezke
A vérlemezkék (trombociták) elsősorban a véralvadás folyamatában töltenek be meghatározó szerepet. A vérzés helyén konglomerátumot képeznek (összecsapódnak), így vérrög alakul ki, amely megakadályozza a további vérzést. Élettartamuk körülbelül 6 nap.
Egészséges koncentrációjuk: 150-400 G/l. Csökkent mennyiségük vérzékenységet okoz, míg megnövekedett koncentrációjuk trombózist eredményezhet.
Vércsoport
A vércsoport a szülőktől örökölt, genetikailag meghatározott tulajdonság. A vércsoportok határozzák meg a vér- és szervtranszplantációk kompatibilitását.
Lásd még:
Véralvadás
A véralvadás egy komplex folyamat, amelyet számos tényező befolyásolhat: környezeti tényezők, genetikai tényezők, alvadási faktorok, az érfal belső felszínének épsége és a vér összetétele. A véralvadási folyamat kóros fokozódásának következményeként vérrög jöhet létre (trombózis).
Trombózis kialakulásának kockázatát növeli bármely tényező megléte az alábbiak közül:
- fokozott alvadási hajlam,
- az érpálya sérülése,
- megváltozott véráramlás.
Leggyakoribb trombózisok a mélyvénás trombózis, a szívinfarktus és a stroke. A véralvadási rendszer sérülése vérzékenységet is előidézhet. Vérzékenységet okozó betegségek például a von Willebrand-betegség és az immun trombocitopénia (ITP).
Erek
Az erek feladata, hogy megfelelő környezetet biztosítsanak a vér szállításához.
Az erek három fő csoportba sorolhatók:
- artériák,
- vénák,
- kapillárisok.
Az artériák egy kivételtől eltekintve (tüdőartéria) oxigéndús vért szállítanak a szívből, a bennük uralkodó nyomás nagy, ezért faluk vastag, erős.
A vénák egy kivételével (tüdővéna) oxigénben szegény vért szállítanak a szívbe, faluk rugalmas, összenyomható, a bennük lévő nyomás alacsony, éppen ezért a vér egyirányú áramlásának céljából billentyűk is megtalálhatók ezekben az erekben. A billentyűk meggátolják a vér visszafelé történő áramlását az alacsony nyomás mellett.
A kapillárisok igen kis átmérőjű, vékony falú erek, melyek ezáltal biztosítani tudják a gázcserét és egyéb anyagcserét a célszervekben, valamint összeköttetést biztosítanak az artériák és vénák között.
Az erek kis és nagy vérkört hoznak létre. Kis vérkört alakít ki a szív és tüdő közötti tüdőartéria és tüdővéna. Nagy vérkörnek nevezzük a szív és a test többi része közötti összeköttetést biztosító artériákat, vénákat és a kapillárisokat. A szív- és érrendszerről külön cikkben olvasható részletesen.
Az egészséges vérnyomás fenntartása az erek egészsége és az anyagcsere-folyamatok sikeressége miatt is kiemelten fontos. Túl alacsony vérnyomás mellett a megfelelő vérkeringéshez szükséges energia hiányában nehezebbé válik a különböző szövetek oxigén- és energiaellátása, amire például az agy különösen érzékeny. Ezért is tapasztalható, hogy hirtelen vérnyomáseséskor az ember megszédül. Túl magas vérnyomás esetén nő az érfalat érő nyomás, ami hosszú távon az érfal károsodásához vezethet. Az érfal károsodása az egyik tényező, ami érelmeszesedéshez, perifériás érbetegséghez vezet. A tartósan magas, kóros vérnyomás éppen ezért jelentősen emeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
Az erek egészségének megőrzése érdekében fontos a vérnyomásbetegség kezelése, a dohányzás kerülése és a mértéktartó alkoholfogyasztás is. Diagnosztizált magasvérnyomás-betegség esetén személyre szabott terápiával, amely az életmód és a magas vérnyomásra ható gyógyszerek együttes alkalmazásából áll, ma már jó eredmények érhetők el.
